A nyomozó

Gigor Attila filmjének vannak hibái. Azon ne akadjunk fenn, hogy a halottak pislognak benne (mert pislognak). És legyünk kicsit elnézőek azzal is - bár az már baj -, hogy a gyilkos, akarom mondani a bűnös személye a film háromnegyedétől nem lehet kérdés egyetlen Derricken felnőtt nézőnek sem, elvégre magyar krimitől már ez a háromnegyed is szép eredmény.

Az viszont már tényleg zavaró, hogy olykor egy kültelki színjátszókör olvasópróbáján érezhetjük magunkat. Itt akadhatnak ugyanis ilyen hiteles hangon elmondott mondatok egy unalmas, légyzümmögéses próbán valamelyik művház linóleummal burkolt kisszobájában. De ez talán csak az utószinkronra fordított időn múlt, vagyis a pénzen, abból pedig egy első filmes alkotónak kevés jut.

Mégis, a kritikusi szív is meglágyul a film első tíz perce után (szerencsére a színészek előadása is javul), mert A nyomozó végre nézhető magyar közönségfilm. Mi lehet Gigor titka? Nem az, hogy csinált egy korrekt krimit. Nem is az, hogy filmje hasonlít egy amerikai mozihoz. Hanem talán az, hogy, miközben a rendezői székben ücsörgött, végig a nézőre gondolt, nem önmagára. Vagyis mindent megtett, hogy felkeltse az érdeklődésünket, ugyanakkor ez nem zárta ki, hogy kihasználja az alkalmat, és mondjon is valamit a mozi befogadójának, ha már egyszer figyelnek rá. A krimiből átvette a rejtélyt, a hollywoodi filmekből pedig a ritmust. Minden egyes snittjét kitalálta, elképzelte, szerette.

A beszéden lehetett volna még csiszolni, de ez így is (magyar) átlagon felüli teljesítmény. És milyen szép, hogy Budapestet végre meri valaki díszletként használni. Vagyis nem ragaszkodik a rögvalósághoz, hanem képes elvonatkoztatni tőle; elhinni, hogy Magyarországon is megtörténhet minden. Mint ahogy meg is történik. Miért nincsenek horrorfilmjeink? Miért nincsenek fantasy filmjeink? Hová lett a misztikum Magyarországról? Azt hiszem, az a bizonyos negyven év tehet arról is, hogy a fantázia, a misztikum a hittel együtt elpárolgott a Kárpát-medencéből. A nyomozó jó példa arra, hogy magyar viszonyok közt is, akár egy kórboncnok álmodozásának megmutatásával, hihetően megvalósítható a valóságtól való elrugaszkodás, és félni Budapesten is lehet sötét sikátoroktól, gyanús alakoktól.

És ami a nyomozás mögött van, az sem érdektelen. Gigor olyan kérdéseket szegez nekünk, miközben azon agyalunk, ki bízta meg Malkáv Tibort, hogy megölje Szirmai Ferencet, mint hogy mennyit ér a szeretted élete, mitől ember az ember, és mitől hulla a hulla.