Április 5-én újra Budapesten lép fel a brit indie világot megidéző, azt szörfrockkal vegyítő The Vices. A srácok már nem ismeretlenek itthon: játszottak a Sziget Fesztiválon, két éve a Dürer Kertben, tavaly pedig az Ivan & The Parazol vendégei voltak a Budapest Parkban. A holland banda ezúttal a Dürer Kert kistermében táncoltat meg mindenkit új lemezével.
Az elmúlt két év tapasztalatával felvértezve, most legújabb, február hetedikén megjelenő Before It Might Be Gone lemezüket hozzák el Budapestre. A most harmadik nagylemezével érkező, és számos EP-vel rendelkező, 2019-ben alakult zenekar töretlenül lépdel a siker és az ismertség felé, különleges, mindenre nyitott zenei látásmódjuk pedig széles közönséghez képes szólni. Nem is csoda, a zenekar megalakulásakor minden tag arra törekedett, hogy egyedi furcsaságait és különböző zenei hatásait egy összetartó erővé gyúrja össze.
Már a zenekar neve is a bennük lévő hibákat és furcsaságokat ünnepli, amelyek elengedhetetlenek zenei identitásukhoz. Azzal, hogy felvállalják és integrálják egyéni vétkeiket olyan hangzást hoznak létre, ami megkérdőjelezi a normákat, az emberek pedig egy hiteles, szerethető zenekarral találkoznak a koncerteken.
Az indie klasszikus vonásaival operáló zenekar első klub turnéján folyamatosan teltházaknak játszott, de nagyobb színpadokat is hódított már meg YUNGBLUD vagy épp a Nothing But Thieves vendégeként. Kirobbanó energiájukat az SXSW, a Pinkpop vagy éppen a Sziget fesztiválok közönsége is láthatta. Mostani lemezüket Amerikában és Európában is turnéztatják, így nem csak azoknak érdemes a koncertre látogatni, akik a Strokes vagy a Cage The Elephant zenéjéért rajonganak, hanem azoknak is, akik szeretnének klubkoncerten elkapni egy berobbanás szélén álló bandát.
Április 5-én ezt tökéletlenül tökéletes indie dalok társaságában megtehetik azok, akik ellátogatnak The Vices budapesti lemezbemutató koncertjére. Jegyek már kaphatók a www.livenation.hu oldalon.