Bár nem éppen a karácsonyi ünnephez passzol Eli Craig játékos horror-komédiája, a közönség műfajismeretére alapozó, felszabadult helyzetkomikuma okán a cikkíró vállán ülő kisördög csak azért is felhívná a figyelmet a Trancsírák alkalomhoz illő tanulságára: "Ne higgy az előítéleteidnek!"
A minőségi horror-vígjátékok legfőbb ismérve, hogy gátlástalanul megvariált szituációik ellenére mindkét műfaji porondon megállják a helyüket. Az elsőfilmes Eli Craig önfeledt rendezői debütálása szerencsére kellő megfontoltságot is mutat ahhoz, hogy a Trancsírákból hiányozzanak a paródiákat rendre átható epizódszerűen összetákolt jelenetek. A prűdséggel aligha vádolható gegek a meglepően átgondolt cselekmény szerves részét képezik, ily módon a kanadai szösszenet cseppet sem mesterkélt (ön)gyilokjeleneteiben a pusztán vérre szomjazó horror-rajongó éppúgy megtalálhatja örömét, ahogy az unalomig ismert kliséket fitymáló ellendrukker is.
A történet szerint egy erdőben kiránduló főiskolás csapat halálra rémül két fésületlen rednecktől (Tyler Labine és Alan Tudyk remek páros), holott azok nem elrabolják, hanem megmentik a tóban fuldokló pszichológuslány életét. A kiforgatott alapszituáció a karakterekben élő előítéletek tanulságos ütőkártyáin alapul, s a zsánerrel kapcsolatos elvárásokat kijátszó, morbid összecsapásokban tetőzik. A rendező a sztereotípiák csalókáságát azonban nemcsak a nagyváros-vidék ellentét mentén firtatja, egy szende szerelmi szál beiktatásával a szőke nők torzult megítélésén is finomít. Mindezt ráadásul Katrina Bowden segítségével teszi, aki – minő véletlen – A stúdió című Golden Globe- és Emmy-díjas sorozatban egy az előítéleteket alátámasztó titkárnő szerepében domborít.
Eli Craig helyzetkomikumra felhúzott filmjének szerkezetével nem nagyon bíbelődik, a lineáris cselekményt csupán egy riporterduó pusztulását bemutató felütés illetve egy rémtörténet flashback-szekvenciája által bontja meg. Mindkét megoldás a valódi antagonista működését hívatott megtámogatni, de míg előbbi a (fel)támadással a műfaji játék szerves részét képezi, addig utóbbi a főgonosz háttértörténetét csak túlbonyolítja. Súlyosabb ritmusvesztést azonban ez sem okoz, így kényelmesen hátradőlve figyelhetjük a fegyvereket cipelő nyulak szellemdús esetét.
