Woody Allen a tőle megszokott módon emberi kapcsolatokat boncolgat. Legalább egyszer elhangzik, hogy neurotikus, a problémákat az ágyban kell kibeszélni, és naná hogy a férfi-női kapcsolatok nehézségeibe nyerhetünk bepillantást.
Kapcsolati tőke
A legmeglepőbb a filmben, hogy a hetvenen túli mester olyannyira aktuálisan beszél a témáról, hogy az már zavarba ejtő. Szerelmi háromszögről, megcsalásról, házasságról, ex-partnerről, szinte kivétel nélkül minden kérdéskört érint a film és kitárgyal. Mindezt izgalmasan teszi, úgy tűnik, van még mondanivalója a (pár)kapcsolati buktatókról. Életkora persze érződik a filmen, olyan mértékű pesszimizmus lengi át, amit csak azok érezhetnek igazán, akik hosszú életet re és sok tapasztalatra tekintenek vissza. Nincs benne túl sok pozitív kicsengés, vagy bíztató szó. A rendező semmi feloldozást nem ad.
Ki csábít el kit?
Vicky és Cristina Barcelonába indul vakációzni. Eltérő vágyakkal és tervekkel érkeznek a lenyűgöző városba, az utazás úgy tűnik, végleg felforgatja életüket. Persze nem az építészeti remekek miatt. Szerelmi és bizalmi kapcsolatok alakulnak és változnak, mindez egy sármos festő, a Bardem megformálta Juan Antonio miatt. A férfi kisugárzása mindkettőjüket megszédíti, az események kontrollálhatatlanná válnak, ám ennek nem a férfi az oka. Hiába Juan Antonio a "gaz csábító", Allen nagyon is a női oldalról közelítette meg a filmet. A férfi csupán katalizátor, nem a végső cél. Már csak azért sem mert Juan Antonio karaktere cseppet sem irányító alkat, ő is inkább sodródik. A sors játékának eszköze, jobban ki van szolgáltatva a nőknek és a női szeszélynek, mint neki az ártatlan leánykák. Javier Bardem pedig tökéletesen hozza a csábító macsót és a kétségek közt őrlődő művészembert, aki halálosan szerelmes egy nőbe, akivel képtelen hosszú távon egy helységben maradni. Bardem és Cruz párosa annyira szenvedélyes a vásznon, hogy nem csoda, hogy a valóságban is egymásba szerettek.
A megválaszolatlan kérdés
Mindenkit érintő témát jár körül a film, s a kiindulópont minden elcsépeltsége ellenére is érdekes és izgalmas. Vajon hány szerelmi háromszög alakult már ki vásznon? Megszámolhatatlan. Hány film tette már fel azt a kérdést, hogy vajon miért nem tud tartósan és hosszan működni egy kapcsolat két ember között. Számtalan. Mint ahogy az sem új keletű téma a filmvásznon, hogy a szerelmi háromszög (vagy épp sokszög) miért nem tartható fenn hosszú távon. Woody Allen truvája abban áll, hogy szépen elrejti és árnyalja a problémákat. Finoman játszik vele, fricskát mutat a hollywoodi filmnek, de úgy, hogy közben végig betartja a szabályokat. Csak ironizál, de azt kedvesen teszi. A világ legaktuálisabb kérdését feszegeti (a téma örök) könnyedséggel és bájjal. Az emberi természet állandóságát és változtathatatlanságát mutatja be és kimondja a végső ítéletet: az elégedetlenség komoly betegség. De nem épp ez az elégedetlenség mozgatja a művészt és a művészetet?
Katalán öntudat?
Woody Allen remek színészgárdát szedett össze a filmhez. Már a szereplők kiválasztása is telitalálat, arcukra van írva a karakterük. A narráció végigrepít a filmen, pedig sokszor túlmagyarázza a történetet. Ez mégsem zavaró. Apróbb gondolati buktatók persze akadnak a filmben, hisz a katalán öntudatot kutató és abból diplomázó amerikai lány cseppet sem lepődik meg azon, hogy Barcelonában mindenki spanyolul beszél, de ez már részletkérdés. Ahogy az is, hogy két madridi születésű színész játssza spanyol nyelven a katalán öntudattól feszülő festőművészeket. Ha Barcelonában ezt nem bánják, akkor mi se tegyük.
Kinek ajánljuk?
- Barcelona szerelmeseinek.
- Párkapcsolatban élőknek.
- Párkapcsolatra vágyóknak.
Kinek nem?
- Aki nem szereti a kérdéseket.
- Konzervatív gondolkodásúaknak.
- Vicces filmre vágyóknak.
8/10
