Megmagyarázhatatlan halálesetek tartják rettegésben a forradalom előtti Franciaország egyik tartományát. A túlélők elbeszélései egy farkasszerű szörnyről szólnak, de tekintve, hogy csak nőkkel és gyerekekkel kezd, reálisnak tűnhet a gyermekkori frusztrációival küzdő, képesítés nélküli népnevelő feltételezés is, aki munkája során egyéni értelmezés szerint alkalmazza Sztanyiszlavszkij módszerét.
A film során persze kiderül, hogy egyik verzió sem felel meg a valóságnak, de tekintve, hogy a moziban töltött röpke két és fél óra egyetlen pozitív élménye a történet viszonylagos egyedisége, nem osztom meg a nyájassal a végkifejletet. Lezárva a film megnézése melletti argumentációt, térjünk rá a mű kevésbé jól sikerült elemeinek bemutatására! Nos, ha árnyoldalainak száma alapján vizsgáljuk, a Farkasok szövetségére a poliéder a legmegfelelőbb kifejezés.
Kezdjük talán a színészi játékkal! Sajnálatos, de úgy tűnik, a francia filmiparban is kezd teret hódítani, a "nem baj, ha nem tud játszani, elég ha jól néz ki" színészválogatási elv. Jellemábrázolásból, mozgáskultúrából, karakterformálásból pontosan annyit kap a néző, mint a hangalámondásos videózás hőskorát idéző, ivós-baszós-partraszállós Rambo-koppintásokból. Verekedés ott is volt, megkaptuk a főhős vs. főhősnő szoft-szex jelenetet, és a végső ütközetben borzasztó elszántan bírt nézni ügyeletes sufni megváltónk. A különbségek csak a jelen film kosztümös mivoltának köszönhetők.
Az operatőr és a fényképész sajnos művészi munkát igyekeztek létrehozni. Ennek köszönhetően hosszú fél perceken keresztül nézhetjük az állandóan zuhogó esőben való tapicskolást. Férfi leugrik a lóról, kép kimerevedik a lábán, toccs. Nő beesik a tóba, kamera rátapad a hátára, toccs. Bor kiömlik a pohárból, sima kőpadló, toccs. Ez a képi világ kb. az első tizenöt perc után kezd unalmassá válni, de sajnos végigkíséri a filmet.
A végére hagytam a film legneuralgikusabb pontját, a tulajdonképpeni főszereplőt, a gonoszt. Ez a valami, a néző elől hosszasan rejtve vagyon, és gyanítom, mind a dramaturgia, mind pedig, az amúgy is meglehetősen alacsony vizuális színvonal szempontjából üdvösebb lett volna, ha végig úgy marad. A valami mozgása az animációs filmek őskorát idézi, konkrétan három fázisból áll. Mindemellett a megjelenése leginkább óvodáskorom legszebb farsangját juttatta eszembe, mikor a csoporttársam Gyuri, vízfestékkel színezett wc-gurigákból készített magának rinocéroszjelmezt. Ja, és ő is mondta, hogy hörr, hörr. Összegezve tehát az eddig elmondottakat leszögezhetjük, hogy a Farkasok szövetsége remek film. Lehet rajta röhögni, a röhögéstől sírni vagy aludni, és szépeket álmodni. A baj csak az, hogy eredetileg rémfilmnek szánták.
