A szemlén kevés a cigány témájú film, és még kevesebb az, ami objektív. A Vespa szeretettel készült, de az nem mindig elég.
A Vespában egy cigány kisfiú, Orsós Lali megy Berekhátról a fővárosba a csokipapírral nyert piros motorért, hogy útja során jelzésértékű gondok érjék. Ez a film túlságosan szépít, sarkít. Salamon András Huttyán családja és Jonuc koldusfiúja már a kilencvenes években, kevés stilizálással megjárta a főszereplő kálváriáját egy szerzői jog, illetve egy műláb nyomában irányított dokumentumfilmekben. Realizmusban visszafele haladunk.
A Vespában Lalit elküldik, labdával megrúgják, kicsit megverik, ilyesmik történnek vele, mintha csak egy filmstáb és pár színész óvná a fiút egyfolytában a fővárosi utazásán. A főszereplő Tóth Sanyi természetesen játszik, csak néha lesi a kamerát, de rajta kívül minden más mesterkélt. A fiú szövege, a forgatókönyv fordulatai, a szociografikus bemutatástól mentes cigánytelep, az óvatos nagyvárosi környezet, a túl szépre komponált képi világ mind kényszeredett történetet szolgálnak a valóságszerű helyett.
A cél végig az, nehogy a kisfiút az elkerülhetetlennél, a mese adta kereteknél nagyobb baj érje, ahogy a 4-es metrón (a Móricz Zsigmond körtéren jön fel a metróból) és az elvarratlan szálakon át halad a film vége felé, hogy augusztusban az iskolában két óra között megbeszéljék az egész road movie-s esetet.
Sós Mari filmrendezővel beszélgettünk a Vespa után: szerinte ez a film annyira sarkít, mint a másik szemlés cigánytémájú mozi, az információs blokkban vetített Kálomista Gábor-dokumentumfilm, a Szíven szúrt ország. A kettő között a különbség, hogy a cigányság megítélésének Groó Diána mozija szerinte nem árt. "Kálomista Gábor a cigányszálat egy kalap alá veszi a bűnözéssel, és ezt hozza kapcsolatba a magyar színekben kézilabdázó, kiváló román sportoló tragikus meggyilkolásával - mondta. - Groó bár szépíti a kisfiú körüli világot, de ezt szeretetből teszi, így maximum a hitelességet rontja."
Sós Marit faggattam arról is, a Vespa szerinte visszalépés-e a magyar cigányfilmeknél. Ő régebbi példával élt: "Elgondolkodtató, hogy Schiffer Pál 1971-ben készült Mit csinálnak a cigánygyerekek c. filmjét még nem sikerült roma-iskola témakörben meghaladni. És ha a 78-as Cséplő Gyuri mozgólépcsős képére és a Vespa ugyanezen a helyszínen felvett jelenetére gondolok, akkor mintha tényleg mutatkozna hanyatlás."
Vittoria De Sicát illik emlegetni a filmmel kapcsolatban a szemlebüfében. Az ötvenes években a Csoda Milánóban című filmben emelte el hasonlóan a főszereplőjét a negatív dolgoktól, de ez a naiv kevert világ (etnomese és szociodráma), az ízlésesnek szánt cigányvonallal egy mai magyar filmben inkább banálisan hazugnak hathat.
A cigánytémájú filmekben az objektív vonalat idén csak három dokumentumfilm erősíti a szemlén. Mészáros Antónia Bogdán Árpádról készített mozija, amiben az árvaházban felnőtt rendező próbálja megtalálni családját (Megtagadva). Gerő Péter elemző alkotása, ami hosszan követi végig a változásokat. Sós Mari Jajgatán című dokumentumfilmje, ami eredetileg a szegénységről készült.
