A Woodstock-generációja már számtalan alkalommal, számtalan formában elevenítette fel minden idők egyik legjelentősebb könnyűzenei eseményét, ami nemcsak Amerikát, de a világot is megváltoztatta, ám a jelentősége ellenére nem csoda, ha sokan már nagyon unják a témát. Ang Lee talált egy érdekes nézőpontot, melynek köszönhetően az ő Woodstock filmje akár más is lehetett volna, mint a többi.
Egy háttérember
Az eseményt eddig többnyire vagy a résztvevő közönség, vagy a zenészek szemszögéből mutatták be a témáról készült alkotások, ám Elliot Tiber könyve egy egészen új megközelítést kínált. Tiber volt az a férfi, aki elintézte, hogy a fesztivál Woodstockban kerülhessen megrendezésre, a szülei motelje pedig egyfajta központként funkcionált a szervezés korai szakaszában. A férfi saját bevallása szerint egyetlen koncertet sem látott, így talán ezzel magyarázható, hogy miért hallunk a filmben The Doors számot, amikor a zenekar egyáltalán nem játszott a fesztiválon. Tiber nézőpontja a szervezők szemszögéből mutathatná meg az eseményt, hiszen annak idején komoly infrastrukturális hiányosságoktól szenvedtek, mivel fogalmuk sem volt arról, hogy milyen tömeg fog összegyűlni arrafelé. Ehhez képest az élelmiszer vagy a higiénia hiánya csak érintőlegesen van jelen, pedig az ilyen részletek tehették volna élőbbé a filmet.
A miliő
Ang Lee talán az egyik legtehetségesebb miliőfestő a filmes bizniszben. A társadalmi háttér minden mozijában tűpontosan megrajzolva van jelen, sőt gyakran még fontosabb is, mint a szemünk előtt zajló cselekmény. Ehhez képest igen furcsa, hogy új filmjében képtelen elkapni azt a hangulatot, amitől Woodstock annyira legendás lett. Nem érezzük, hogy mitől volt ez az esemény annyira különleges és nem hozza elő belőlünk a vágyat, hogy mi is résztvevői akarjunk lenni az eseménynek. Ehelyett inkább Elliot Tiber figurájára, a fiú homoszexualitására és a családi veszekedésekre koncentrál, viszont ezeket se bontja ki eléggé ahhoz, hogy megfelelő súllyal legyenek jelen a történetben. Mintha Lee nem talált volna fogódzókat a könyvben és ez a tanácstalanság sajnos érződik is a végeredményen.
Summa
Ang Lee valószínűleg szerelmes a hatvanas és hetvenes évtized USA-jába, hiszen a Jégvihar és a Brokeback Mountain - Túl a barátságon után ismét ebből mutat be egy szeletet, de sajnos most negyed annyira se meggyőző, mint az említett munkáiban. Az Amerikában komikusként ismert Demetri Martin sajnos nem elég karizmatikus és izgalmas figura, így a felnövéstörténete érdektelenségbe fullad. A háttérben zajló fesztivál ugyan sokkal érdekesebb lenne nála, de ezt a direktor maximum egy-két perc elejéig tudja érdekesen bemutatni. A Woodstock a kertemben kb. annyira reménytelen és üres vállalkozás, mint anno a hippimozgalmak voltak.
Kinek ajánljuk?
- Kiöregedett hippiknek.
- Hobónak.
- Aki még mindig nem unja Woodstockot.
Kinek nem?
- A Sziget iroda szervezőinek infrastruktúra-építéshez pozitív példának.
- Aki szeretne részleteket látni a legendás koncertekből (ilyenek ugyanis nincsenek benne).
- Aki át szeretné élni, milyen lehetett ott lenni.
4/10
