Kriminelle Gesichten

Németország krimi-nagyhatalom: Az öreg, Derrick, Két férfi, egy eset, a Tetthely és hasonló, ma már viccesen komótosan csordogáló, kedélyes tempójú tévésorozatok lényegesen ritmusosabb, akciódúsabb változatai (például: Otthonuk az autópálya, sebességük halálos...) a mai napig milliókat ültetnek le a képernyők elé. A német tévékrimi szinte önálló műfajjá vált az elmúlt mintegy 30-40 évben, már az első jelenettől élesen megkülönböztethető más, mondjuk amerikai, angol vagy francia hasonló példáktól. A kiindulópont, a bűnügy, szinte mindig erőszakos, brutális eset, legtöbbször gyilkosság, olykor több is, egyszerre. A nyomozók tipikusan hétköznapi figurák, mindenféle extrém hősiesség nélkül, az elkövetők, valamint a bűntény helyszíne is sokszor külvárosi, akár gyári környezet, de a társadalom felső körei is gyakran előfordultak az ilyen bűnügyi történetekben, mely így sokszor igen markáns társadalomkritikai élt is kapott. A német film, habár messze nem érintetlen a krimi műfajától (Fritz Lang óta badarság lenne ilyet még csak említeni is), azért messze nem termelt, és ha termelt, nem állt elő olyan jellegzetes produkcióval, hogy értelme lenne "német krimiről" beszélni. A krimi műfaji jegyei persze előfordultak német filmekben, akár olyan művészi alkotásokban is, mint pl. Fassbinder majd' mindegyik filmje, vagy sok más, kevésbé ismert német filmben, de inkább hangulati elemként, nem dramaturgiai fősodorként, netán konkrét műfajként. A 2011-es Titanicon mutatták be nálunk a Néma csönd című német krimit, ami sok szempontból érdekes mű, ráadásul műfajilag is viszonylag tiszta, csupán egy kis thriller keveredik bele itt-ott, de hát, az végül is közeli rokon. Rendezője viszont svéd (Baran bo Odar), egyik főszereplője (Ulrich Thomsen) pedig dán. De a film német, mégha ez nem is mindig egyértelmű...

Távol-keleti kapcsok

[img id=292636 instance=1 align=left img]A furcsa hangzású nevet viselő, meglehetősen ifjú ('78-as születésű) rendezőtől azt semmiképpen nem lehet elvitatni, hogy új szelet, friss hangot hozott eme eddigi egyetlen mozijával a német filmbe. Az igényes, inkább esztétizáló, mint pergő ritmusú, látványos akciókra gyúró látványvilág, a sztori - egy évtizedeken átívelő brutális, szexuális indítékú sorozatgyilkosság -, a műfajtól nem megszokott, lelki problémákkal és más bajokkal küzdő szereplők és a lassú ritmus elsősorban az utóbbi két évtized távol-keleti, elsősorban dél-koreai krimi-thrillereivel mutat rokonságot. Ehhez azonban figyelmen kívül kell hagynunk az egész filmet átszövő, szándékos, vagy véletlenül bizarr hangvételt, a túlmozgásos, érzelmileg túlhajtott karaktereket és a sután elvarrt vagy meglepően kanyarodó és nem mindig indokolt cselekményszálakat. A sutaságok persze lehetnek a filmre nem tökéletesen átvitt, groteszkre hajtó rendezői koncepció "maradványai" is, de fakadhatnak abból is, hogy a film irodalmi alapanyagául szolgáló regényből (Jan Costin Wagner műve) rossz forgatókönyv született.

Mi van, tehát?

Van ugye, egy évtizedeken átnyúló, szép sorozatgyilkosságunk, pontosabban tinédzserlányok nemi erőszakkal súlyosbított, brutális gyilkosságsorozata, melynek gyilkosa (eddig) soha nem került elő. Van egy kellőképpen zilált, excentrikus és megszállott nyomozó. Van jó lassú ritmus. Van sok-sok gyönyörűnek fényképezett táj, aranysárga, lágy szellőben ringatózó búzatábla, susogó lombú erdő, rejtélyekkel teli, elbűvölő tavacskák, egyszóval a természet, mint a bűn lágy öle. Van rengeteg szereplő: egzaltált nyomozó, terhes nyomozó, köcsög főnök nyomozó, jófej, ám kirúgott nyomozó, áldozatnak való lányok, síró/dühös/összetört szülők, és az elkövető. Mindvégig tudjuk, hogy a házfelügyelő a tettes, hiszen az első jelenetből rögtön képben vagyunk. A film arról szól, hogy elnyeri-e a bűnhődését a bűnös, vagy megőrül a teljes, impotens német "polizei". A zakkant felügyelő szerepében egy igazán elképesztő fazont láthatunk: Wotan Wilke Möhring egy Jimmy Stewartba oltott fiatal Gojko Mitic, néha elképesztően "sok", néha szinte szétesik – komolyan nem tudom, mit akar játszani. A pénzéért azonban megdolgozik, az tény. Kulcsszerepben viszont az európai film egyik legnagyobb jelenlegi férfisztárja, Ulrich Thomsen, tekintetétől a hideg veri ki a hátam. Maga a film viszont zavarba ejtő. A helyenként ügyes megoldások néha banális, morbid blődlibe csúsznak – ha ez volt a rendezői szándék, akkor mestermunka (hasonló hangvételben Coenék Fargója juthat eszünkbe...). Ha nem, akkor csupán egy elfuserált, igen sok türelemmel nézhető krimi.

Kinek ajánljuk?
- A kötelező kliséket szándékosan megkerülő műfaji filmek kedvelőinek.
- Akik szeretik a szép tájképeket, ám egyben erős idegzetűek is.
- Ulrich Thomsen rajongóinak.

Kinek nem?
- A lassú ritmusú, "eseménytelen" filmektől kiütést kapó nézőknek.
- Aki a moziban is a szájába repülő sült galambra vár.
- Aki irtózik a szép csengésű német nyelvtől, mint akusztikai élménytől.

5/10