A GETT – Válólevél elképesztő teljesítmény. Egyrészt önmagában is lenyűgöző és feszültséggel teli dráma egy öt éven át keresztül zajló válóperről, másrészt Ronit és Shlomi Elkabetz rendezők artisztikailag ebben a zsidó házasságon belüli férfidominanciát ábrázoló trilógiájukban értek el a csúcsra.
A testvérpár nem először hívta életre a marokkói zsidó házaspár, Viviane (maga Ronit Elkabetz alakítja) és Elisha (Simon Abrakian) karakterét. Először 2004-ben, a To Take a Wife-ban tették ezt meg. Az a film 1979-ben játszódik, három nappal Sabbat előtt. A pihenés napjára készülődés során kiderül, hogy Viviane, a háromgyermekes anya nem boldog férje mellett, inkább a szabadságra vágyik és arra, hogy szeressék.
Négy évvel később készült el a Siva, melynek cselekménye az öbölháború idején zajlik: Elisha egyik bátyát gyászolják és az egy hét alatt megismerjük a család többi tagját és a közöttük dúló konfliktusokat. Az első film zárt térben, a házaspár lakásában játszódott, a második mind dramaturgiailag, mind vizuális megoldásaiban „nyitott”.
A GETT – Válólevél visszatérés a zárt terekhez és a sokszor csak statívra rakott kamerákhoz (ebben hasonlít a modern román filmek atmoszferikusságához). Ebben a filmben ugyanis nem történik semmi más, csupán annyi, hogy Viviane megpróbál elválni Elishától. Ez persze nem olyan egyszerű a zsidó kultúrában, a férjnek a rabbinikus bíróságon “el kell engednie” az asszonyt, alá kell írnia a Válólevelet és átadnia. Ez itt öt évet vesz igénybe, mert a férfi nem akar kötélnek állni.
Ha valaki mozis példát szeretne „a kevesebb több” axiómához, akkor nem kell tovább mennie. Itt a tökéletes. Az Elkabetz testvérek a trilógia záró darabjában ugyanis nem csak a kérdéseket akarják feltenni. Nem csak árnyaltan, a sorok között ábrázolják a zsidó társadalom időt múlt dogmáit, hanem a robbanásig engedik kibontakozni a konfliktusokat. Ezt a jelenetről jelenetre egyre inkább fullasztó suspense-t a térkezelés csak fokozza: a GETT csaknem kétórás játékideje alatt nem hagyjuk el a rabbinikus bíróság puritán szobáját.
A szenvedő, szabadságra vágyó asszony csöndjei és kitörései elképesztő amplitúdót képeznek, a szerető, de az érzelmeit életében soha ki nem mutató férj látszólag kegyetlen ridegsége és ellenállása eszköztelenségében is erősebb. Carmel, az asszony ügyvédje próbálja létrehozni, majd közös nevezőre hozni a kommunikációt. Ám ez a válóper sokkal több egyszerű drámánál. A múlt és a jelen, a tradíciók és a civilizációs fejlődés csap össze. A nőnek pedig nincs esélye, a férfiakból álló rabbinikus bíróságot nem a realitás érdekli. Legalábbis nem a világi realitás.
A GETT – Válólevél a maga nemében forradalmi mozi. A művészet ereje csap össze a társadalmi igazságtalanságokkal, mindenki számára érthető és befogadható módon. Ebben sok rokonságot mutat Asghar Farhadi Nader és Simin - Egy elválás története című művével, mely a 2011-es berlini Arany medve után a követező évi Oscar-díjig meg sem állt (a Válólevél pedig most az izraeli nominált a legjobb külföldi film kategóriában). Az iráni zseni mindig is a “felfogható maximumot” nyújtotta, az Elkabetz testvérek viszonylag hosszú úton jutottak el erre a szintre (mind rendezői, mind színészi szinten: Ronit Elkabetz alakítása sokkolóan erős), de a GETT értékei megkérdőjelezhetetlenek. Kötelező néznivaló.
