Kevesebb autózás, feleannyi nő és gyengébb poénok Luc Bessonék legújabb Taxijában, ami önmaga paródiájává vált. Kövesse végig velünk, hogyan ment tönkre a valaha vicces Taxi-franchise, aminek remek karakterein és poénjain az autótuningműhelyek szerény tanulói is harsányan nevettek fel. 1998-ban.
Ilyen drámai pillanatokban nem érdemes már hivatkozni Luc Besson klasszikus filmjeire, amik díszdobozban állnak a polcon. Még a Taxit is lehetett szeretni, de a negyedik rész már a legdurvább függőknek sem okozhat örömet, és ezért nem Luc Besson a hibás, hanem mi nézők, akik mindig vagyunk annyira naivak, hogy kifizetjük a legújabb darabra is a jegyet, jelezve, jöhet a következő.
2001-ben a következőt írtuk: "A Taxi ugyan nem akarja a világ eddig ismeretlen mélységeit feltárni, és szinte vázlatnak tűnik a Leon, a profi vagy a Nikita árnyékában, mégsem válik üres klipeffektusokkal ügyeskedő b-szériás akcióvígjátékká." Kimondhatjuk: 2007-re klipeffektusokkal ügyeskedő b-szériás akcióvígjáték jellemzés már szépítés lenne, mert csupán a gyér akció- és vígjátéki elemekkel színesítik a hip-hop ütemeket. Luc Besson és rendezője, Gérard Krawczyk minden részben igyekezett valami újjal feldobni az aktuális részt, de ebben nem. Egy francia kritikus szerint a Taxi 4. már önmaga paródiájává változott. Egyetértünk vele.
A Wasabit és a Tulipános Fanfant jegyző Gérard Krawczyk megtanulta Besson tanítóbácsitól a leckét, és a házi feladatot fel is mondja, de ez elégtelen. A feleletéből ugyanis a franchise három legfontosabb alkotóelemét hagyta ki: a két vicces főszereplő helyzetkomikumait, az autós jeleneteket és a jó nőket. A Peugeot-t félve mutogatják csak az alkotók, miközben kettesnél feljebb ritkán kapcsolják a sebességet, pedig régen attól voltunk boldogok, hogy A-ból B pontba egy hányásnyi idő alatt eljutottak. Már nincsenek autós jelenetek se, mert megöregedtek a színészek, és ahogy megfontolt családapává váltak, le is lassultak.
A Taxi-sorozat mindegyik részében kifiguráztak valamilyen nációt, és mi mindig örültünk ennek. Röhögtünk a japánokon és a németeken (és ahogy a rendőrfőnök mindig hozzátette: Bocs, Petra, ez nem neked szól), de itt a belga nemzetiségű bünőzőn nem lehetett. Így csak megfigyeltük, mire hasonlít: Hannibal Lecter bohócváltozataként kezdi, majd a film végére maga lesz a Sebhelyesarcú a legendás Brian De Palma-filmből. Egyébként a belga csapatába épül be Petra.
Petra még mindig a filmtörténet leghosszabb combú német rendőrnője, és örülünk, hogy megint itt van. Már csak az állandóan beszívott szépség (a taxis barátnője) hiányzik a történetből. És maga a taxis: az alkohol- és gyógyszerfüggő Samy Naceri az első résztől kezdve egy autóbuzi örömével és hitelességével játszotta a taxisofőrt, de a felhígult forgatókönyv azt is kiölte belőle, ami addig magától jött. Legszívesebben elsírnánk magunkat, ha ránézünk fáradt arcára, mert annyira vicces mint egy pesti taxis a körúti dugóban. Már csak az Emilient alakító Frédéric Diefenthal hozza a szokásos karaktert, aki számára a nyomozás egyenlő az über balekoskodással.
2003-ban már leírtuk: "Az évek során Besson úgymond tökéletesítette a francia akciófilm műfaját, így alkotásaiból mára eltűnt minden felesleges sallang: nincsenek érdekes, életszerű karakterek, izgalmas cselekmény, vagy váratlan fordulat, csak a helyzetkomikum, a szóviccek és a lélegzetelállító akciójelenetek maradtak." Mára ez is kihullott. De akkor mi maradt? A Taxi első része óta mindig elsütött szívós és rendőrös poénok, valamint a karakterekből adódó, elhasznált vicceskedések. Új lendületet adhatott volna a két ötéves forma gyerekük, de nem adott, mert őket egy ponton kihagyták a sztoriból.
Azon sem csodálkoznánk, ha az ötödik részben beállna két főszereplő a Peugeot-val a garázsba, mondanának egy-két rendőrviccet, majd átülnének a kerekes székeikbe. Az sem lenne unalmasabb, mint ez.
