A Ratcliffe család Yorkshire-ben tengeti egyhangú életét. A családfő irodalmat tanít és szabadidejében Leninért rajong, a nagyobbik lány furcsa képeket festve és fiúkkal henteregve fejezi ki kamaszos lázadó-kedvét, a kisebbik, az örök stréber, apjának kommunista eszméit szajkózza, a szociopata nagybácsi órákat tölt a megfelelő nyakkendő kiválasztásával, az asszony pedig vérbeli háztartásbeliként kiszolgálja a többieket, és néha szomorkodva állapítja meg, hogy semmibe veszi a családja. Frank, az apa, azonban egy nap örömhírrel állít haza: megpályázott és megkapott egy tanári állást az NDK-ban. Kalandra fel!
Patyomkin lakosság
Amikor a kelet-német határon nevetve összesúgnak a rogyásig megpakolt angol kocsi mögött a német határőrök, azt hihetjük, hogy a továbbiakban Ratcliffe-ék ön- és közveszélyes naivitása lép majd reakcióba a hithű kommunisták merev, életidegen eszmerendszerével vagy éppen a lakosság kiábrándultabb részének életben maradási, illetve menekülési törekvéseivel. Az alapötletből kiindulva szellemes, vérbő szatírára számíthatnánk. A szereplők azonban nem hiteles, hús-vér figurák, hanem azok sematikus, elnagyoltan megrajzolt karikatúrái - épp' ezért csak egy romantikus szálakkal átszőtt, helyenként vicces bohózatot kapunk, amelyben a szocialista német állam csupán az élénk színekben pompázó díszlet szerepét kapja.
Lenin-szobor Óbudán
Ezt a "háttér-országot" budapesti helyszínekből állították össze, a szereplők rengetegszer sétálnak át az ideiglenesen Lenin-szoborral díszített óbudai Fő téren, fontos jeleneteknek ad otthont a csepeli sportpálya, de néhány képkocka erejéig láthatjuk a Tatai úti víztornyot is. A budapesti forgatásnak köszönhetően a számtalan kisebb szerepet magyar színészek alakítanak, Fesztbaum Béla például egy Stázi-tisztet, Gáspár Imola pedig egy vaskalapos tanárnőt játszik, de a statiszták között is sok az ismerős arc.
Alkalom teszi a forradalmárt
A főhősnő, Dorothy figurája a többi sablonszereplővel ellentétben nagyon is életteli. Ez egyrészt a BBC-sorozatokból ismert kiváló színésznő, Catherine Tate visszafogott, finom játékának köszönhető, másrészt pedig annak, hogy az alkotók egyedül őt nem ruházták fel egyetlen meghatározó komikus tulajdonsággal sem, így jóval változékonyabb, sokoldalúbb a jelleme, mint a többieké. Ő az egyetlen, aki hamar képes alkalmazkodni a megváltozott helyzethez, akinek igazán jót tesz a környezetváltozás. Rájön, hogy a családjának már nem csak a konyhában van rá szüksége, és hogy képes magához ragadni az irányítást, ha úgy látja jónak. A többiekkel ellentétben tudja, hogy mit akar, és elég bátor ahhoz, hogy tervét véghezvigye. Olyan tulajdonságai kerülnek felszínre, amelyeknek a létezéséről eddig nem is tudott, egészen egyszerűen azért, mert nem volt szüksége rájuk.
Az átváltozást egy véletlen esemény indítja el, Dorothy, bár nem szándékosan, de kijuttat az országból egy kétségbeesett kamasz fiút, aki ezek után hozzá irányítja egyik barátját, aki szintén szökni akar. Az asszony csak lassan fogja fel: valóban ő az, akinek megvan minden adottsága ahhoz, hogy hőssé váljon.
Kiváló alkalmazkodó-képességével még inkább nevetségessé teszi a férjét, aki csak akkor volt forradalmár, amikor ennek nem volt tétje, nagyobb lányát, aki barátja szerint nem is lázadó, "csak az apját akarja bosszantani", és a kicsit, aki állandó megfelelési kényszerének következtében majdnem a Stázi besúgójává válik.
Mázli
A visszaszökés története izgalmas is lehetne, mégsem az. A szereplőket ugyanis cukormázból készült burok veszi körül, ami meggátolja, hogy bántódásuk essék, sőt, még azt is, hogy bármelyikük igazán veszélyes helyzetbe kerüljön. Az is zavaró, hogy - bár végül minden családtag megváltozik egy kicsit, természetesen a jó irányba - mégsem könnyű azonosulni velük, drukkolni nekik.
A filmet egy angol család igaz története ihlette, merthogy tényleg volt olyan, aki lelkesen költözött az NDK-ba, hogy aztán rövid idő elteltével fejvesztve meneküljön. Nekik valóban sikerült kijutniuk, mázlijuk volt. Sokkal többen voltak viszont azok, akiknek nem volt mázlijuk. Róluk nem szól ez a film, mint ahogy nem szól az 1968-as kelet-német helyzetről sem.
Kinek ajánljuk?
- Catherine Tate rajongóinak.
- Édesszájúaknak.
- Budapest szerelmeseinek.
Kinek nem?
- Történészeknek.
- Este 10 óra után.
- Baráti beszélgetés helyett.
5/10
