Az életre kelő autók, robotok és játékok korában egészen meglepő vállalkozásnak számít, ha valaki csupán emberek szerepeltetésével készül rajzfilmet készíteni. Mondjuk A hihetetlen család bebizonyította, hogy ez ma már nem számít reménytelen vállalkozásnak, csupán csak attól a fotórealisztikusabb megközelítéstől érdemes tartani, ami például a Final Fantasy vagy a Polar Expressz képviselt, ugyanis az emberi szemek még mindig rendkívül élettelenre szoktak sikerülni.
Fotórealisztikus megközelítésnek nyoma sincs, helyette azonban kapunk pár kellemesen stilizált karaktert, akik egy izgalmas időfutamon mutatják meg a nézőknek, hogy csak azért, mert egy történet rajzfilmes formában készül el, még nem feltétlenül kell egyszerűnek és kiszámíthatónak lennie. A történet nekem leginkább a Vissza a jövőbe-trilógiát juttatta eszembe talán nem minden ok nélkül, hiszen egy alapvetően vidám, családi hangulatú időutazásos sztorit láthatunk. A főhős egy kis árva, Lewis, aki kölyökzseniként sorra dolgozik különféle találmányain egészen addig, amíg egy kiállításon a rút kalapos ember el nem rontja legújabb kütyüjét, a memóriagépet. A tanárok és osztálytársak előtti lebőgés még csak a kezdet, hiszen egy Wilbur Robinson nevű srác a semmiből feltűnve viszi magával hősünket a pálcika lábú kalapos férfi üldözésére egy időgép segítségével. Lewis a jövőben gyorsan új otthonra és befogadó családra talál a különc Robinsonok személyében, de amíg a rejtélyes kalapos gonosztevő rosszalkodik és világuralomra tör, addig nem lehet nyugta a kis árvának.
Az időutazásos filmeknek két fajtáját ismerjük. A pesszimistább fajta szerint minden előre elrendeltetett, és hiába utazunk az időben, a sorsunkon már nem változtathatunk. A Robinson család titka a másik vonalat képviseli, mely szerint az időutazás rendkívül veszélyes, mivel alapvetően turkálhatunk bele a világ rendjébe, ugyanakkor jó kezekben akár pozitív fordulatok előidézésére is használható. Marty McFly szelleme idéződik meg a gondtalan időutazásos képsorokban, és a film első felének felfokozott tempója, túlburjánzó történetvezetése és rengeteg szereplője akár némi zavart is okozhat a széksorok között, de nem érdemes feladni, hiszen az utolsó fél órára kitisztul a kép, és szép lassan összeáll a történet és még egy váratlan fordulatra is futja az első (rajz)filmes rendezőtől. A gond csak az, hogy a kicsiknek talán túl intellektuális, a nagyoknak pedig túl gyerekes lesz a film, de talán bízhatunk annyira a gyerkőcökben, hogy egy kicsit bonyolultabb történetet is tudnak majd értelmezni, különösen annak fényében, hogy a végén azért mindent jól elmagyaráznak. Hiába szerepel John Lasseter neve a producerek között, azért a színvonal még nem éri el a Pixar szintjét, de mivel ők csak évente egy produkcióval állnak elő, a köztes szünetekben fellépő animációéhséget is csillapítani kell valamivel.
