Csak könnyedén - tanácsolják szinte mindig a pályájuk elején álló rendező- és írótanoncoknak, hiszen a görcsös akarás, a mindenáron művészet többnyire zsákutcába viszi a rutinosabb alkotókat is. Bharat Nalluri rendező azonban csak félig-meddig figyelhetett oda annak idején, mert filmjében máris összekeverte a könnyedséget a jelentéktelenséggel. Az amúgy sem súlyos történetet oly pergőn és oly problémamentesen tárja elénk, mintha csak egy angol klubban csevegne az időjárásról.
A Miss Pettigrew nagy napja alapkonfliktusát tekintve a legolcsóbb kabarék közé tartozik: egy vérbő, bájos, ám annál bugyutább hölgy, Delysia Lafosse (Amy Adams) nem tud választani három szeretője közül. Vagyis képtelen dönteni, hogy csillogó-villogó (ál)egzisztenciáját vagy inkább a szegénységgel együtt járó szerelmet válassza-e. A habkönnyű helyzet mögé a második világháború előestéje festene komor hátteret, némiképp megemelve a szerelmi csetlést-botlást, hiszen ez a béke utolsó, fesztelen napja, amikor még élni lehet, gyorsan és reménytelenül, anélkül, hogy belegondolnánk a következményekbe. Ezt a film eredeti címe is pontosan jelzi (Miss Pettigrew Lives for a Day - Miss Pettigrew a mának él), és elméletileg arra a kényszerű carpe diemre fókuszál, amit egy utcára került házvezetőnő (Pettigrew) él át, hogy betevő falathoz jusson. A film tehát egyszerre meséli el a csalásba menekülő Pettigrew (társalkodónőnek adja ki magát, hogy Lafosse szolgálatába kerüljön) "nagy napját" és úrnője szívzűrjeit, amely megállíthatatlanul robog a happy end felé.
Nalluri szerencséje, hogy a címszerepre sikerült megnyernie a kétszeres Oscar-díjas Frances McDormandot, aki darabosságában ugyan könnyen idéz meg egy német lovászinast, ám ő az egyetlen, aki a legszivárványosabb pillanatokban is képes - ha pillanatokra is - elmélyíteni a filmet. Ő nem játszik, nem bújócskázik a szerelemmel (mégis megtalálja), és nincs egyetlen olyan mozdulata sem, melyben ne éreznék, hogy voltaképpen egész életét teszi kockára ebben a habzó színjátékban. Az előtte álló választás jóval egyszerűbb és jóval kíméletlenebb: vagy éhen hal, vagy komédiázik. S miközben belemegy a játékba, egyszerű erkölcsi szabályaival rendet is rak a bohém világ fergeteges viszonyai között. (A film legmegkapóbb jelenete, amikor a csinosításra küldött Pettigrew megeszi a pakolásul szolgáló uborkaszeleteket.) S bár Nalluri könnyed kézzel festi le a korabeli London aranyifjainak miliőjét, az elpattanó buborékok aprócska drámáját, amely ellensúlyozhatná a vígjáték eredendő felületességét, egyedül McDormand képes felvillantani, s így némiképp értelemmel, téttel feltölteni a sekélyes alapszituációt. (Játékát nagyszerűen egészíti ki az elegáns és halálpontos, divatdiktátort alakító Ciarán Hinds). A sűrűn pislogó Amy Adams ugyanis olyan ártatlan, akár a tejbegríz. Csak átsuhan a filmen, nyomtalanul, ám annál eltökéltebben.
A jó ritmusú, képileg hibátlan alkotás pedig úgy marad meg bennünk, akár egy órácska a sarki cukrászdában. Ahol a torkosság bűnét csiklandozva nyomta el a habcsók émelyítő íze.
