Az ember egyszerűen nem tudja eldönteni, mennyire vegye komolyan Francois Ozon első kosztümös melodrámáját, az Angelt. Nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy amit látunk az "hommage" vagy "pastiche", vagyis kalapemelés a kosztümös melodráma zsánere előtt, vagy éppen fordítva, a műfaj kereteit feszegető, a sémákat ironikusan átértelmező alkotás.
Általában nem nagyon szeretem a vígjátékokat, mert keveset lehet rajtuk nevetni. Julie Delpy 2 nap Párizs (2007) című filmje nem ilyen, az ember azon kapja magát, hogy egészen megfájdult a hasa a sok nevetéstől.
Állnak a sírnál, mert meghalt a mester; beszélnek a sírnál, hogy feldolgozzák az ember mulandóságát; zenélnek a sírnál, mert
Kevés thrilleren nevettem még ilyen sokat, mint a Bíbor folyók második részén. No nem azért, mert a maga műfajában ez egy
Akár az Európai Unió is szponzorálhatta volna George Sluizer Kőtutaj című munkáját, mert ez a film többek között arról szól,
Sok mindent szeretek a franciákban, de a legek között tartom számon a komédiáikat. Szegény Hollywood a legnagyobb izzadságszaggal,
A Se ördög, se angyal forgatása késett négy hónapot, Cédric Klapisch ezalatt elkészítette a Lakótársat keresünk című moziját, majd a két filmet egymás után vágta meg. Ez így speciel egyáltalán nem tűnik érdekesnek, egészen addig, amíg végig nem gondoljuk, hogy a két film tükröt tart egymásnak, lehetne persze tézis és antitézis is, de nem az. A két film, bár teljesen más történetű, mégis olyan, mint két tojás. Üssük össze őket, és készítsünk belőlük rántottát!
"Az ember szíve összeszorul, ha látja ezt a vihartól megsokszorozott sebességet s a légkört, ahol e tragikus és könnyű lelkek
"Kapod a frászt, ha nyomom a gázt, mint süket a csengőt"Autóval versenyezni jó. De mennyire, hogy jó. Nyomjuk a gázt, legyőztük
Ha a lengyeleknél a 70-es, 80-as években erkölcsi nyugtalanság mozijának nevezték az erősen moralizáló, társadalmi rétegek
"Megbárgyult tekintetű vezéreink a Lánchídon ülve álmodnak egy giganagy tűzijátékot nekünk, kicsit buta nézőknek."
A minap kezembe akadt Nemes Nagy Ágnes verseskötete. Olvastam is benne ezt-azt, Sheridan filmje után néhány sort mormoltam magamban, közre is adom, valami ilyesmiről szólt volna ez a mozi, ha elég bátor ahhoz hogy elmerüljön a részletekben, és túllépjen néhány Hollywoodban áthághatatlan tabun, vagyis be merje mutatni, hogy szegény, vesztes és asszimilációra képtelen ír família is lehet boldog, ha a boldogságot nem az elfogyasztott javakban mérjük, hanem az egymással váltott szavak és mosolyok adják a kiindulási alapot. A vers meg valahogy így hangzott: "Tanulni kell. A téli fákat. / Ahogy talpig zuzmarásak. / Mozdíthatatlan függönyök."
A vagány és szókimondó Julie Bertuccelli első nagyjátékfilmje, a Mióta Otár elment arról mesél nekünk, hogy hazugságban nem