John Boyne eddig 64 kiadásban megjelent és többmilliós példányszámban elkelt regényét Mark Herman valószínűleg e piaci adatok hatása alatt vihette vászonra (teljes egészében Magyarországon).
A kiindulás kétségkívül izgalmasan hangzik, a második világháborús Berlinben él egy apa, aki közben elvhű katona is. Van neki egy 8 éves kisfia, egy 12 éves kislánya és a külvilág dolgairól tudni sem akaró, eleinte büszke, majd kiábrándult felesége. A jó katonát lágerparancsnoknak léptetik elő, a család vidékre kényszerül. Bruno nem sejti apja küldetését, neki ő a hős, még a kávézókkal és teniszpályával ékesített koncentrációs tábort is benyeli szegény pára. A vidéki lét neki kalandtúra, a környék és a szomszéd major felfedezője lesz. Ehhez azért még megadja a kellő löketet a korszellemmel minimum a velejéig átitatott házitanító is, aki a kisfiú "és jó zsidó nincs?" kérdésére azt válaszolja, hogy azt csak a nagy felfedezők képesek megtalálni. Több sem kell Brunónak, máris árkot ás a szöges drót mögött lakó barátjához, Shmuelhez, hogy igazi kalandhősként együtt keressék meg Shmuel pár napja eltűnt apját. És kalandos kedvükben meg sem állnak a krematóriumig...
A rendező több interjúban is hangsúlyozta, hogy a film nem holokauszt-, hanem családi dráma. Tán azt kellett volna csinálni. Tudjuk, hogy a filmek nézettségét tekintve nem Európa a világ közepe, de azért ne az legyen már a vége, hogy a gázkamra ajtajától távolít a kamera, és mutatja a kampókon függő rabruhákat, mert azt már Mathieu Kassovitz reverendájánál ellőtték.
