Mind hallottunk Nagy Katalin cárnőről, az angol I. Erzsébetről, vagyis a Szűz királynőről és Mária Teréziáról, akinek a magyar nemesség életét és vérét ajánlotta fel, de gabonáját nem. És ki ismeri Krisztina, a 6 évesen trónra került leszbikus svéd királynő történetét?
„Királynő, akinek nincs országa, keresztény, akinek nincs hite és nő, akinek nincs szégyenérzete” - így jellemezte a pápa Krisztina svéd királynőt élete egy későbbi szakaszában, finoman jelezve, hogy nem ért egyet életvitelével, de ne szaladjunk előre. Krisztina édesapja korának egyik legnagyobb uralkodója, II. Gusztáv Adolf volt, aki egymaga kényszerítette térdre a 30 éves háborúban a katolikus ligát, hogy aztán élete legfontosabb csatájában rövidlátóként az ellenség sorai között találja magát, akik annak rendje és módja szerint felkoncolták. Árván maradt kislánya, az akkor 6 éves Krisztina követte a trónon, aki felcseperedve mindent megtett, hogy kiharcolja a békét és modernizálja országát, de persze nem erről lett híres. A rendkívül művelt királynő sosem házasodott meg, férfiruhákat hordott és félig nyitott kapcsolatban élt udvarhölgyével, Ebba grófnővel, majd trónjáról lemondva felvette a katolikus hitet és Rómába utazott, ahol később egy zavaros gyilkossági ügy részese lett, majd elfeledetten halt meg. 
Krisztina királynő története természetesen a mozivászonra kívánkozik és nem Mika Kaurismäki, a nála jóval ismertebb Aki Kaurismäki testvére az első, aki ezzel megpróbálkozik A lánykirály című filmjében. Greta Garbo egyik legjelentősebb és legkedveltebb hangosfilmszerepe volt a legendás svéd királynő megformálása a Krisztina királynőben (1933). Rouben Mamoulian rendező Salka Viertel osztrák írónő művét dolgozta fel, kalandregénnyé formázva a történetet álruhával, kitalált spanyol szeretővel, svéd hómezőkkel és udvari intrikákkal meg párbajokkal – bár itt is van utalás arra, hogy Krisztina esetleg a lányokat szerette. A Liv Ullmann főszereplésével 1974-ben készült The Abdication Krisztina lemondásának körülményeit és Rómába érkezését járta körbe és inkább egyfajta karaktertanulmányként szolgált – érdekesség, hogy míg a főszereplő és a történet svéd, maga a film angol, rendezője Anthony Harvey (Az oroszlán télen) volt, zenéjét pedig Nino Rota szerezte. A szerelmi szál itt is kitalált, de botrányos: az önkéntes száműzetésbe vonult királynő egy olasz bíborossal szűri össze a levet. 
Mika Kaurismäki most mozikba kerülő verziója pont az eddig elhallgatott vonalra épít, és a fiatal királynő érzelmi önmagára találásáról szól, hiszen ez a lány képes felállítani egy medvecsapdát, mesterien bánik a karddal és rekordidő alatt porozza fel a muskétáját, de nem tudja, mi a szerelem, legalábbis egy darabig. A címszerepben a kezdő Malin Buska zseniálisat alakít, akárcsak a régenst alakító Michael Nyqvist (akit az eredeti A tetovált lány filmekből ismerhetünk), a királynő kedvesét játszó Sarah Gadon pedig egyszerűen csak gyönyörű. És ez a film erőssége, az érzelmi szál és a remek színészek, de a film történelmi része már kevésbé látványos vagy meggyőző, nyilván azért, mert Kaurismäki nem jártas a műfajban és a megfelelő költségvetés sem állt rendelkezésére egy igazi kosztümös filmhez.
