Arnold Schwarzenegger ma már nagyon bánja, hogy erre a filmszerepre nemet mondott

  • PORT

A színész később rájött, hogy egy egészen jó projektet utasított vissza.

Nincs olyan sztár, aki ne bánt volna meg legalább egy jó szerepet, amit visszautasított. Ebbe a táborba csatlakozott Arnold Schwarzenegger is, amikor nemet mondott A szikla című 1996-os akciófilmre, amelyben végül Sean Connery és Nicolas Cage játszotta a főszerepeket.

Jerry Bruckheimer megkeresett A szikla forgatókönyvével, amit végül Sean Connery és Nicolas Cage játszott el. Nekem ajánlották fel Nicolas Cage szerepét”

 – vallotta be a 77 éves színész a The Sun magazinnak.

Schwarzenegger elárulta, hogy nem tudott kiigazodni a forgatókönyvön, amit kapott, ugyanis túlságosan bonyolult volt. Azt sem tudta, hogy pontosan milyen lenne a karakter, akit alakítania kell, ezért nemet mondott a szerepre.

A színész legnagyobb bánatára a produkció jól összeszedte magát. Az új forgatókönyvet Quentin Tarantino segített megírni, míg a rendezői székben Michael Bay ült. Az alkotás végül nagyszerűre sikerült, és világszerte hatalmas sikere volt a mozikban.

Nagyon szerettem azt a filmet, szerintem fantasztikus lett

 – vallotta be Schwarzenegger.

Azt is elismerte, hogy Cage elképesztő alakítást nyújtott Dr. Stanley Goodspeed bőrébe bújva:

Nem tudom, hogy én képes lennék-e olyan jó munkát végezni, mint ő, de dühös voltam, hogy visszautasítottam a szerepet, mert tényleg nagyszerű projekt volt.

Forrás: Far out Magazine