Úgy tűnik, valódi versenyre kelt egymással őfelsége legtitkosabb ügynöke, valamint amerikai megfelelője, Tom Clancy regényeinek főszereplője. A vetélkedés, amellett hogy vajon melyikük is tud több orosz gonosztevőt elfogni, leginkább abban áll, hogy hány színész képes a lehető legkevesebb alkalommal eljátszani a szerepet. S míg James Bond esetében húsz kaland alatt sikerült kimeríteni minimum öt főszereplőt, Jack Ryan-nek elég volt négy bevetés ahhoz, hogy immáron harmadik megtestesítőjét "fogyassza el" a karakter.
Ben Affleck Ryan-je fiatal, zöldfülű, nyomokban kellőképpen idealista. Éppen ellentéte annak a marcona (arról nem is beszélve, hogy jócskán idősebb) "alteregójának", akit korábban Harrison Ford tolmácsolásában ismerhettünk meg. Ami közös bennük, az a makacsság, amivel kiállnak a jó mellett a gonosz ellenében?
A történet szerint neonáci terroristák, élükön a rejtélyes Richard Dressler (Alan Bates), valószínűleg még a forgatókönyvírók előtt is ismeretlen (vagy legalábbis nem kellően kidolgozott) okból, megpróbálja kijátszani egymás ellen Oroszországot és az Egyesült Államokat. Atomtámadást intéznek a Baltimore-i stadion ellen, éppen akkor, amikor az amerikai foci legnagyobb ünnepe, a Szuperkupa döntője zajlik. Az elnök természetesen azonnal az oroszokra mérendő ellencsapásról kezd el gondolkodni, hiszen a hidegháborús hangulat az elmúlt tíz évben csak a felszínen látszott felolvadni, ám nem múlt el nyomtalanul a két szuperhatalom kapcsolatából. Ráadásul az is a világhatalomra törő neonácik kezére játszik, hogy keleten a helyzet igenis változó - az orosz elnök váratlan hatalomvesztése után az egykori kém, a szovjet-orosz hagyományokhoz mérten meglehetősen ifjú és forrófejű Nemerov (Ciaran Hinds) ülhet az elnöki székbe. Jack Ryan-re, az ifjú orosz vezető jó ismerőjére pedig nem kisebb szerep jut, minthogy a CIA-igazgatóját (Morgan Freeman most is hozza a papírformát), rajta keresztül pedig az elnököt is meggyőzze az esetleges válaszcsapás meg nem tételéről, illetve az oroszok vétlenségéről a támadással kapcsolatosan. Aztán persze, Hollywood-i jó szokás szerint, a végén egyedül kell rendet teremtenie az igazi bűnösök közt, ezzel halasztva el ideiglenesen a harmadik világháború kitörését?
Szomorú aktualitást ad a filmnek a szeptember 11-én, az Egyesült Államokat ért terrortámadás. Bár a forgatás már jócskán a fenti időpont előtt befejeződött, a bemutatót az események tükrében majdhogynem egy évvel elhalasztották. Most azonban úgy látszik, az amerikaiakat ideje szembesíteni félelmeikkel, hátha így könnyebben feldolgozzák a bennük felgyülemlett indulatokat. S persze mi sem kívánhatunk többet, minthogy inkább a filmvásznon háborúzzanak, mintsem a CNN tudósításaiban, s hogy a valóságban is hemzsegjenek a Jack Ryanek, akik még időben meg tudják akadályozni az elnököt, mielőtt még valami végzetes lépésre szánná el magát...