A filmes szakma egy másik tragikus halálhír okán potyogtatta könnyeit, amikor egy Párizs környéki kórházban egy banális tüdőgyulladás következtében elhunyt Guillaume Depardieu. Ez a film élete utolsó filmje, bizonyos értelemben élete filmje is.

Alma, fa
Guillaume Depardieu Gerard Depardieu fiának született, ez a véletlen azonban inkább szerencsétlenségeket gerjesztve kísérte végig életét. Már kisgyerekként bemutatkozott apja oldalán a Pas si méchant que ca (Nem is olyan rossz ember) című filmben, s ezután gyakorlatilag folyamatosan játszott, háromszor jelölték a francia Oscart jelentő César-díjra, amit egyszer, a '96-os Semmihasznák-ért meg is kapott. Legnagyobb hatású alakítást azonban Léos Carax Pola X-ében nyújtotta a vérfertőző zakkant író szerepében. Színészcsaládba született, a híres apa mellett testvére, Julie, valamint édesanyja, Elisabeth is ismert színész. Pályája során különböző szereposztásokban mindenkivel játszott együtt filmen, igazi jó viszonyt azonban csak anyjával ápolt. Apja legendás karrierje azonban egész életében óriási súllyal nehezedett a fiúra, ami rendszeresen külön utakra űzte őt. Kábítószerügyek, ittasan elkövetett közbotrányokozások, nem sokkal halála előtt például itt, Budapesten is, motoros balhék, valamint az ezekből adódó bírósági ügyek. 1995-ben motorbalesetet szenvedett, melynek következtében elvesztette fél lábát. 37 évet élt, ezalatt meghalhatott volna kábítószer-túladagolásban, motorbalesetben, felrobbanhatott volna a mája az italtól, agyonverhették volna egy kocsmai verekedésben, azonban egy romániai forgatáson beszedett alattomos vírus végzett vele. A sors nem viccel, de főleg nem téved. A Versailles élete egyik utolsó filmje, melyben egy világból kivonult hajléktalan junkie-t alakít, tehát tulajdonképpen önmagát.

Bódéváros a palotakertben
Aki Szolnok felől érkezett már vonattal a Keletibe, az Pest határában, a jobbra húzódó fás, bokros, ligetes részen egy szövevényesen kiépített, lomtalanításból gyűjtött, építkezésekről lopott hulladékokból, lemezekből, papírdobozokból összetákolt komplett bódévárost láthat, melyben hajléktalanok húzzák meg magukat. Nyilván nem ez az egyetlen ilyen hely Magyarországon, én ezt szoktam látni. Megdöbbentő látvány, még ha a felületes szemlélő könnyen össze is keverheti ezt a nyomortanyát a város szélét elborító szeméthegyekkel. Pierre Schöller filmjében látható dolgok azonban még ennél is elképesztőbbek. A hajdani francia királyok fényűző és lenyűgöző pompájú lakhelyének közvetlen közelében, a versailles-i királyi palota melletti erdőségekben ugyanilyen bódéváros húzódik meg. A francia társadalom számkivetettjei, hajléktalanok, alkoholisták, drogosok élnek itt, a hajdani uralkodók kertjében. Ez a kunyhórengeteg a helyszíne a Versailles című filmnek, itt él a Guillaume Depardieu által alakított Damien nejlonból, gallyakból és papírdobozokból összedrótozott kalyibájában, itt süti a tűzön a lopott kukoricát, amikor betoppan a bokrok közül Nina és fia, a kis Enzo. Damien egy éjszakára befogadja a hajléktalan anyát és kisfiát, ám reggelre az anyának hűlt helye. A kis Enzo az ismeretlen férfi gondjaira lett testálva, aminek Damien a legkevésbé sem örül...

A szociális érzékenység a francia filmben
A könnyed, léha bohózatok, a kardozós, lobogó inges, kosztümös kalandfilmek és a gyűrött ballonos, cigarettafüstős krimik mellett a francia film mindig komoly és mély társadalomkritikai figyelemről tett tanúbizonyságot, minden időszakban nagy számban készültek olyan filmek, amelyek a társadalom szegényebb felébe tartozók problémáival foglalkoztak. Ám nem a felénk megszokott dokumentarista felfogásban készültek e filmek, bár Jean Rouch nyomán készültek effélék is, a francia megközelítés inkább a fiktív, professzionális körülmények között, profi színészekkel elkészített filmek voltak, melyeket a valódi helyszíneken a sokszor civil mellékszereplők tettek hitelessé. A cinema vérité francia dolgozataitól Kassovitz Gyűlöletéig, és Kechice A kuszkusz titkáig sok példa adódik. Emellett, a szociális nézőpontot elvileg mellőző műfajú produkciókban is volt mindig "nem kifejezetten az élet napos oldalán élő" szereplő: egy kurva, egy clochard, egy drogos vagy alkoholista, sokszor afrikai bevándorlók, mutatva, a francia filmes nem álomvilágban él.

Szumma
Schöller filmje meg aztán végképp nem álomvilágot mutat be. Szikár, érzelemmentes, alulvilágított, sötét képekben, kevés, szűkszavú dialógusban mutatja meg a francia hajléktalanok életét. Depardieu és a többi néhány profi tökéletesen illeszkedik bele a valódi hajléktalan mellékszereplők által valóságban is megélt atmoszférába. Lassú sodrú, csendes filmje balladai komorságú, tömény igazságtartalmú és megrázó erejű. Sok néző azonban Guillaume Depardieu sorszerűségében is megrázó alakításán kívül mégis Enzo (Max Baissette de Malglaive) óriási, végtelen szomorúságot tükröző szemeire fog emlékezni.

Kinek ajánljuk?
- A francia filmek szociálisan érzékeny rajongóinak.
- Akik megtapasztalnák a "végzet hatalmát".
- Az igényes művészfilmek rajongóinak.

Kinek nem?
- Annak, aki számára a film a zsánerek kliséhalmozásaiban merül ki.
- Annak, akinek a szórakozás hajléktalanok megverésében, felgyújtásában merül ki.
- Szociálisan kevésbé érzékeny "győzteseknek".


8/10