Zack Snyder a jelenlegi hollywoodi sztárrendezők egy igen érdekes figurája, ugyanis az évek alatt úgy derült ki, hogy nem igazán ügyes rendező, hogy egyre nagyobb és nagyobb produkciókat kapott.

Elképesztő vizuális orgiákat gyárt, de amint feszesen, érdekesen, élvezhetően megrendezett történetet kellene írnia, rendeznie a filmjeinek, akkor csúfosan megbukik. Sorozatosan. A stúdiók viszont még mindig bíznak benne.

Zack Snyder egy egészen jól sikerült remake-kel mutatkozott be Hollywoodban. Ez volt a 2004-es Holtak hajnala, ami George A. Romero 1978-as klasszikusát dolgozta újra. A Romero-féle zombifilmekre jellemző ügyesen bujtatott társadalomkritika kicsi csorbult, a film nagy erőssége viszont, hogy az ezt megelőző sok-sok évnyi gagyi után egy vizuálisan értelmezhető, jól kitalált és jól előadott zombifilm született. A mostanában készült zombi tematikájú alkotások mind ehhez hasonló képi világgal készültek.

Nem csoda, hogy Snyder neve egyből jól csengővé vált. Amikor két évvel később megcsinálta a 300 című filmet Frank Miller azonos című képregényéből a hős spártai harcosokról, akkor pedig végleg bebetonozta magát Hollywoodba. A film zseniálisan nézett ki, nagyon jó ritmusú, szépen kivitelezett csatajelenetek voltak benne, remek trükkökkel, tökéletesen adagolt zenei aláfestéssel, és néhány szállóigévé vált mondattal.

A film egyik legnagyobb erényének akkoriban azt tartották, hogy gyakorlatilag kockáról kockára vitte filmre a képregényt, ráadásul tökéletesen hozva a képregény stílusát, ami nem volt jellemző. Úgy tűnt, hogy a szintén ekkoriban készült Sin Cityvel együtt, ami ugyanúgy kockáról kockára dolgozott fel egy szintén legendás képregényt, egy új feldolgozási stílust sikerült megteremteni.

A 300 után ért talán a csúcsra a 2009-es Watchmen: Az őrzőkkel, ami szintén képregény-feldolgozás, a 300-os hasonlóan remekül kivitelezett, a filmen pedig nagyon sokat dobott, hogy az eredeti képregényben nem a hősies öldöklésen, hanem a film noir környezetben tengődő, lecsúszott szuperhősk nyomorúságán van a hangsúly. Fajsúlyos, nehezen emészthető darab a Watchmen, de ha valaki szereti a képregényfilmeket, akkor mindenképpen érdemes megnézni, mert igazán különleges darab. Most szombaton lesz is a tévében.

A Watchmennél sem lehetett még sejteni, hogy Snyder leginkább csak ahhoz ért, hogy borzasztó látványossá varázsoljon egy történetet, hiszen az eddigi alkotásai mind már jó régóta létező, komoly klasszikusnak számító alapokból építkeztek. Nem vállalt nagy kockázatot, pontosan lehetett tudni, hogy a filmjei alapjául szolgáló művek magukban is klasszisok már, nehéz elrontani őket.

Snyder egy évvel később elkészítette Az őrzők legendája című felejthető baglyos rajzfilmjét, amit egy legyintéssel el lehetett intézni azzal, hogy az éppen iszonyatosan felkapott sztárrendezőnek volt egy kötelező köre. Ettől még nem lesz rossz rendező. Pedig már ez a film is aggodalmakra adhatott volna okot.

Az első igazi megingásra viszont még egy évet kellett várni, amikor Snyder megcsinálta a szerelemprojektjét az Álomháborút, amit ő írt, ő rendezett és a producer is ő volt. A film olyan látványos, annyira szépen megkomponált, mint azóta is nagyon kevés film. Gyakorlatilag egymás után fűzött nagyon látványos akciójelenetekre épülő pompásan vágott videoklipekből áll a film. Sztorija annyi van, amennyit fél szemmel, hunyorítva történetnek lehet nézni.

