Az 1963-as születésű Karen Moncrieff nemcsak rendezője, forgatókönyvírója is második nagyjátékfilmjének (az első a 2002-ben készült, Amerikában kritikailag elismert Blue Car volt), ám úgy bánik a film anyagával, mintha évtizedes tapasztalat állna mögötte. Nem mesterségbeli tudásra gondolok itt, az alapvető. Sokkal inkább valami furcsa, szomorú bölcsességre, ezt sugározza A halott lány. Rég nem láttam ilyen őszintén szomorú filmet ugyanis.
Az epizodikus szerkezet öt nő szilánk-történetét keresztül mesél lényegében egy, a halott lány történetét, valójában úgy, ahogy van, "a" nőét. Én nem akarom azt, hogy ez egy ilyen világ legyen, valahogy így lépünk ki a moziból utána, ami kezdetnek nem rossz - és katarzisnak sem semmi. Olyan női alap-archetípusok sorolódnak itt fel egymás mellett, mint mondjuk a "Nővér", a "Feleség" vagy az "Anya" - de archetípus-e a halott lány is? Itt életében-halálában egyaránt szereplővé, sőt, főszereplővé, legalábbis az események generálójává válik. Valamennyi színész kivételeset hoz, Brittany Murphy játékát azonban most kell külön kiemelni az önsorsrontó junkie szerepében: persze, róla amúgy is tudjuk, hogy vibrál, de itt most különösen megtalálja a helyét a vásznon.
Szóval van egy halott lány. Őt találja meg az "Idegen", Toni Collette figurája, aki különös sorszövetséget köt eközben - a mindig zseniális - Giovanni Ribisivel. Az a furcsa, hogy most indul a film, igazából nem ismerünk senkit, és máris, megfoghatatlan módon mégis valami a torkunkat szorongatja. Ezt tudja nagyon A halott lány: a nyakunknál kap el, ott tart fogva. Aztán ott van "A Nővér", egy másik halott lány húga. Meg, "Az Anya", a lányé, aki elindul, hogy kiderítse, mi történt a lányával. És van egy gyilkos is, egy beteg elme, aki ragaszkodó, nyomott feleségével, "A Feleséggel" él - és a feleség rájön... Mégsem támad fel bennem az érzés, hogy miért kell ezt nekem néznem. Inkább, az, hogy fontos dologról van itt szó.
Moncrieff úgy képviseli az ügyét, hogy közben messziről kerüli el a demagógia vádja. Bántott, bántalmazott nőkért emeli fel a szavát, halkan, szépen, szomorúan.
