"Egyszer láttam úszni egy bálnát, amibe három szigony volt belefúródva. Egy teljes napig tartott, mire meghalt" – hangzik el többször is a történet, mintegy tanulságként a norvég rendező, Marius Holst második hazánkban is bemutatott filmjében. Az Ördögsziget egy igazán megindító film, mely ráadásul igaz történeten alapszik. Alapvetően egy, már jól ismert nevelőintézeti lázadástörténetet láthatunk, de valahogy ezúttal sokkal emberibben és átélhetőbben, mint az eddigi filmekben.
Ha a sztorit vesszük, tényleg nem sok újdonsággal találkozhatunk: 1915-ben járunk, adott egy norvég szigeten, Bastoyon működő nevelőintézet, de inkább fiatalkorúak börtöne, ahol a bűnözőnek titulált gyerekek és kamaszok töltik büntetésüket. Sokat kell dolgozniuk, meglehetősen embertelen körülmények között. Sok az igazságtalanság, a nevelők finoman fogalmazva sem túl kedvesek, és természetesen egy pedofil felügyelő is található közöttük. Erre a helyre érkezik két új "vendég": a félénk, gyenge Ivar (Magnus Langlete) és főhősünk, a tengerész Erling (Benjamin Helstad), aki viszont nem csak erős, de határozott és bátor is.
Bastoyból nem nehéz kikerülni: mindössze (és remélem, itt mindenki érzi az iróniát) meg kell találniuk a becsületes, alázatos és keresztény fiút önmagukban. Azt, hogy ez mikor sikerül, persze a nevelők döntik el, és nem osztogatják olyan könnyedén a kilépőpapírokat. Mi pedig a mindössze számokká degradált fiatalok szenvedéseinek végignézésére kényszerülünk. A rossz bánásmód és a zord körülmények aztán hol közelebb hozzák egymáshoz, hol még jobban elidegenítik a rabokat, de mi főleg egy igaz barátság születésének lehetünk szemtanúi. Erling és a szabadulás előtt álló Olav (Trond Nilssen) fokozatosan válik valódi baráttá.
A film igazi erőssége talán nem is a történetben rejlik, sokkal inkább a karakterek kidolgozottságában, fejlődésében, és mindenek előtt a kimondottan jó gyerekszínészekben, akik igazán jó átéléssel és odaadással alakítják szerepüket. Ez főként Trond Nilssenre igaz, akinél talán a legnagyobb jellemfejlődést láthatjuk. Egyaránt hozza a már úgymond megjavult gyereket és a valódi értékeket képviselő, ám a nevelők szemében lázadónak tűnő ellenfelet.
És ha valaki úgy gondolná, neki ez még nem elég, akkor meg kell említeni további két embert, akinek a munkássága valóban szerethetővé teszi az Ördögszigetet. Elsőként John Andreas Andersen operatőrt, aki tökéletesen hozza a rideg-hideg norvég sziget képi világát, másodszor pedig Johan Södergvist zeneszerzőt, akinek zenéi első perctől kezdve elbűvölik a nézőt. Hazájukban már mindketten elismertek, itthon is ideje volna felfigyelni rájuk. Ha valaki egy könnyed mozizásra vágyik, ne ezt a filmet válassza, mert itt senki nem fog nevetni, illetve vidám gondolatokkal távozni a nézőtérről. Minden más esetben viszont bátran ajánljuk.