Ez a film tényleg semmit sem tudott felmutatni azon túl, hogy eszelősen jól néz ki, és sajátos, könnyen szerethető vagy gyűlölhető hangulata van. Már akkor is jobb lett volna, ha a szereplők konkrétan meg sem szólalnak a filmben, csak egy látványos, másfél órás zenére zúzást mutatott volna be Snyder. Ahhoz ugyanis baromira ért, jó sokszor meg is mutatta már.

Hollywood viszont nem fordult el tőle a finoman fogalmazva is megosztó kritikákat kapó filmje után, sőt. Snyder gyakorlatilag csak felfele tud bukni, ez már biztos. Ő kapta ugyanis a feladatot, hogy újrapozícionálja Superman karakterét a filmes univerzumban.

Miután Christopher Nolan gyakorlatilag újrateremtette a filmes Batmant a trilógiájával, felmerült, hogy tegye már meg ugyanezt a 2000-es évekre eléggé elfáradt Supermannel is. Írt is egy vázlatot, hogy miként lehetne új életet lehelni a kissé kiüresedett karakterbe, a filmet viszont végül nem ő rendezte. Sok ember neve felmerült, mire a Warner kikötött Snydernél, és sosem tudjuk már meg, hogy a világ jobban járt-e volna azzal, ha a 2013-as Az acélembert Guillermo Del Toro vagy Darren Aronofsky, esetleg az azóta elhunyt Tony Scott kapja Snyder helyett. Mindhármuk neve felmerült ugyanis a karaktert és a DC-s képregényuniverzum egészét újraértelmező film megrendezésére.

A 225 millió dollárból elkészült monstrefilm végül összeszedett ugyan közel 670 millió dollár bevételt világszerte, de mégsem lehet azt mondani, hogy átütő siker lett volna. A problémák ugyanazok voltak, mint Snyder filmjeinél, és amit az időközben elkészült 300 - A birodalom hajnalában is láthattunk, aminek Snyder elkészült képregény híján az írója és a producere volt. Snydernek egyáltalán nem erőssége az írás, nem dolgoz ki ügyesen karaktereket, a párbeszédek sem fekszenek neki igazán, a logikusan felépülő történetek pedig talán mintha egyáltalán nem is érdekelnék.

Igen, vizuálisan sikerült újraértelmezni Supermant, Henry Cavill nagyon szépen kigyúrta magát a filmhez, de a közel két és fél órás alkotás leginkább arról szól, hogy pátosztól csöpögő, elképesztően giccses jelenetek váltogatják egymást jól megkomponált, de elképesztően számíótépszagú akciódús részekkel.

Végül elértünk Snyder legutóbbi munkájához, a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala című alkotáshoz, ami jó nagyot rúg Batman karakterébe, de a nézőbe is, ugyanis már azt sem tudta teljesen megvalósítani, amiben Snyder egyébként jó.

Ebben a filmben ugyanis alig van akció ahhoz képest, hogy egy akciódús képregény-feldolgozásról van szó, ezért viszonylag fontos lenne egy jól előadott történet, néhány ügyesen kitalált párbeszéd, gondosan felépített karakterfejlődés, meg úgy általában motiváció a figuráknak. Összességében úgynevezett rendezés. Na, sajnos ez az, ami teljesen hiányzik a filmből, a motivációk konkrétan egy-egy kimondott szóban jelennek meg, az egymást elpusztítani vágyó karakterek olyan dolgoktól lesznek öribarik, mint például, hogy ugyanúgy hívták az anyjukat. Az egyébként mindig fifikás Batman pedig kifejezetten bosszantóan buta ebben a filmben, arról nem is beszélve, hogy a viszonylag ritkán gyilkoló karakter csak úgy halomra öli az embereket.

Az idei Batman vs Superman egyébként a marveles Bosszúállók ellenében készülő, jövőre érkező Igazság ligája kvázi előzményfilmje. Nyilván sosem találja ki, de ezt a filmet is Zack Snyder rendezi, úgyhogy a nagy kérdés, hogy Snyderről végleg lemondhatunk-e, vagy esetleg erre a filmre megtalálja az elveszett rendezői széket, amiből ledirigál egy vizuális orgián túli filmként is értékelhető alkotást.