A mozirajongó szíve megdobban, ha az évi három-négy francián kívül más, az Óperencián innen származó film is elé kerül. Német filmet idén egyet láthattunk, előtte pedig évekig egyet sem, már csak ezért is érdemes megnézni ezt a darabot. De nem csak ezért. A rendező Volker Schlöndorf (Bádogdob, Swann szerelme, Palmetto), vargabetűk után, úgy huszonöt év elteltével visszatérni látszik Fassbinderrel, Wendersel, Hercoggal közös gyökereihez. Ugyanaz a nyersesség, pengeéles, csontokig boncoló kameraszem, az unalmas hétköznapok savanykás hidegét finoman sugárzó atmoszféra. Még ha a cselekmény fordulatai és a dialógusok hathatósan tompítják is élét, nem ronthatják el a német film utolsó nagy korszakának - valószínűleg csupán pillanatnyi - feltámadásán érzett örömünket.
A történet is a régi radikális időket idézi. Középpontjában Rita áll, az ő történetét látjuk peregni a vásznon. Rita terrorista a hetvenes évekbeli NSZK-ban. Kis csoportjával folyton bajba kerül, s a felforrósodott talajról a másik Németország területére lépnek át, a helyi titkosszolgálat előzékeny segítségével találva új és új menedéket. Minden, különösebb perverzióktól mentes terrorista életében eljön azonban a pillanat, amikor ráébred, a nagyon konkrét akciók és a meglehetősen elvont politikai célok egyre távolabb kerülnek egymástól. Hősnőnk, a megcsömörlöttség állapotába kerülvén, úgy dönt, változtat eddigi életén és személyazonosságán. A kelet-német titkosszolgálat most is segít, s ő máris a munkásosztály békés, nyugodt életét éli messze Berlintől. Éppen mikor kezdené megszokni, hogy rendes ember, felismerik, és szembesülnie kell a valósággal: nem szabad, hanem egy üldözött terrorista, nincs választási lehetősége. Ugyanez még egyszer megtörténik vele, addigra azonban leomlik a Berlini Fal, és vele együtt az összes rejtekhely.
Meglehetősen elhasznált téma ez. Látleletet, pillanatképet, életérzésfilmet nem keveset láthattunk már ezekről az időkről, Jancsó külföldön készült munkáitól Fekete Ibolya Bolse vitájáig - csak hogy messzebb ne menjünk. Ez a film attól új, hogy Schlöndorf bizonyos idő elteltével, jelentős távlatból idézi meg a korszakot, s így a nagyon személyes hangvétel ellenére is, talán először, a történelmi film modorában mesél a hetvenes-nyolcvanas évek Németországának zűrzavaros világáról.
