Mily' irónikus, hogy a férfi, aki megteremtette Angliában, az ötvenes években, a testi gyönyörökre épülő üzletágat, annak élete legalább annyira volt keserű és bánattal teli. Irónikus és talán sorsszerű.
Paul Raymond (Steve Coogan) egy olyan korszakban próbált extravagáns - extrovertáltságával élni, amikor a skatulyázás és a megpecsételés nem egyszerűen szokás volt, hanem hozzátartozott a mindennapi élethez. Mert a konformizmus volt a jó és a feltűnési vágy rossz. Legalábbis, ha társaságban volt az ember. De Paul Raymond nem szerényebb ötlettel állt elő, mint hogy cici kell a népnek. Persze leginkább a férfiaknak, de tudvalevő, hogy ha sok férfi egy sötét teremben néz idegen félmeztelen nőket, az bizony erkölcstelen, de ha mindez színházban történik, és a sok férfi elhozza a feleségét, akkor mindjárt szombat esti program lesz belőle. Nah jó, talán kicsit leegyszerűsítettem.
Akiben eddig még nem körvonalazódott, ez egy életműfilm. Tehát nehéz ajánlani illetve kritikát írni róla. Előbbit azért, mert csak egy szűk réteg szeret életmű darabokat megnézni, és ezen belül is csak egy szűk réteget fog izgatni a 50-es években lejátszódó szexuális forradalom középpontjában álló figura élete. Utóbbit pedig azért, mert nem vagyok és feltehetőleg sosem leszek a kor/a főhős/ az események ismerője olyannyira, hogy arra egy kritikát fel lehessen építeni. Főleg nem öt nap alatt.
Ettől függetlenül elmondhatom, hogy a film olyan élményekkel gazdagított, amire nem számítottam. Itt főleg arra a mélyen megbúvó kínra és lelki válságra gondolok, ami Paul Raymonds szinte teljes életét végigkísérte, csóróságától a meggazdagodásig, és azon túl is. Az emberi gyarlóságra és hibákra, amiket a film nem fél feltárni. Természetesen egy percig sem gondolom, hogy a pénzes embereknek kevesebb problémája volna. Mégis elementáris erővel bír egy-egy olyan jelenet, amiben láthatjuk a főhős küzdelmét az élettel – a maga alkotta életmóddal – szemben, ha úgy tetszik. Éppen, mint egy oidipuszi rege. De megmutatja az érem másik oldalát is. A csillogást, az örömöket és kulcsfontosságú pillanatokat. Azt, hogy többet ér minden pénznél az, mikor vehetünk egy darab muffint a lányunknak. Ha pedig gazdag az ember, miért ne vegye meg az egész sütiboltot? A képlet, ha végletekig leegyszerűsítjük, ugyanaz marad.
Kifogástalan színészválasztást láthatunk. Igaz, semmi olyat, amit eddig ne láthattunk volna. Steeve Coogan vérében volt ez a karakter. Minden mondata üt és hiteles. Számomra viszont az egész gépezet motorjaként Imogen Poots szolgált, Debbie Raynold szerepében.
Összességében azt tudom mondani, hogy aki szereti az ilyen életműfilmeket, az ezt is szeretni fogja. A remekül felépített dramaturgia hűen követi Paul Raymond életútját. Tanulságos film azoknak, akik nyitottak az apa-lánya kapcsolatot boncolgató történetekre.
Szerintem - 80%
