A közösségi horror

A szellemekről ha bőrt nem is, de egy-két lepedőt még le lehet húzni, töketlen elsőéves bölcsész, aki nem így tesz. Film ettől persze még nincs.


Jön-e ismét a kaszás?

Azt gondolom, most már felesleges lenne átrágnunk magunk a Blair Witch Projekt-Cloverfield vonalon, vegyük alapnak, hogy az áldoku-jelleg fogalma tisztázott és azt is tudjuk, ez miért jó. Elsősorban mert olcsó, meg most (még) kelendő a reality-jelleg. Tavaly a Paranormal Activity bizony nagy hullámokat csapott, mégis így visszagondolva, viszonylag keveset beszéltünk minőségről, élvezhetőségről. Mert a zseniális jelző gyakran előkerült, ám azt inkább a low-budget marketing, az online felületek a filmiparban eddigi talán leghatékonyabb kihasználása, a 10 ezer dollárból 100 millió begyűjtésének mikéntje követte az elemzésekben. Tényleg le a kalappal. De hahó, a filmet végignézte valaki?

Biztonsági őrök kérték

Természetesen, hiszen az a 100 millió nem adományokból jött össze, embereink like-ok tömkelegével nyomatékosították, hogy az ő falujukban is legyen vetítés; sajnos nálunk ez nem működött igazán. A Paranormal Activity és annak most futó második része egyaránt kötelező darab - marketingeseknek. Nehezen mondom rá, hogy nincs benne semmi frenetikus, ugyanakkor visszavont MMK-támogatás legyek, ha találunk 100 élő embert, aki tényleg szívesen nézi másfél órán keresztül hat biztonsági kamera felvételét. A helyzet az, hogy az első rész sikere a profi hype-nak, a másodiké meg az elsőnek köszönhető. Ezúttal ugyanis már nem volt szükség semmilyen suttogó propagandára vagy bármilyen netes kuriózumra, a gyorsan betöltött folytatások, mint tudjuk, épp arra épülnek, hogy az ember még nézné tovább az elsőt. (Zárójelben jegyzem meg, hogy sorok írásakor még nem tudunk semmit ilyen-olyan box-office mutatókról, tehát elvileg még meg is bukhat a film. Mint ahogy elvileg szellemek is létezhetnek.)

Lehull a lepel

A második epizód - folytatásoknál kritikus! - nem nyújthatja egészen egyszerűen ugyanazt pepitában, fokozni kell a feszültséget, ez alól kibújni nem lehet. A profizmus itt is kibukik, a házaspár mellé egy kamasz lányt és egy csecsemőt is kapunk, s utóbbi központi jelentőséggel bír a történetben. Hiszen sokkal nagyobb a borzalom érzete, ha egy kisgyerek is belekeveredik, a lány pedig bizony már egy esetleges harmadik rész (isten ne adja) előtt hagyja nyitva a kaput. Mindemellett a folytatást szó szerint keretbe foglalja az első részt, az ottani áldozatok rokonait téve meg központi karaktereknek, nem csak előzményt, de végül még némi utóéletet is adva egy egyszer már lekerekített sztorinak. Nincs kétségem affelől, hogy aki képes másodszorra is benyalni egy ilyen blöfföt, annak épp ez kell. Másfelől viszont az egész koncepciót ássa alá a túlmagyarázás: tavaly még az elemi félelmekre, a nem tudni mitől való rettegésre, a gyeremekkori megmagyarázhatatlan hiedelmekre épített a film, amelyeknek épp az a lényege, hogy a semmiből a semmibe tartanak, nincs fellelhető okuk, se alanyuk, se motivációjuk. Ehhez képest ezúttal mindent a néző szájába rágnak, nem csak a most, de az első részben történtekről is lerántva a leplet. (Olcsó, bár kétségtelenül adekvát megoldás, hogy a kamaszlány már nem valami druidát hív, hogy kiokosodjanak a démonokat illetően, hanem megnézi, mit ír minderről az internet.) Pedig amit ismerünk, attól már nem is félünk igazán.

Etusnál nagyobb volt a mozgás

Az első rész atyja, Oren Peli megtette azt, amire az utóbbi évek legnagyobb sikerei épülnek az interneten: félig poénból, inkább csak saját szórakoztatására kitalált valamit, ami aztán valahogy bombasiker lett. Nem volt más dolga, mint eladni a liszenszet egy nagykutyának, és ezzel megváltotta belépőjét az Akiknek soha többé nem kell dolgozniuk klubba. Egyszersmind az ipar szereplői is befogadták maguk közé, az Area 51 című sci-fi-horrort még idén bemutatják. És nyilván a második rész bevételeiből is csurran neki valami. Amely film egyébként újfent jó érzékkel csepegteti a feszültséget, egyre gyorsabban forgatva a kereket, ám istenigazából csak az utolsó tíz percre pörög fel - ismét. Miközben maximum két olyan jelenet jut eszembe, amitől elmúlna a csuklásom. Vagyis tényleg az tűnik itt a lényegnek, hogy egyáltalán részt vegyünk ebben az egész happeningben, ami hozzá köthető, és aminek persze része az is, üljük végig a filmet, még ha annak nagy része egy átlagos Szomszédok-epizód szintjén is unalmas.

Kinek ajánljuk?
- Horror-fanoknak.
- Csóró filmeseknek.
- Marketingeseknek.

Kinek nem?
- Akik nem látták az első részt.
- Akik szédülnek a kézikamerától.
- Akik még a web2 előtt vonultak ki a természetbe.

6/10