Jean Reno sok szerepben kipróbálta már magát, a komolyabb alakítások jobban állnak neki.
A hallgatag ember
Kevés szerep lehet, amiben Reno nem próbálta már ki magát pályafutása során. Szerepelt vígjátékban (A rózsaszín párduc, Pofa be, Jöttünk, láttunk, visszamennénk), alakított drámai karaktert (Leon, a profi, A nagy kékség), játszott romantikus történetben (Félix és Rose), nem maradtak ki az akció szerepek (Ronin, Nikita, Godzilla, Bíbor folyók) és a szinkronizálás (Elvitte a víz) sem. Erre szokás mondani, hogy sokoldalú színész. A drámai szerepekben mégis mindig emlékezetesebbeket alakított. Elszánt tekintete miatt hamarabb elhiszzük róla, hogy mániákus bérgyilkos, semmint, hogy a kétballábas Clouseau jobb keze. Nem való neki a másodhegedűs szerep, tudja ezt ő is nagyon jól. Ezért is vállalhatta el az ex-maffiafőnök, Charly Mattei szerepét.
A halhatatlan
Szokás azon fanyalogni, hogy a forgalmazó mennyire torzul fordítja le a címeket, mennyire bárgyú vagy épp a filmhez nem illő címet tud kitalálni. Jelen esetben szó sincs ilyenről, a 22 lövés (ez az alternatív, külföldi forgalmazásra szánt cím is) maga a történet esszenciája. Az eredetileg is beszédes, Halhatatlannak keresztelt film mozgatórugója ugyanis az az ominózus 22 golyó, amivel az egykori maffiafőnököt, Charly Mattei-t akarják kivégezni riválisai. Azonban hiába a sok halálosnak szánt lövés, Charly túléli a támadást, és Charles Bronson módjára magányos bosszúhadjáratba kezd. Kimenekíti családját a csatatérről, zsebre vágja fegyverét, kényszerű szövetséget köt egy zsaruval, miközben számot vetni kényszerül baráti kapcsolataival is. Bár maradandó sérüléseket szerez, mind testi, mind lelki értelemben, végül sikerül felül emelkednie ellenségein és legfőképpen önmagán. A film utolsó jelenete szép filmes lezárása egy alvilági életnek. Reno szemei mindent elárulnak.
Megbánja a halál is
Meglehetősen brutálisra sikerült film a 22 lövés. Már a kezdeti leszámolás jelenet is úszik a vérben, felszakadó arccal, kíméletlen és előre kiszámolt sorozatlövéssel, de a különböző verési, Fűrész-re emlékeztető szögesdróton átmászós jelenetek garantáltan csak az erősebb idegzetűeknek valók. Maffia történetről lévén szó, ez mondhatni alapkellék. Ahogy az is, hogy Richard Berry a klasszikussá vált filmes eszköztárral játszik: a naturálisan bemutatott jeleneteket komolyzenei beszúrásokkal ellenpontozza. Mindez persze a baljós hangulat melegágya. Ahogy a gyönyörűen fényképezett dél-franciaországi táj látványa is. Marseille gyönyörű, a maffia kegyetlen.
Biztos kézzel
A történet nem tarozik a legbonyolultabbak közé, aki látott már akár egyetlen hasonló mozit, annak nem nehéz kitalálnia, hogy hova fut majd ki a sztori. Nincs benne semmi eget rengető, de az mindenképpen pozitívum, hogy egy mértéktartóan elkészített filmről van szó. Nem akar több lenni annál, mint ami. Egy tisztességesen vászonra vitt bosszútörténet. Jean Reno pedig a kisujjából kirázza a meghasonlott gengszter figuráját, aki fél kézzel is levezényeli a vendettát. Miatta érdemes megnézni a filmet.
Kinek ajánljuk?
- Akinek az a lényeg, hogy Reno legyen a főszereplő.
- Akit lenyűgöz Provence.
- Aki imádja a bosszútörténeteket.
Kinek nem?
- Aki egy keresztapai cselekményre vágyik.
- Aki szerint a Gomorra után felesleges gengszterdrámát készíteni.
- Aki nem bírja a vér látványát.
7/10
