A Kopaszkutyát előszeretettel nevezik kultfilmnek, vélhetően nem azért, amitől hiteles: a hazai rockzene pitiánerségének ábrázolása miatt. Idézhetnénk Szomjas György 1981-es filmjének emlékezetes jeleneteit, a közismert dalokat, a lényeg mégis a sztori.
Van egy lelkes faszi, kitalál zenészhaverjainak egy hatásos imázst ("le kell menni kutyába"), amire tinédzserek ezrei pörögnek rá. Csakhogy a "nagy álmot", a tévészereplést nem tudja elintézni, társai pedig úgy berágnak ezen, hogy mielőtt kirúgják, még jól meg is verik. A film úgy ér véget, hogy hősünk nem lankad, sintér haverjával új zenekart alapít.
A Kopaszkutya Kettő ennek a bandának a története lehetett volna egy-két évvel a premier után, de Szomjas - nagyon helyesen - hagyta a fenébe az egészet. Későbbi filmjeiben (Könnyű testi sértés, Roncsfilm stb.) a rock and roll romantika helyett a valódi Kőbánya bluest próbálta bemutatni, kezdetben sikerült, később egyre modorosabbá vált, végül teljesen hiteltelenné. Amikor hírét vettük, hogy harminc év múltán a Kopaszkutya folytatását forgatja, azt hittük, blöff. Vagy az ellenségei terjesztik. A film azonban elkészült, s a forgalmazó így ajánlja: "Ez a 30 év egy nagy történet is egyben - a blues, a kutyaság, a proletrock története. A Kopaszkutya Kettő a három főszereplőt (Deák Bill Gyula, Földes László, Póka Egon) követi, magánéletükbe is bepillantva, időnként fikciós elemeket is felhasználva."
Egy filmajánlót soha nem szabad komolyan venni, de olyat eddig még nem láttunk, amiből egy szó sem igaz.
A Kopaszkutyának nem három, csak két főszereplője volt: Schuster Lóránt (P. Mobil, később MIÉP) és a Hobo Blues Band összes tagja. Szomjas Schustert - álszent politikai finnyáskodásból - egyszerűen kiretusálta, az akkori banda másik három tagját pedig egyszerűen elfelejtette. (Tényleg, hova tűnt a két gitáros, Szénich János és Körös József, mi lehet Pálmai "Palmer" Zoltán dobossal?) Mindez persze akkor lenne érdekes, ha a három új főszereplő valóban elmesélné a "blues, a kutyaság, a proletrock történetét", de itt nemhogy "nagy", semmiféle történet nem játszik. Helyette a Hobo Blues Band tavalyi búcsúkoncertjéből (amit nem is Szomjas stábja rögzített) tekinthetünk meg sok-sok zenés epizódot, miközben a három veterán elsősorban a 70-80-as évekről anekdotázik a szokásos Kőbánya-klisék felhasználásával. De van ennél is roszszabb: amikor Földes komolyra fordul, és saját magát próbálja megmagyarázni. Ez ugyanis annyira zavaros, hogy néha olyan érzésünk támad - például amikor József Attila nevét mantrázza -, hogy ennek az embernek lövése sincs, miről beszél, mit akar mondani, egyáltalán: gondol-e bármit is - önnön emlékműve farigcsálásán kívül.
A Kopaszkutya Kettőben a beszélő fejek, a felhasznált koncert és persze az eredeti film részletei mellett megtekinthetjük az ünnepi pillanatot, amikor Földes László Schmitt Páltól és Orbán Viktortól átvette a Kossuth-díjat, láthatunk egy afféle "álomjelenetet", amikor a Billék szovjet katonáknak adnak autogramot. A legviccesebb mégis az, amikor váratlanul felbukkan Babos Gyula, Freinreisz Károly, sőt a miniszterelnök is, hogy semmitmondások közepette "méltasson".
Ne várjunk konfliktust, feszültséget vagy bármit, ami elgondolkodtatna. Itt csak önfényezés van, az is csak úgy öregurasan. Vajon Szomjas György mit akart ezzel?
