A nő, akinek a 80-as évek legnagyobb slágereit köszönhetjük

Mi a közös az olyan világslágerekben, mint az "I Don't Want to Miss a Thing", a "Can't Fight the Moonlight", az "Un-Break My Heart", a "Nothing's Gonna Stop Us Now", az "If I Could Turn Back Time", vagy a "Because You Loved Me"?

 A kérdés inkább úgy volna helyes, hogy ki, ugyanis ezeket a fantasztikus szerzeményeket egytől egyig egy csodálatos hölgynek, Diane Warrennek köszönhetjük, aki szeptember 7-én ünnepelte a 65. születésnapját. Ebből az alkalomból egy csokorba szedtük karrierje 30 legnagyobb sikerdalát, amelyek főként a ’80-as és ’90-es évek során kitörölhetetlenek voltak a rádiók és az MTV lejátszási listáiról. Isten éltesse őt nagyon sokáig!

 

Forrás: Richard Harbaugh/A.M.P.A.S. via Getty Images

 

Laura Branigan: Solitaire (1983)

Bár itt még csak szövegíróként közreműködött, ez volt az a dal, amely Diane első Top 10-es helyezését jelentette az Egyesült Államokban és ami végül elindította szerzői pályafutását.

 

DeBarge: Rhythm of the Night (1985)

A Jackson 5-hoz hasonlóan egy zenészcsalád tagjaiból álló DeBarge slágerét már teljes egészében egyedül szerezte, a szám végül az amerikai slágerlista 3. helyéig jutott, innen pedig már nem volt megállás Warren számára.

 

Starship: Nothing's Gonna Stop Us Now (1987)

A „Próbababa” című romantikus vígjáték betétdalával már a #1 pozícióig is sikerült eljutnia az Egyesült Államokban, szerzőtársa Albert Hammond volt.

 

Belinda Carlisle: I Get Weak (1987)

A The Go-Gos után szólókarrierbe kezdő énekesnő első szólólemezén kapott helyet ez a dal, amivel egészen a 2. helyig menetelt a tengerentúlon. Érdekesség, hogy a hozzá készült videoklipet az Oscar-díjas színésznő, Diane Keaton rendezte.

 

Heart: Who Will You Run To (1987)

A Wilson nővérek vezette Heart lendületes rockdala egy újabb Top 10-es slágert jelentett Warrennek az Egyesült Államokban.

 

Chicago: I Don't Wanna Live Without Your Love (1988)

A jazz rock veterán Chicago a ’80-as években leginkább szerelmes balladáival élte másodvirágzását, melyek közül többet is Diane-nek köszönhettek. Ez volt az első a sorban és rögtön a 3. helyig jutott az amerikai poplistán.

 

Chicago: Look Away (1988)

A legsikeresebb együttműködésük azonban a következő dalhoz volt köthető, ami két hétig vezette az amerikai kislemezlistát és a Billboard magazin végül az 1989-es év első számú slágerének választotta.

 

Milli Vanilli: Blame It on the Rain (1989)

1989 kétségtelenül a Grammy-díjat nyerő - majd elvesztő - botránycsapat, a német Milli Vanilli éve volt, hiszen ez a Diane-dal már sorban a harmadik listavezető slágerük volt az Egyesült Államokban.

 

Bad English: When I See You Smile (1989)

A Journey és a The Babys tagjaiból alakult rövidéletű supergroup letarolta a listákat ezzel a Warren-balladával, ami egészen a #1 pozícióig jutott a tengerentúlon.

 

Taylor Dayne: Love Will Lead You Back (1989)

A „Tell It to My Heart” című dallal világhírűvé vált énekesnő szintén a Billboard 100-as mezőny csúcsáig menetelt ezzel a lírai Warren-szerzeménnyel.

 

Cher: If I Could Turn Back Time (1989)

A legendás énekesnő egyik leghíresebb dala is Diane érdeme, melynek emlékezetes videoklipjét, amelyben Cher egy szexi átlátszó ruhában volt látható, az MTV túl kihívónak találta és eleinte le is tiltotta a képernyőről. Később csak este 9 után sugározta, végül pedig egy alapos vágás után engedte csak nappali rotációba. Talán emiatt jutott „csak” a 3. helyig az amerikai toplistán.

 

Michael Bolton: How Can We Be Lovers? (1989)

A heavy metal énekesből a háziasszonyok kedvencévé avanzsált Michael Bolton több alkalommal is együtt dolgozott Warrennel, egyik legsikeresebb kollaborációjuk harmadik szerzője pedig nem más, mint a magyar származású Desmond Child volt. A trió szerzeménye a 3. helyig menetelt az USA-ban.

 

Michael Bolton: When I'm Back on My Feet Again (1989)

Talán Diane egyik legszemélyesebb szerzeménye a következő lírai tétel, amit édesapja elvesztése inspirált. Saját bevallása szerint a dal szinte megírta magát, hiszen csak úgy kigurult belőle, Bolton előadásában pedig egészen az amerikai toplista 7. helyéig sikerült felkúsznia.

 

(Borítókép: Michael Blton, Milli Vanilli, Cher Forrás: Michael Putland / Getty Image /Michael Ochs Archives / Paul Natkin/WireImage )