A tavasz első keddje

„Mi az?” - kérdezte Vén Rigó. „Tavasz” - felelt a Nap. „Megjött?” - kérdezte Vén Rigó. „Meg ám!” - felelt a Nap. - Szabó Lőrinccel és a szokásos programajánlóval köszöntjük a márciust!

Kaláka kicsiknek

Marczibányi Téri Művelődési Központ, március 1., 10:00, 11:00

A legkisebbeknek szóló Kaláka koncertekre azokat a 1,5-4 éves gyermekeket várják a zenekar tagjai, akiknek a mamájuk és a papájuk egykoron az ő dalainkon nőtt fel. A koncert után kreatív kézműves-foglalkozás várja a kicsiket, ahol szüleikkel együtt alkothatnak.

 

A legkisebb boszorkány

MÜPA - Fesztivál Színház, március 1., 10:00

Már a boszorkányok sem a régiek... Lázár Ervin varázslatok sorát felvonultató meséjének, A legkisebb boszorkánynak ez az egyik fő tanulsága. A hős Király Kis Miklós fülig szerelmes lesz a világ legszebb lányába, Tündér Terciába, és bármilyen hihetetlennek is hangzik, a címszereplő Amarilla folyamatosan segíti a daliát, miközben az ő szíve is érte dobog.

 

A művészet templomai: Frida Kahlo – Viva la Vida

Várkert Bazár. március 1., 18:00

A filmben Frida Kahlo sokrétű személyiségének két aspektusát ismerhetjük meg: a kortárs feminizmus forradalmian úttörő művészét, valamint az embert, aki saját megkínzott testének és feldúlt kapcsolatainak foglya volt. A David di Donatello-díjas olasz színésznő, Asia Argento mint narrátor segítségével megtalálhatjuk a közös vonásokat a művész két arca között.

 

Fonó Session: Vonós Örömzene

Fonó Budai Zeneház, március 1., 18:00

A Fonó Session sorozat kötetlen közösségi örömzenélésre ad lehetőséget hétköznap esténként. Kezdő és haladó zenészek, zenekedvelők, érdeklődők egyaránt csatlakozhatnak hangszerrel vagy a nélkül.

 

Kócsaglány

Puskin mozi (Metropolis terem), március 1., 18:30

Egy fehér nászruhába öltözött asszony táncol a hulló hóban: ő a kócsag szelleme. Finom és érzékeny mozdulatait a shamisen nevű pengetős hangszer, valamint hagyományos japán ének kíséri, amely egy régi, boldogtalan szerelem történetét meséli el. Egy ponton a kócsag felölti múltbéli alakját és egy fiatal, kacér városi leánnyá változik, később pedig újra madárrá lesz, és jelenlegi gyötrelmeit mutatja be az alvilágban. Végül utolsó lélegzetvételével is megpróbál a reménybe kapaszkodni…

 

Bolha a fülbe

Thália Színház, március 1., 19:00

Feydeau szivarozott a párizsi Maxim századfordulós forgatagában, egyedül a neki fenntartott asztalnál, kortyolta pezsgőspohárból az ásványvizet, és csöndben nézegette az embereket. Róluk mesél: amilyennek látszani szeretnének, és amilyennek látszanak. Ő nem nevet rajtuk (egyébként sem nevetett szinte soha): csak érti őket, a „tragédia fonákját” írja meg.


Határátlépések

6szín, március 1., 19:00

Mindennek van határa, állandóan feszegetjük a határainkat, a határ a csillagos ég, tartsuk tiszteletben egymás határait, közben meg a határok megszűntek, de határvédelemre szükség van, nem is szívesen lépjük át a határainkat, de a távolságtartás mégis rossz, de azért húzzuk meg, lépjük át, tartsuk tiszteletben, gyere közelebb, ne gyere, ez már nem is én vagyok, de most akkor mindennek van határa, vagy csak kinek hol? Mi van?

 

A dzsungel könyve

Pesti Színház, március 1., 19:00

Ugyan ki tudná összefoglalni, mi mindenről szól a farkasok közt nevelkedett Maugli, az emberek ketrecéből szabadult Bagira, a törvényt bölcsen oktató Balu, a titokzatos Ká, a bosszúra és embervérre szomjas Sír Kán története? Szól a születésről és a halálról, a befogadásról és a kitaszításról, a csapatról és a magányról, a gyerekkor és a kamaszkor varázslatos időszakáról - vagyis mindarról, ami egy "kölyökkel" megeshet, akár farkasok, akár emberek között nevelkedik.


