A lányok baromi viccesek

Az elmúlt pár évben fantasztikus színésznők kaptak a szokásosnál nagyobb teret remek csajos vígjátékokban, legutóbb például Amy Schumer a héten bemutatott Kész katasztrófában, bizonyítva, hogy nem csak a pasik tudnak felhőtlenül ökörködni, de a műfaj sok évtizedre néz vissza. Érdekes módon minden itt felsorolt filmnek férfi a rendezője.

Koszorúslányok (2011)

Bár tekinthetünk úgy is a filmre, mint a hatalmas sikerű Másnaposokra adott gyors női válasz, valójában ez a csajos vígjátékok koronázatlan királynője, amit tucatszor is újra lehet nézni – még pasiknak is. A titok a következő: a Koszorúslányok zseniálisan váltogatja a legvaskosabb altáji humort – a menyasszony konkrétan összefossa magát az utca közepén az esküvői ruhában – a gyengéd és elgondolkodtató, sőt, drámai pillanatokkal. Hősnőnk, ugyanis minden szempontból válságban van, élete romokban, se pénze, se párja, a munkáját rühelli, és amikor a legjobb barátnője házasodni készül, még a tanú végtelenül egyszerű szerepébe is belebukik, de nem adja fel. A főszereplő Kristen Wiig remekül hozza az egyszerre szimpatikus és irritáló karaktert, akinek semmi sem jön össze, másodhegedűsként pedig ott a remek Maya Rudolph és a szokásosnál is közönségesebb Melissa McCarthy. Ezer százalékig csajos film, mégis tökös!

Tökéletes hang (2012)
Van az a fajta táncfilm, ahol az új lány rázza gatyába – szoknyába – az összeszokott, de megújulni képtelen csapatot a meghökkentő, „utcaszagú” ötleteivel, hogy a nagy kerületi bajnokságon minden díjat besöpörjenek – na ez az a film, csak a tánc helyet énekléssel, méghozzá acapellával. És a fene gondolta volna, hogy egy acapella versenyre így rágerjed a közönség, márpedig a Tökéletes hang iszonyat népszerű lett, már bemutatták a szintén kasszasiker második részt is, pedig kevesen múlott, hogy ne legyen a film tök középszer. Ez a kevés a remekül megírt sztori mellett nagy eséllyel a rendszerint buta és ellenszenves figurákat alakító, mára mégis kihagyhatatlanná vált Rebel Wilson szerepeltetése mint Hájas Amy - magát hívja így, hogy mások már ne csúfolják – aki rendre kérdőjelbe teszi mindezt, ami nála hetvenszer csinosabb társai csinálnak – mert mellette a szürke kisegér főszereplő, Anna Kendrick is egész mutatós.

Romy és Michelle - Szőkébe nem üt a mennykő (1997)
A magyar címért mi kérünk elnézést, ez eredetileg úgy hangzik, hogy Romy és Michelle érettségi találkozója – a két főhős ugyanis a középiskola óta gyakorlatilag semmit sem ért el az életben, mégis villogni szeretnének egykori osztálytársaik a tízéves érettségi találkozójukra. előtt, ehhez pedig menő munkára és jó pasira lenne szükségük. Kitalálják, hogy sikeres üzletasszonyok – például a post-it feltalálói -, de minden lépésükkel csak hülyét csinálnak magukból, főleg miután megérkezik régi riválisuk. Mira Sorvino és Lisa Kudrow enyhén idióta, magukat sokáig tökéletesnek érző párosa remekül működik, pont azért, mert a játékidő nagy részében magukat valakinek látó senkik, hogy a végig valamit tényleg tanuljanak a dologból, de a műsort a mogorva Janeane Garofalo lopja el – és lássuk be, a post-it poén pazar, akárcsak a gyorsan égő cigaretta ötlete sietős lányoknak.

Frances Ha (2012)
Ki mondta, hogy egy csajos vígjáték nem lehet ízig-vérig művészfilm is egyben? Senki – na ugye? A 27 éves Frances Halladay táncosnő, de csak gyakornok egy tánctársulatnál. Brooklynban él a barátai nyakán, és nem tudja, mit kezdjen magával, hogyan lépjen tovább az életében, a karrierje során vagy a szerelmi életében. A boldogságot keresi, és képes váratlan és felelőtlen döntéseket hozni - például azt, hogy átruccanjon Párizsba -, vagyis az a típus, akit vagy azonnal imádunk vagy rögtön utálunk, és Noah Baumbach filmjét természetesen Greta Gerwig viszi a hátán, aki a forgatókönyv „felét” is írta, és nem mellesleg a rendező kedvese. Gerwig elbűvülő, gyakorlatilag végigtáncolja a filmet – nem szó szerint, hanem minden mozdulatával, színessé téve a különben fekete-fehér film minden kockáját – mert milyen legyen egy ízig-vérig művészfilm, ha nem fekete-fehér?

Muriel esküvője (1994)
Nem véletlen, hogy oly sokak kedvence ez a ma már réginek számító, 20 éve készült ausztrál film a gátlásos, túlsúlyos és csúnyácska vidéki lányról. Muriel naphosszat ül a szobájában, ABBA-dalokat hallgat és esküvőjéről álmodozik, amelynek köszönhetően kiszabadulhatna a családi fészekből, és amihez már egy képzeletbeli vőlegényt is kitalált, de még legjobb barátnői is kigúnyolják. Aztán egyszer csak megjelenik hősnőnk életében egy másik lány, a lázadó, szabad szellemű Rhonda, aki tényleg felszabadítja saját gátlásai alól, és Muriel végre élni kezd. Bár papíron ez Toni Collette filmje, a valódi sztár az azóta eltűnt Rachel Griffiths, aki képes valódi súlyt adni a sokszor bohókás történetnek, de nyilván az is számít, hogy a történetnek van egy sajátos ausztrál íze. Ami az ABBA számokat illeti, az együttes csak úgy engedélyezte a használatukat, ha százalékot kapnak a jegybevételből, ami zseniális húzás volt a részükről, és ez inspirálta egy későbbi Broadway show és film megszületését, aminek a címe történetesen Mamma Mia! lett.

És a negatív példák: Várandósok - Az a bizonyos kilenc hónap, Csábítunk és VédünkÉdes kis semmiség, illetve természetesen a Szex és New York mozifilm.