Egy Las Vegas-i iskolában azt a feladatot kapják a gyerekek új tanáruktól, hogy álljanak elő valamivel, ami tényleg jó értelemben véve lenne képes megváltoztatni a világot. A tizenegy éves Trevor (Haley Joel Osment, a "Hatodik érzék" halottlátója) az "add tovább" koncepciójával rukkol elő. Az elképzelés szerint, ha ő tesz három emberrel valami jót, és aztán ez a három ember ugyanígy tesz majd másik három emberrel, egy idő után a Föld egész lakosságához el kell, hogy jusson a jótettek egyike. Tanára, Mr. Simonet (Kevin Spacey) lát fantáziát a dologban, s arra bíztatja a fiút, hogy próbálja ki a teóriát a gyakorlatban is. Trevor tehát munkához lát. A jótettek sorát azzal indítja, hogy befogadja házukba a hajléktalan Jerry-t (Jim Caviezal), amíg az képes lesz újra lábra állni és gondoskodni önmagáról. Némileg érthető módon a fiú édesanyja, Arlene (Helen Hunt) nem repdes az ötlettől, hiszen egyedülálló anyaként neki is két helyen kell dolgoznia, hogy magáról és fiáról gondoskodni tudjon, nem még egy idegen sorsát is a nyakába vennie. Ráadásul az alkohollal is túlzottan összebarátkozott az utóbbi időben, így a napi megélhetésért folytatott harcok mellett saját rossz szokásával is küzd.

A második jócselekedetként, Trevor megpróbálja összeboronálni édesanyját és a szkeptikus tanár bácsit. A két lelkileg sérült ember azonban olyannyira el van foglalva az önsajnálattal, hogy képesek lennének elmenni a kínálkozó lehetőség mellett arra vonatkozólag, hogy megtalálják saját boldogságukat.

A harmadik jótett gyanánt pedig megpróbál segíteni egyik osztálytársának, akit a nagyobb gyerekek folyamatosan szekálnak.

Az "add tovább" pedig lassacskán valódi mozgalommá növi ki magát. Egy este aztán egy Los Angeles-i riporter (Jay Mohr) autója lerobban az út szélén, mire egy tehetős férfi csak úgy, minden magyarázat nélkül odadobja neki Jaguárjának a kulcsait. Az ifjú újságíró nem tudja mire vélni a túlzottan nagylelkű gesztust, s elhatározza, hogy kideríti, honnan is indult el ez az önzetlenségi hullám. A nyomok pedig Trevor iskolájába vezetnek...

Mimi Leder szerint a világ problémáira a megoldás ennyire egyszerű lenne. Az alapötlet azonban nem tőle származik, hanem Catherine Ryan Hyde írónőtől, aki saját élményei alapján írta meg a film alapjául szolgáló regényt. Állítása szerint egyszer, mikor autója kigyulladt a Los Angeles-i autópályán, két férfi sietett a segítségére, ám mielőtt még megköszönhette volna nekik, amit tettek, hirtelen eltűntek. Ő pedig aztán egy hasonló szituációban egy ismeretlen nőnek segített önzetlenül. Ennek a gondolatsornak a továbbfűzéséből született meg a regény, majd a filmverzió.

A színészek legjobb formájukat hozzák; Helen Hunt ahelyett, hogy megismételné a "Lesz ez még így se!"-ből már ismert egyedülálló anya szerepét, képes új megvilágításba helyezni azt; Kevin Spacey ismét nagyszerű, míg a kis Haley Joel Osment bebizonyíthatja, hogy valóban ő a ma létező gyermekszínészek legjobbja. A film nem miattuk nem működik. A legzavaróbb az, hogy a néző nem tudja eldönteni, vajon mi is volt a rendezőnő célja a kétórás tanmesével. Vajon népszerűsíteni és tudatosítani akarta-e a mindnyájunkban ott rejlő jóságot, vagy éppen elítélni akart-e bennünket, amiért mostanság nem segítünk embertársainkon, s csak a saját, önző érdekeinkkel vagyunk elfoglalva.

S bár valószínűleg mindvégig a jó szándék vezette a rendezőt abban, hogy segítsen meglátni a másokban rejlő pozitív potenciát, segítsen felhívni a figyelmet az egyén felelősségére, amelyet a társadalom irányába kell tanúsítania, valamint hogy egy optimistább jövőképpel ajándékozzon meg bennünket, mindezt tönkrevágja azzal az érzelmileg manipuláló és szükségtelen végkifejlettel, amelyet a történetre és a nézőkre erőltet. A producerek végre felismerhetnék, hogy Mimi Leder nem tud filmet rendezni. Az, hogy valamikor tető alá tudott hozni néhány izgalmas Vészhelyzet-epizódot, még nem biztosíték arra, hogy a jövő kezdete biztonságban van az ő kezei között...