Steve McQueen a kortárs brit film talán legérzékenyebb művésze. Előző alkotása, a Shame − amit bután Szégyentelennek fordítottak, és egy szexfüggő férfi hétköznapjairól szólt − 2011 egyik legfontosabb, legmegrázóbb drámája volt. A rendező 2013-ban jelentkezett új munkával: ezúttal jóval szélesebb mozgásteret kapott, nagyobb volumenű filmbe vághatott bele. A kérdés ilyenkor mindig az, képes-e az alkotó megtartani saját stílusát, vagy felőrli a konvencionális filmgyártás. McQueen új mozija felemás választ ad a kérdésre, ennek ellenére 2013 egyik legjobb, legtisztább filmje.
Az egyszerű cselekmény valós eseményeken, Solomon Northup 1853-ban megjelent önéletrajzi regényén alapul. Az Egyesült Államokban még legálisan működik a rabszolgatartás, egyes északi államokat kivéve, ahol a főszereplő is él. Solomon Northup dolgozó férfi, szabad ember, férj és apa, akit ismerősei becsapnak, leitatnak, és eladnak rabszolgának. Új nevet kap, mint kutya a gazdájától, és több fekete sorstársával együtt ültetvényekre szállítják. Szökni nincs esélye, a „rossz” munkát brutális ostorozással büntetik, az írás-olvasást pedig említeni is bűn. „Nigger vagy, ne akarj több lenni!” – figyelmeztetik. Solomon fokozatosan belenyugszik, hogy élő tárgy lesz belőle, de a szabadság és a méltóság utáni vágy nem alszik ki benne.
A film „hibája” voltaképp az időzítése: a rabszolgasorsról és az Egyesült Államok ellentmondásos korszakáról csak az elmúlt évben három méretes mozi készült, az utóbbi évtizedekben pedig több tucat. Ha a 12 év rabszolgaság megelőzte volna a Django elszabadul és a Lincoln bemutatását, akkor megdöbbentőbb és meglepőbb élményről számolhatnánk be, ám így − főleg a Djangóból és megannyi régi filmből − ismerős már az ültetvények látványa, a sáros közeg, a déli akcentus. A brutális kínzások és az embertelenség sem hat az újdonság erejével a vásznon. McQueen különleges hangulatú, stilizált világa, visszafogott klipesztétikája kellett volna ahhoz, hogy újszerű fénytörésben lássuk azt, amit már ismerünk. Ám az Éhség és a Szégyentelen képvilágából, meglepő filmnyelvéből szinte semmit sem kapunk. Mintha a rendező úgy érezte volna, önmagában olyan nemes az ábrázolandó történet, hogy klasszikus megközelítéssel, egyfajta lírai realizmussal szabad csak feldolgozni.
McQueen mégis a legnagyobbakat megszégyenítő letisztultsággal mesél. Költőiséget csempész a filmbe, ám az most nem különös montázsokon, extrém felvételeken, hanem a hosszú beállításokon, az idő lírai megfagyasztásán nyugszik. Egy-egy beállítás, hosszú jelenet felejthetetlen: Solomon percekig egyensúlyoz lábujjhegyen élet és halál között félig felkötve egy fára, miközben a háttérben gyerekek játszanak, nők mosnak, férfiak esznek. A képsor tökéletesen érzékelteti ennek az állapotnak a képtelenségét, őrületét és poklát anélkül, hogy hisztérikus lenne.
2013 megannyi csodálatos férfialakítást hozott − amelyek közül sajnos csak keveset láthatott a hazai közönség −, és ebben a moziban két abszolút dobogós teljesítménnyel találkozhatunk. Chiwetel Ejiofor első abszolút főszerepében látszólag semmi különlegeset nem tesz, sőt már-már pimaszul eszköztelenül játszik, épp ezért olyan megindító minden erősebb megnyilatkozása. Michael Fassbender ültetvényesként ismét remekel: sokkolóan hiteles egy szadista, mélyen szomorú férfi szerepében, aki hangulatingadozásainak megfelelően bánik „jószágaival”. Súlyos drámát jelenít meg Lupita Nyong’o olyan rabszolganőként, aki szépsége miatt ura állandó zaklatásának van kitéve.
Elegáns, letisztult, komoly mozi ez, talán túlságosan is az. Amit látunk, szinte hibátlan, mégis jobban örültünk volna egy leheletnyivel bátrabb rendezésnek. Mindenesetre Oscar-gyanús alkotással állunk szemben, és egy rossz szavunk sem lehet, ha bármely kategóriában elnyeri a szobrocskát.
Pontszám: 10/9
