Mi lenne, ha újrahasznosítanánk Adolf Eichmann elfogásának sokszor megénekelt és méltán népszerű esetét? A mi nácink legyen mondjuk egy Mengele típusú orvos, aki álnéven, de az eredeti hivatását űzve él Argentína helyett... a történetben további kiaknázható lehetőségekkel kecsegtető Német Demokratikus Köztársaságban? A Moszad persze ott is rátalál, és 1965-ben utánaküld egy kisded csapatot, hogy elrabolja, Izraelbe vigye, és az igazságszolgáltatás kezére adja. Nem rossz sztori, de mivel ez már megvolt, kéne ide még valami csavar.
Mondjuk, legyen egy második idősík, teljen el harminc év, és ahogy az már szokása neki, kísértsen a múlt: keljen híre, hogy a halottnak hitt birkenaui hentes ma is ott veri a blattot egy kellemes ukrajnai idősotthonban. S mivel mostanság egy csavar nem elég, még azt is be lehetne lengetni, hogy mi van, ha gajra ment az egykori küldetés, talán éppen az ügynökök belső problémái miatt, és a reménybeli nemzeti hősök azzal néznek szembe, hogy a végén még maguk állhatnak a bíróság, a közvélemény és a történelem ítélőszéke elé?
Nagyjából ezen a vonalon haladt az a 2007-es izraeli film (Ha-hov), amelyből alig öt év múltán remake készült túl a tengeren. A thrillernek mondott darabra nyilván nem akartak túl sokat költeni, így látványos akciójelenetek helyett csupán valamivel több külső helyszínen igyekeztek levegőztetni a jórészt zárt térben játszódó kamaradrámát. De a lényeg a falak között maradt, és elképesztő módon minden elemében hiteltelen. A történéseket velünk együtt figyeli és szenvedi el a birkenaui rém is, de ő annyival kedvezőbb helyzetben van, hogy időnként beveszik a játékba, ami az ifjú ügynökök felette intenzív lelki élete körül forog. A nézők, akiknek többsége valószínűleg nem kapott elit kiképzést a Moszadnál, egyre frusztráltabban követik a hülye ügynökök - és a vergődő sztárgárda - kínos produkcióját.
Az adósság megint egy olyan film, amit legfeljebb a "Ki ismer fel több budapesti helyszínt?" elnevezésű társasjáték - vagy Csókás Márton - rajongóinak érdemes megnézniük.
