Szakítással kezdődik a történet. Juan és Teresa számon kérő szemrehányások és ingerült ajtócsapkodások nélkül válnak el, pedig előtte feltehetően jól megvoltak egymással. Gyerekkoruktól barátkoztak, felnőttként két esztendeig közös fedél alatt éltek. A lány londoni ösztöndíjat kap, párja ekkor jelenti be, hogy véget vet kapcsolatuknak. Nincs színpadias nagyjelenet, sírás-rívás, könyörgés, szitkozódás. A szétrebbenő párocska, ha ismerné, akár el is énekelhetné a hajdani magyar slágert: ?Neked a búcsú sose fájjon, utánad jön valaki más...?
A Pad a parkban című spanyol film sovány cselekménye ? mely az expozícióban felvázolt istenhozzádot követi ? éppen erről szól: az újabb viszony kialakításának gondjairól. Talán csak annyi az ábrázolt folyamatban a szabálytalanság, hogy a férfi belső feszültségének intenzitása minimális. A fiatalúr azt veszi a fejébe, hogy a véletlenre bízza a dolgot. Nem vállalkozik a kortársaira jellemző élveteg nővadászatra, hanem kivárja a pillanatot, amikor a nagy Ő, a Miss Igazi megjelenik az életében. Hirtelen elhatározástól vezettetve merészen leszűkíti a terepet. Minden áldott nap ugyanabban az időpontjában leül egy festőien szép park padjára (hál? istennek sosem esik az eső), esténként pedig kedvenc bárja törzsasztalánál foglal helyet. Nyilván arra gondol: a türelem rózsát terem, előbb-utóbb valaki csak letelepszik melléje. Nem mernék megesküdni a módszer célirányosságára, de hát Juan számítása beválik. Egyszer csak felbukkan mellette itt is, ott is a várt partner. A ?szabadtéri? Aliciát és a szórakozóhelyen ücsörgő Anát nem azonos bordában szőtték (ami kedvez a ?kísérletnek?). Előbbi cserfes teremtés, egyszerű, gyakorlatias észjárású ifjú hölgyemény, utóbbi intellektuális alkat, filozofikus hajlammal, másfajta IQ-val és igényekkel. Végtelenített eszmecsere kezdődik Juan és egyes, illetve kettes számú nője között. A beszélgetések, melyeket a meglehetősen fád fiú a szebbik nem képviselőivel folytat, többnyire hétköznapiak és súlytalanok. Bármennyire meglepő, az érzelmek nem forrósodnak fel, a hosszú tereferéket nem élénkíti érzéki vágyódás, szexuális játék a tűzzel ? leszámítva azt az epizódot, amikor Alicia megcsókolja a pad lovagját. Minden irónia nélkül megjegyezhető: talán dédszüleink korában dívott az efféle tartózkodó szemérmesség. Az ágy messze van a lócától és a bárszéktől egyaránt. A diskurzusok jó néhányszor megismétlődnek, Juan a barátjával szertartásszerűen megbeszéli az eseményeket és fejleményeket, aztán átmenetileg megszűnik a kontaktus a csak lelkizésre ?szerződtetett? csajokkal. Nyámnyila barátunk mintha elvesztené a fonalat (igaz, előtte se nagyon találta). A messzire távozott ír neki, a fiú elolvassa, majd összetépi a levelet. Újra változik a szín, ki tudja, mit hoz a jövő. A furcsa történet egyik dekódolható üzenete így fogalmazható meg: a remény addig él, míg valaki nem csüccsen mellénk, fő az, hogy ne süppedjünk önmagunkba.
Szerény tartalmi muníciót hasznosított a szerző a pszichológiailag korántsem szokványos, ám hosszú percekre unalomba fulladó alapszituáció kibontásakor. A magánügyet azért nem tudta közüggyé transzponálni, mert meglehetősen száraz egyhangúsággal ábrázolja a főszereplő kapaszkodási kísérleteinek folyamatát. A dialógusok elnyomják a vizuális megjelenítést, az elbeszélés nyelve riasztóan statikus. A kézi kamera folytonos bóklászása idegesítő, csakúgy, mint a beállítások monotóniája. Augusti Vila ? sajnos ? rádiójátékot kreált a kamaradrámából, sokat sejtető, ám funkciótlan csendekkel és mechanikusan ismétlődő elsötétülésekkel-kivilágosodásokkal. A Pad a parkban című spanyol filmben van pad is, park is, ami viszont nincs sehol: a külső-belső történések könnyedsége és eleganciája, humora és közvetlensége. Jó, jó, tudjuk, az elsőfilmes művész Hollywood ellenében készítette opusát (az egyik szereplő, Ana rezonőri hevülettel keményen ostorozza az amerikai kommersz dramaturgiát), csak hát a kontra, a választott módszer kissé földhözragadtnak bizonyult. Amit dicsérhetünk: az atmoszféra helyenként élő, és Juan megszemélyesítőjének, Alex Brendenmühlnek akad néhány hatásos elidegenítő pillanata. Ennyi azonban kevés az átütő élményhez.
