A Se ördög, se angyal forgatása késett négy hónapot, Cédric Klapisch ezalatt elkészítette a Lakótársat keresünk című moziját, majd a két filmet egymás után vágta meg. Ez így speciel egyáltalán nem tűnik érdekesnek, egészen addig, amíg végig nem gondoljuk, hogy a két film tükröt tart egymásnak, lehetne persze tézis és antitézis is, de nem az. A két film, bár teljesen más történetű, mégis olyan, mint két tojás. Üssük össze őket, és készítsünk belőlük rántottát!
Cédric Klapisch úgy tűnik, már jó ideje nem foglalkozik mással, mint az önmagát kereső fiatalok problémáival. No és persze az identitás és az egyéniség keresésével, azzal, hogyan legyünk otthon a világban, vagy inkább hogyan legyünk színes, érdekes, vibráló világ a sokszor színtelen, ingerszegény, unalmas otthonban. És ha már gondolkodásra adtuk nehéz fejünket, akkor mindjárt elmerenghetünk azon is, hogyan lehetne mindezt tisztességesen (azt, hogy tisztességtelenül hogyan lehet, azt tudjuk, azon nincs mit gondolkodni, az a könnyebbik út rövidtávon, hosszútávon persze a nehezebb, sőt a sehova nem vezető, hamar járhatatlanná váló útvesztő).
József Attila még az előző század első harmadában (pontosan 1936-ban) ezt így fogalmazta meg Két hexameter című versében: "Miért legyek én tisztességes? / Kiterítenek úgy is! / Miért ne legyek tisztességes! / Kiterítenek úgy is." Vagyis mindenféleképpen a halál vár ránk, akármilyenek vagyunk egyrészről, másrészről viszont egyáltalán nem mindegy, hogy mikor jön el a halál pillanata, a tisztességtelenség bizony gyorsító tényező tud lenni.
A Se ördög, se angyal című film főszereplője egy lány, a Lakótársat keresünk! pedig egy fiú történetét meséli el. Mindketten keresik önmagukat, személyiségüket, keresik, hogy hogyan lehetne kitölteni a belső űrt, melytől oly üresnek tűnhet az élet.
A lány rossz útra tér, bűnözők (lásd még korpa) közé keveredik, ráadásul beleszeret egy fiúba, aki bár kamaszlelkű és a nőkről semmit nem tud (illetve egy dolgot tud, de az a nőknek bizony nagyon kevés, lásd még női lélek megfejthető rejtelmei), mégis vagány férfias, mutatja az utat, ami kallódó leánykánk szemében bizony értékkel bír. Ráadásul a történet is fölöttébb izgalmas.
Az alapszituáció szerint egy operatőr lányka egy alkalmi filmezős munka révén megismerkedik egy bűnözőkből álló csapattal, barátok lesznek, ezernyi kaland, fény és csillogás lesz az élet, pezsgők, nők és szép ruhák, pénz és autó: nyomd a gázt. Aztán persze a könnyen jött pénz gyorsan tűnik tova, ennek okán hamar profi bűnöző lesz az amúgy tisztességes polgári (operatőr) foglalkozással rendelkező leányzónkból. Egészen addig, amíg ki nem találják a tuti tervet, mely mindenkinek megoldhatja a gondjait egy életre. Innentől kezdve kacsázik még felénk néhány meglepetés, majd minden marad a régiben (a tragédiákról nem beszélek), a lány újra magányos, néz ki az ablakon, és üresebb a lelke, mint valaha. "A bűn az nem lesz könnyebb, hiába hull a könnyed".
A Lakótársat keresünk! című filmben viszont eléggé kiábrándítónak mutatkozik a jövő. (Itt nincs pénz és csillogás, pezsgők, nők és száguldás.) A gazdasági-politikai életbe való betagozódás, mint munkalehetőség, unalmasabb tán mindennél: aktatologatás, és leginkább primitívség. Klapisch ebben a filmben is pesszimista csöppet.
Ha lát még valami lehetőséget a boldogságra, az bizony csak a konzumkultúra ellen való lázadással érhető el. Vagyis a fogyasztói társadalom megcsúfolása a cél, hogy nem leszünk hajlandók magányos egyénekként leélni életünket buta televíziós sorozatokat nézegetve két teljesen fölösleges cucc reklámfilmjének mutogatása közben.
Hanem inkább keressünk lakótársakat, akikkel együtt leélhetjük ezt a rövidke életünket (vagy életünk egy szakaszát). Szimbolikus ez a lakótárs-keresés. Olyan mintha Európát ábrázolná. Soknyelvű, sok vallású, sőt még szexuálisan is sokféle. Mégis ez benne a jó. A sok másság, a bizsergető sokszínűség, a sokféle nézőpont, a sokféle hit, a sokféle megközelítési mód.
Klapisch a Lakótársat keresünk! című filmjében arról beszél nekünk, hogy nézőpont kérdése, kit tekintünk másnak, hogy a másságok megismerése révén önmagunkat is megismerhetjük, saját kiteljesedésünk válhat valóra.
A Se ördög, se angyal pedig egy olyan Klapisch-film, mely arról szól, hogy manapság viszonylagossá vált az, hogy mit tekintünk jónak és mit rossznak, pedig ha alaposan magunkba nézünk, akkor rá kell jönnünk, hogy pontosan tudjuk, csak nem akarunk felnőni a tudáshoz, gyerekek lennénk még egy csöppet, akiknek bizony mindenféleképpen jár a mogyorós csoki.
Legvégül pedig még egy gondolat: az európai szórakoztató filmet az különbözteti meg a legjobban a hollywooditól, hogy bár a probléma egy gyökerű, a megoldás Európában közösségi, Amerikában viszont általában egyéni.
Ezért keresünk mi lakótársat, leginkább olyat, aki se ördög, se angyal...
