Távolság

Dél-Amerika igen távol van, persze, felőlünk nézve, nem is nagyon jut eszünkbe róla más kapásból, mint a foci, a szamba és a tangó. Esetleg a végeérhetetlen, ostoba brazil (venezuelai, kolumbiai stb.) szappanoperák, melyek hétköznap délutánonként ellepik a világ összes televízió-képernyőjét, kiszorítva százmillió otthonülő háziasszony lelkecskéjéből a napi gondot, bevásárlást, politikát, hülye gyereket, részeges férjet. Pedig. Az idei Oscar-díjat egy argentin film kapta, hoppá. A jelöltek között pedig volt még egy dél-amerikai, hoppá. Az irodalmi Nobel-díjat szintén e kontinens kapta, a perui Vargas Llosa. Ezt megelőzően pedig Gabriel García Márquez, Kolumbiából, 1982-ben. Nem (vagy máshol) díjazott, kiváló irodalmárok, filmesek, képzőművészek, zenészek listája hosszú oldalakat töltene meg. Mégsem a kultúra az első, ami erről a kontinensről eszünkbe ötlik. Pedig fortyogó katlan ez, különös, izgalmas ízekkel, s nem kevés transzcendenciával, misztikummal, sőt pszichedéliával, mégis két lábbal a reália talaján állva. García Márquez éppen ezért az "ízkompozícióért" kapta a Nobeljét. A szerelemről és más démonokról szóló regénye a régmúlt gyarmati világba viszi vissza az olvasóját. A történet főhőse egy különös, érzékeny, angyali szépségű fiatal lány, akit méteres, göndör vörös hajzuhatagával is kirí a kreol tömegből, de viselkedése sem mindennapi. Ahelyett, hogy gazdag és hatalmas szülei árnyékában élné gondtalan életét, ő leginkább szóba sem áll léha apjával, a márkival és állandóan beteges anyjával, inkább a rabszolgák között tölti napjait. Egy napon, a piacon veszett kutya marja meg a lányt, akinek betegségét az inkvizíció sátáni eredetűnek bélyegzi, és bezárja a hírhedt Santa Clara kolostorba. Itt a lányt alávetik az ördögűzés hosszadalmas szertartásának, azonban az ezt végző fiatal pap, feladva hitét és hivatását, egyre mélyebb szerelembe esik a lányba, miközben az egyre közelebb kerül a halálhoz.

Közelítés

[img id=275688 instance=1 align=left img]A regény (és általában García Márquez összes szövegének) filmes adaptációját alaposan megnehezíti, az író sokrétegű, az álom- és a való világ között imbolygó nyelvének megjelenítése. A nem túl izmos kolumbiai filmélet egyik tehetséges tagja, Hilda Hidalgo, A szerelemről és más démonokról filmváltozatában egy igen markáns képi világot talált ki és alkalmaz e nehéz szöveg megjelenítésére: szinte kizárólag lassú ritmusban, álomszerűen egymásba úszó közeliket és szuperközeliket alkalmaz, a latin temperamentumnak megfelelő, élénk színvilágban. Mintha egy szellőben szálló tollpiheként járnánk körül a lány (Sierva) testét, haját, olykor megpihennénk gyönyörű hajában, máskor valahol feljebb lebegve észrevétlenül szemlélnénk szelíd haláltusáját.

Fókuszálás

Nyilván a kis nemzetek (Ó, boldog szűklátókörűség! Kolumbia több mint 12-szer nagyobb területen fekszik és négyszer annyi lakosa van, mint hazánknak... Nem hallod, hogy dübörgünk? – mondja az egér az elefántnak a hídon.) túlbuzgó büszkesége és merészsége sarkallta a kolumbiai rendezőt, hogy első játékfilmjében a nagy kolumbiai író művét filmesítse meg. Ehhez azonban mindössze egyetlen ötlete, valamint két gyönyörű színésze volt csupán… Ez sem kevés, bár az elegendőtől is messze van. Hidalgo javára írható, hogy a film néhány pillanatában tényleg varázsos hangulatot, esztétikus képi lírát teremt, sőt mi több, García Márquez szelleme is megidéződik. Történetmesélése azonban már korántsem olyan gazdagon és akadálymentesen áradó, olykor amolyan kékharisnyásan modoros, máskor viszont ötlettelen, sablonos, erőltetett. Sievra szerepére talált egy egzakt, élő angyalt Eliza Triana személyében, aki ugyan drámai mélységet nem jelenít meg, azonban lényéből fakadóan bájjal, könnyedséggel és szépséggel kelti életre a haldokló leányt. Az elcsábuló pap (Pablo Derqui) azonban igen halvány, mindenféle férfiasságot nélkülöző, kifejezetten feminin jelenség. Kettejük szerelme a filmvásznon nélkülöz minden szenvedélyt, romantikát, mintha csak két gyermek bimbózó érzelmeit lesnénk meg. Démonokról, sátáni csábításról csak szó esik, de látni, érezni, tapasztalni effélét nem lehet e filmben. Hidalgo mégis szinte lubickol az ilyen érzelgős képekben, ezzel azonban az alapanyag magas művészi minőségét erősen a giccs felé közelíti. García Márquez dialógjai is erősen tőmondatokra lettek csupaszítva, néhány, papok közti irodalmi tárgyú, gyakorlatilag érdektelen csevegéstől eltekintve. Hidalgo adaptációja így a majdnem tökéletes kör felől leginkább egy elnagyolt, bár bizonyos stációjában akár stabilnak is tetsző négyszög felé mutat.

Kinek ajánljuk?
- Akik kíváncsiak, hogy fest García Márquez domborított, színes női-regény formátumban.
- Akik kattannak a szex-mentes szerelmet hosszasan bemutató filmekre.
- García Márquez rajongóinak, hátha ők többet látnak bele, mint én.

Kinek nem?
- Akik érzékenyen reagálnak a giccsre.
- Akik számára a szerelem mit sem ér szex nélkül.
- Arnold, Bruce, Sly és hasonlók rajongóinak.

6/10