Vatikán áldását adta Nanni Moretti depresszióval küzdő pápát bemutató filmjére, ami részben azért fontos, mert a forgatás nyugodtan, akadálymentesen folyhatott a megszentelt, titkos és a nagyközönségtől jobbára elzárt helyiségekben, de főleg azért, mert a katolikus hívők körében gyakran kelt felzúdulást, ha egy mozifilm nem éppen kanonizált módon ábrázolja az egyház "szent" dolgait.
Van pápánk?
Komor temetési jelenettel kezdődik a film, meghalt a pápa. Tehát éljen a pápa! Addig azonban lefolyik némi víz a Teverén, mégha az a szomszédban, Rómában folyik is. Az új pápa választása meglehetősen közismert procedúra alapján zajlik. Az úgynevezett konklávé a pápaválasztásra jogosult bíborosok gyűlése, melynek során a szó jelentésének (kulcsra zárva) megfelelően a választók bezárkóznak a Sixtus-kápolna szentélyébe, ahol jó alaposan megtanácskozzák a dolgot, majd amikor a döntés megszületik, egy trükkös kályharendszer segítségével felszáll a fehér füst – tehát van pápánk. Az előző pápa temetésére és a következő bejelentésének örömhírére összegyűlt tömeg hangos ujjongásba kezd a Szent Péter-bazilika előtti téren, majd megjelenik az erkélyen az új pápa és a protodiakónus bíboros megejti a híres szavakat, azután az új pápa Orbi et urbi áldást oszt. Moretti filmjében meghökkentő vágással a (egy) pápatemetés dokumentarista képei után rögtön a konklávé kellős közepébe csöppenünk, bele a film fikciójába. Bíbor ruhás alakok kavarognak fontoskodva, halk sutyorgás hallatszik, majd elkezdődik a szavazás. Ekkor azonban elmegy az áram, tompa puffanás hallatszik, az egyik bíboros hasra esett. Moretti ezzel a merészen bombasztikus, szinte burleszkszerű jelenettel adja meg filmjének alaphangját, melyben a Szentegyház csúcsának életébe nyerhetünk bepillantást, minden tiszteletlenség nélkül, az emberi dolgokra figyelve. Nemsokára visszajön az áram, megválasztják az új pápát és felszáll a fehér füst – az új pápa viszont megretten a hirtelen rászakadó felelősség krisztusi súlya alatt és elmenekül. Van pápánk és még sincs pápánk…
Moretti
[img id=329763 instance=1 align=left img]Természetesen akárki nem nyúlhat egy ilyen súlyú témához, a katolikus egyház nem enged be bárkit falai közé, hogy a nyilvánosság elől elzárt magánéletükben kutakodjon. Az olaszok pedig amúgy is mély meggyőződéssel gyakorolják a katolikus vallást, még a szintén nagy hagyományokkal bíró olasz kommunisták is gond nélkül tértek be alkalomadtán egy templomba, hogy köszönetet mondjanak valamiért, vagy éppen kiöntsék lelkük terhét a gyóntatófülkében türelmesen hallgató papnak. Nanni Moretti jelenleg az egyik legelismertebb olasz filmes, rendező, forgatókönyvíró, producer és színész, egy személyben. Cannes egyik állandó kedvence, ha nincs éppen valamelyik filmje jelölve Arany Pálmára, akkor éppen megnyerte azt. Emellett számos díj, cím és szobrocska tulajdonosa, rajongója a vízilabdának és a mozinak, ami szimpatikus párosítás. Harcos ellenfele a napokban miniszterelnökként megbukott Berlusconinak, egészen annyira, hogy el is játszotta őt a 2006-os Il Caimano című filmjének egyik epizódjában. Saját maga bevallása szerint tökéletesen ateista, nem véletlenül osztja magára Van pápánk! című új filmjében a depressziós pápa gyógyításához hívott természetszerűleg ateista pszichoanalitikus vicces szerepét. Intellektusának ékes bizonyítékaként azonban, nem hívőként képes úgy ábrázolni a katolikus egyház vezetőinek hétköznapi életét, hogy abban az égadta világon semmi tiszteletlen, provokatív gesztus nincsen, ellenben okos figyelem, türelem és megértés annál több. Az egyházat pedig az dicséri, hogy hajlandó feltárulkozni egy ateista játékának, mely a pápa és bíborosainak emberi arcát, sőt, olykori botlásait, kétségeit is megmutatja. Példamutató együttműködés.
Kedves, finom humorú móka
Brummer bíboros elhasalása után a film mindvégig megtartja nagyon finoman ironikus, kedves humorú hangvételét. Természetesen senki nem fog hangosan hahotázni, erre nem ad alkalmat sem a film, sem a benne ábrázolt szituáció, azonban csendes mosolygásra bőven nyílik alkalom. Az ateista pszichoanalitikus csetlése-botlása önmagában is vicces Vatikán áhítattól átitatott, komoly, tekintélyes bíborosoktól nyüzsgő falai között, de megejtően bájos a pápavárás kilátástalanságában csintalan kisfiúkká változó főpapok renitenskedése, mégha az csak egy kis plusz édesség megszerzésére irányul is. Moretti röplabdabajnoksága aztán már a közelmúlt focibolond buddhista szerzeteseinek gyermeki játékosságát idézi, ebben sincs semmi tiszteletlen, hiszen egy kicsi mozgás még a főpapoknak is kell. A legendás Michel Piccoli által mély bölcsességgel alakított, összezavarodott pápa szökése, valamint színházban, Csehov árnyékában történő elbújdoklása pedig komoly valóságbéli párhuzamokat idéz meg, hiszen –többek szerint- egyaránt utalhat a jelenlegi és az megelőző pápa "pápaságukat" megelőző magánéleti "rakoncátlankodásaira" is. Ritka kellemes, meleg, emberi érzéseket keltő, megható, bájos és bölcs film ez, bár inkább a kérdőjel lenne indokolt a cím végén.
Kinek ajánljuk?
- Katolikus hívőknek.
- A finom humorú, érzelmes filmek kedvelőinek.
- Michel Piccoli rajongóinak.
Kinek nem?
- Botrányváróknak.
- Bigott dogmatikusoknak.
- Értetleneknek, illetve éretleneknek.
8/10
