Méltó módon búcsúzik Shrek a rajongóitól, még akkor is, ha a háromdimenziós formátum alig tesz hozzá, igaz, nem is vesz el a legendából. Az is élvezheti a negyedik részt, aki a másodikat és a harmadikat csak felületesen követte. Kritikusunk szerint ha bevállalnának egy utolsó utáni részt, az érthető, ám félő, hogy megbocsáthatatlan vétek lenne.
Shreket valahogy nem lehet nem szeretni. Megjelenése nem csupán a Walt Disney-féle jól fésült és egyre unalmasabbá váló esztétikát számolta fel egyszer s mindenkorra, de igen okosan úgy parodizálta, hogy számos elemét átvette a klasszikus meséknek, ábrázolásoknak. Helyenként igencsak gusztustalan antihőse egyetlen korábbi mesében sem fordulhatott volna elő, legfeljebb mellékszereplőként és a sötét oldalon. De talán épp ezért válhatott az új század ikonikus rajzfilmfigurájává, mindannyiunk kedvencévé. Olyannyira, hogy végül sorozattá, a Dreamworks aranytojást tojó tyúkjává váljék (eddig kétmilliárdnál is többet fialt a stúdiónak).
Más kérdés, hogy a harmadik rész után joggal temettük az ogrét: kiszámíthatóvá és túlontúl zsúfolttá vált a világa, s maga a történet is szakadozott, akár egy rossz papír zsebkendő. Az egész rész láthatóan ürügyként szolgált néhány shrekes poén elsütésére.
A negyedik - és a gyártók szent esküvéssel megfogadták, hogy immár utolsó - részben ezért is mentek biztosra: egyrészt az egyre népszerűbbé váló 3D-hez folyamodtak, másrészt pedig egy jóval koherensebb és átláthatóbb történetet fundáltak ki. Ez persze azzal is járt, hogy a korábban kártékonyan elszaporodott mellékszereplőket némiképp háttérbe szorították (így is Pinokkió tudja magáénak az egyik legjobb poént), és lefaragták az őket helyzetbe hozó, teljesen felesleges kitérőket. Ismét a két főhősre, Fionára és Shrekre (kiegészítve az elhagyhatatlan Szamárral és az elhagyható Kandúrral) koncentráltak, leginkább és igen okosan az első rész cselekményét gombolyították tovább, vagyis az is élvezheti a negyedik részt, aki a másodikat és a harmadikat csak felületesen követte.
Mindent egybevéve méltó módon búcsúzik tehát Shrek a rajongóitól, még akkor is, ha a háromdimenziós formátum szinte semmit nem tesz hozzá, igaz, nem is vesz el a legendából. (Nem válik úgy a film részévé, mint az Avatar vagy az Alice csodaországban esetén. Talán innen is látszik, hogy mennyire jó munkát végeztek a forgatókönyvírók.) A magyar verziót pedig Scherer Péter hangja gazdagítja tovább Rumpelstiltskin szerepében, ami telitalálat a behízelgő, fondorlatos figurát tekintve.
A nehezebbje persze így is ránk marad: el kell engednünk azt, aki az elmúlt tíz évben igencsak a szívünkhöz nőtt. El kell engedni, mert már mindent elmondtak róla, mindenféle helyzetben kipróbáltak (emberbőrben, időutazással, családosan és anélkül, királyként és számkivetettként, pozitív és negatív szerepben). További ragaszkodásunknak a legenda szétírása lenne az ára, amelynek jelei a harmadik részben mutatkoztak meg legfeltűnőbben. És ezt a folytatások logikája szerint csak fokozni lehetne.
Nem lesz könnyű, tudom. A Shrek 4 eddig 232 millió dollárt hozott csak Amerikában (igaz, ez főként a 3D miatti drágább belépőknek tudható be), ami elmarad a harmadik és jócskán a második rész bevételétől, ám még így is rettentően nyereséges. Ezt pedig egy ötlethiányos, válságos időszakban igencsak megbecsülik az álomgyárban. Ha tehát bevállalnának egy utolsó utáni részt, az érthető, ám félő, hogy megbocsáthatatlan vétek lenne. Vagyis most az egyszer jó lenne a kifacsart magyar címre hallgatni, és elfutni vele, amilyen messzire csak lehet...