Hatan pizsamában

Játékszín, március 1., 19:00

Valahol, egy franciaországi nyaralóban Bernard és neje, Jacqueline vendégeket várnak egy kellemesnek ígérkező hétvégére. Az egyik vendég, Bernard legjobb barátja, Robert, aki Jacqueline titkos szeretője. A másik vendég Brigitte, Bernard titkos szeretője.

 

Radnótiné Gyarmati Fanni naplója

Várkert Bazár, március 1., 19:00

Az elmúlt évek egyik legnagyobb irodalmi szenzációja Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni 1935 és 1946 között írt naplójának megjelenése volt. Szinte a naplók kiadásával egy időben Hámori Gabriella színésznőben megfogalmazódott, hogy szeretne ebből a lenyűgöző anyagból előadást csinálni. A FILC / Fischer Iván Lakásszínháza /saját produkcióját először 2015. december 15-én láthatta a közönség, Seres Tamás szerkesztésében és rendezésében.

 

A Maria Callas-sztori

Budapesti Távmozi (Puskin Távmozi), március 1., 19:00

A Maria Callas-sztori a 20. század egyik legtehetségesebb, legsikeresebb és legnagyobb hatású operaénekeséről, Maria Callasról szól. A dokumentumfilm feleleveníti Callas életét, s ehhez az operaénekes saját hangját és szavait hívja segítségül: a film archív felvételeken, interjúkon, leveleken és operarészleteken keresztül mutatja be a kivételes tehetségű művészt.

 

A padlás

Vígszínház, március 1., 19:00

Ezen a Padláson "Ég és Föld között" minden megtörténhet, akárcsak a mesékben. Egy fiatal tudós megszállottan dolgozik szuperintelligens számítógépén, és különféle titokzatos számításokat végez, de nyugalmát és munkáját állandóan megzavarják különféle halandó és halhatatlan lények...

 

Macskák

Madách Színház, március 1., 19:00

Macskabál van az elhagyott színház ódon színpadán. Minden évben egyszer megrendezik a bált, és erre összegyűlnek a környék - nagyon is emberi tulajdonságokkal felruházott - macskái. Eltáncolják és eldalolják életüket.

 

Az EAR Együttes 30 éve

Nádor Terem, március 1., 19:00

A rendezvénysorozat második előadásán az EAR Együttes történetéről lesz szó röviden és a házigazdák Sugár Miklós és Szigeti István zeneszerzők ritkán hallható elektronikus és elektroakusztikus darabok hangfelvételeit mutatják be.

 

Az Őrült Nők Ketrece

Átrium, március 1., 19:30

Az Őrült Nők Ketrece egy olyan hely, ahol mindenki az lehet, aki. Vagy épp az, aki lenni akar. És ha muszáj másnak mutatnod magad, mint aki vagy? Hit, remény, szeretet, munka, család, haza, tegnap, ma, holnap, én, te - és ketten együtt.

 

Contempo

BMC - Opus Jazz Club, március 1., 20:00

A Contempo formáció tagjai számára a kortárs szó jelentése egyenértékű az élő jelennel: „mindennel, ami hat ránk és amivel mi hatunk a körülöttünk lévőkre” – magyarázzák. Zenekarról lévén szó, ők zenei eszközöket használnak e hatás gyakorlás során. Mint vallják, a világnak ezen a részén felnőve rengeteg hatás érte őket. Európai klasszikus zene, hiszen annak irodalmán nőttek fel a zenei képzés során, magyar és balkáni népdalok, hiszen Kodály országában ez elkerülhetetlen, és a jazz megannyi irányzata.

 

DJABE25 jubileumi koncert

MOM Kulturális Központ - MOMKult, március 1., 20:00

A DJABE a jubileum alkalmából visszatér egyik kedvenc koncerthelyszínére, a budapesti MOMKultba, ahol több koncertfelvételük is készült az elmúlt 15 évben. Az est folyamán a legaktuálisabb The Magic Stag lemez anyaga mellett végig kalauzolják a nézőket az elmúlt 25 év jelentősebb mérföldköveinek számító albumokon és kompozíciókon. Ebben segítségükre lesznek a zenekar korábbi tagjai és ismert vendégzenészek.