A posztapokaliptikus filmeknek szezonja van mostanság, Shane Acker filmje is ebbe a tematikába illeszkedik. Vajon mi újat tud még hozzátenni az animációs technika ehhez a vészterhes témához?
A 9-es misztériuma
Hogy van-e a számoknak misztikus ereje, vagy nincs, azt mindenki döntse el maga, de feltehetően nem véletlen, hogy a folklór tele van mitikus számokkal, elég csak a három próbatételre vagy a hétfejű sárkányra gondolni. Az sem véletlen, hogy a kínaiak 2008-ban szeptember 9-én tartották az olimpia megnyitóját, mert a kínai számmisztika szerint a 9-es a legszerencsésebb és egyben legnagyobb egyjegyű szám, nem mellesleg pedig a császári családot jelképezi. A keleti gondolkodásban a 9-es a nagy tanítómesterek, az istenségek száma, úgy tartják a 9-es energiájával rendelkező személyek karizmatikus vezetők. Egyes héber iratok szerint Isten kilencszer szállt alá a Földre, őseink pedig hallottaikat a kilencedik napon temették el. Shane Acker is stílszerűen 2009. szeptember 9-én mutatta be filmjét Amerikában, kilenc rongybabával a főszerepben.
Történetkezdemény
Acker elsőfilmes rendező, 9 című animációját egy 10 perces, Oscarra is jelölt kisfilmje alapján készítette. Tim Burton és Timur Berkmambetov karolta fel a tehetséges animátort, hogy 3D-ben is vászonra álmodhassa alapötletét. Ha megnézzük az eredeti rövidfilmet, már szépen látszanak benne a képi világ alapelemei, a főcím és a cím is hasonló technikával készült, mint az egészestés változat, csak egyszerűbb kivitelben. Azonban a legnagyobb gond épp ebből fakad, mert a film nem képes túllépni a tíz perces elődön. Nem tesz hozzá többletet a történethez, csak sok plusz akciót zsúfol bele, hogy színesebb, szagosabb legyen a végeredmény. Ráadásul a karakterek itt már beszélnek is, pedig külön erénye volt a kisfilmnek a némaság. A motivációt sem sikerült kellőképp kidolgoznia a rendezőnek, a karakterek elnagyoltak, kezdetben azt sem tudjuk, hol vagyunk és mikor. A film in medias res kezd, fogalmunk sincs honnan a főszereplőnket mozgató messiási erő, miért akarja mindenáron megmenteni a világot, és miért követik szinte vakon rongybaba társai. Egy Mátrixba oltott Terminátor történetbe csöppenünk, ahol gépek hajtották uralmuk alá a Földet. Néhány túlélő maradt csupán, 9 esetlennek tűnő, furcsa, fércelt lény, akik nem tudni miért, de menekülnek a gonosz gépek elől. Ráadásul nincs már élet a Földön, mert bármennyire is érző lények hőseink, valójában ők is csak mechanikus szerkezetek. Minden áron meg akarják menteni a világot, de miért és kinek? Küzdelmük egyedüli célja, hogy nyugalmat leljenek? Miért kell megmenteni maguknak a jövőt, ami már nem is létezik? És hogyan lesz képes néhány rongybaba benépesíteni és újjáépíteni ezt a roncsokkal borított világot? Van bármi értelme áldozathozataluknak? Csupa megválaszolatlan kérdés.
Summa
Az alapötlet, bármennyire is jó, elmulasztották kibontani. A dramaturgia hiányos, a karakterábrázolás több sebből vérzik, a végkifejlet finoman szólva is felemás. Ennek ellenére Shane Acker képes volt egy vizuális értelemben lenyűgöző világot teremteni, amit jó nézni a vásznon, ráadásul kedvesen kidolgozott, menekülni kényszerülő figurákat állított filmje középpontjába, amivel eleve nem hibázhatott. A gond csak az, hogy a külcsínre nagyobb hangsúlyt fektetett, mint a kidolgozott történetre, ennek hiányában pedig csak félsiker kerekedett az eredetileg ütős ötletből. Ez azért is nagy kár, mert akár egy bátor kultfilm is válhatott volna belőle.
Kinek ajánljuk?
- Annak, aki kedveli az apokaliptikus történeteket.
- Annak, aki már gyerekkorában is csak rongybabával volt hajlandó játszani.
- Annak, akit nem zavarnak a közhelyes történetek.
Kinek nem?
- Gyerekeknek.
- Annak, aki nem elégszik meg csak a látvánnyal.
- Annak, aki nem imádta a WALL-E-t.
5/10
