Elek Judit finom, szikár asszony, sosem pihenő, figyelő tekintettel. S mikor ez a tekintet a szépségre és szörnyűségre egyaránt érzékenyen, a megértés szándékával a világot pásztázza, mintha a világ feltárná neki rejtett összefüggéseit, mintha az emberek lelke kiköltözne testük felszínére, arcukra, mozdulataikba. Mintha a dolgokat valami feloldozná titoktartási kötelezettségük alól, és a filmképen való új életre születés valódi gyónás, megváltás gyanánt hatna.
Elek Judit általában kérdéseket tesz fel filmjeivel, az őt foglalkoztató problémák megértését szolgálják mind az általa adaptált irodalmi alkotások, mind saját forgatókönyv-történetei, mind dokumentumfilmjeinek témái. Ám nem annyira pusztán magának a jelenségnek, eseménynek vagy konfliktusnak a feldolgozása a célja, sokkal inkább a konfliktusok, helyzetek, jelenségek ábrázolásának poétikai-stiláris lehetőségei izgatják. Figyelme, kíváncsisága, tudásvágya, művészi alkotókedve tehát nem pusztán tényfeltáró, hanem poétikai-esztétikai és főként erkölcsi jellegű. Valószínűleg ennek a kíváncsiságnak az eredménye legutóbbi, egész estés játékfilmje is, bár elsőre a feszes szövést nélkülöző, széteső játékfilmi szüzsé csalódást okozhat az Elek Judit korábbi műveit ismerő és szerető nézőnek. Nem biztos tehát, hogy pusztán romantikus drámaként vagy társadalmi példázatként kell értelmeznünk ezt a filmet, lehet, hogy ott működik a felszín alatt az általános érvényű, mélyebb merítésű vizsgálódás igénye, és egy komoly, nagy kérdésfeltevés feszültsége.
Elek Judit A hét nyolcadik napja című új filmjében is felteszi tehát a maga kérdését, ám, talán a játékfilmes történetmondás bizonyos sajátosságaiból eredően, sokkal nagyobb fedezékben, sokkal rejtettebben teszi ezt, mint az eddigiekben. A film, a szinte példázati jelleget nyerő szüzsé alapján pusztán arról is szólhatna, hogyan marad magára, válik a lakásmaffia áldozatává és veszíti el vagyonát egy "ex operett-primadonna és kabaré-csillag", majd hogyan találja meg a romokon, rongyokba öltözve az igaz szerelmet... Ez azonban nagyon durva leegyszerűsítése volna a történetnek. Elek Judit alkotói alkatától mi sem áll távolabb, mint a durva leegyszerűsítés. Márpedig, ha egyik oldalon az alkotó bonyolult képletet dolgoz ki, akkor a másik oldalon a nézőnek illik elbíbelődni a befogadással, kialakítania egy személyes olvasatot...
A szüzsé egyszerűsítő és egyértelmű olvasatát számomra több, talán nem direkt módon megjelenő, de nagyon gondosan kidolgozott részlet teszi lehetetlenné. A legfőbb probléma talán az, hogy hősnőnk csupán társadalmi státusát tekintve "ex?", valójában azonban - ahogyan régen, úgy most is - MŰVÉSZ. A "művészség" pedig nem társadalmi pozícióként, szerepként, funkcióként értelmezendő csupán a film sugallata alapján, hanem olyan speciális létezési módként, ami az ekképpen létező ember lelki szerkezetéről árulkodik. A művészségből, azaz a világban való létezés egy különös és érzékeny, veszélyeztetett módjából pedig nem lehet sem visszavonulni, sem kiöregedni, nem lehet tehát ex-szé válni, csakis exitálni, művésznek lenni halálig tartó szenvedély/szenvedés. A hét nyolcadik napja művész-hősnője az expozícióban elveszíti férjét, elveszíti tehát azt a személyt, aki eddig őt a társadalomban navigálta. Ezek után az ex-feleség most már újra pusztán művész lesz, művész-tanár. Mint ilyen, a valódi világban, az anyagi-társadalmi kötöttségek és érdekeltségek világában gyámoltalan kisgyerekként, elvarázsolt hercegnőként kezd kalandozni, valóban hihető, hogy könnyen, szinte egyik percről a másikra nem csupán a háza fala szakad rá, de elveszíti egzisztenciáját, eljátssza anyagi biztonságát, és a társadalom perifériájára sodródik. A lakásmaffia, mint a szervezett bűnözés mára nosztalgikus színeket öltő módozata, erre csak ürügy, a történetnek legfeljebb csak az álmotivációját nyújthatja, és vékonyan beporolódott aktualitását szolgálhatja. Ennek a filmnek azonban nem története van, hanem meséje, ahogyan ezt a szüzsé kissé pikareszk jellege, egymástól karakteresen eltérő esztétikai minőségeket, giccset, tragikumot, komikumot, drámaiságot egymás mellé helyező, színes-zenés revü-jelenetet, és mitikus súlyú lábmosást egyaránt zökkenőmentesen egymás után felsorakoztató lineáris szövése is igazolja. Ahogyan már a címe is súgja - A hét nyolcadik napja ugyanis egy nem létező nap, olyan, mint a Szörnyeteg vagy a Kékszakállú kastélyában a hetedik ajtó, mesei távlatokat nyit. Egy meséhez pedig nem kell sem valódi motiváció, sem aktuális érdeklődés.
Elek Judit filmjének ezer hibáját lehetne felsorolni, ha történetet kérnénk számon. A dramaturgia a meseszövés következményeibe belerokkan, túl tarka csokrot szed, túl nagy szeletét vágja ki az időnek, túl következetlen? A mese azonban üdén virágzik ki a dramaturgia romjain, és színészóriások, színészkirályok, színészbohócok alakításai teszik az előadás módját is hitelessé.
