Rég kavart magyar film ekkora botrányt. A rendező szerint vígjátéka segíti a melegek ügyét, számos nézője szerint csak rontja. A Coming Out azonban nem csak az üzeneten csúszik félre.
Orosz Dénes (Poligamy) második filmje olyan, mint az időutazásos mozik: legyen akármilyen jó is a szándék (csináljunk cuki romkomot, de most egy kicsit másképp), tuti, hogy rosszul jövünk ki belőle. A cuki romkom azzal van megfejelve, hogy a főhős meleg, de mert jól beveri a fejét egy rázuhanó motoros doktornőbe, éledezni kezdenek vonzalmai a gyengébb nem, ezen belül is a csinos dokinő felé. Nyilván félreértjük, de akárhány orvosnőbe is verjük a fejünket, csak oda lyukadunk ki, hogy egy jól irányzott ütés csodákra képes, például heterót csinál a melegből. Nem, ez aligha lehetett az alkotók szándéka, ilyet nem feltételezünk róluk, ám valami valahol félrecsúszott, mert mégis ez jön le a filmjükből.
Ez meg a magyar film 333 unásig ismert hibája. Például, hogy a szereplők nem tudnak beszélni két nyelven sem: sem a hétköznapi emberekén, sem a vígjátékok pergő, csinált nyelvén (szakmázzunk: screwballul). Mindenki úgy éli túl a jelenetét, ahogy színészi ösztöneiből kitelik: a mellékszereplők (Gyabronka, Mucsi) megcsinálják a maguk kis magánszámát, a Csányi-Tompos-vonalon azonban súlytalan aranyoskodás folyik, hol kínos, hol tűrhetőbb poénokkal. Ez azért nem a Sas Tamás-féle libamáj-gibabájt színvonal; Orosz filmje választékosabban rossz, s menti az is, hogy olyasmit mutat - melegeket, homofóbokat, zsidózó-buzizó kurucos szennylapírót stb. -, ami ezen a tájon - ne legyen igazunk! - kudarcra ítél minden mainstream próbálkozást. Ám újítás ide vagy oda, a Coming Out kábé olyan korszerű, mintha a Halálos tavasz remake-jét néznénk Hugh Granttel.
