A tenyészlazac génjeiről...

A Lazacfogás Jemenben két olyan filmkészítőt hozott össze, akik mindketten vonzódnak a különleges történetekhez: Simon Beaufoy (A Full Monty / Alul semmi és a Slumdog Millionaire / Gettómilliomos forgatókönyvírója) és Lasse Hallström (Chocolat, Casanova, What’s Eating Gilbert Grape) reményfakasztó alkotással örvendezteti meg a nézőket.

Egy jemeni sejk (Amr Waked) elhatározza, hogy gátrendszert épít országában, hogy termékeny földdé változtassa a homokrengeteget és hogy otthonában is hódolhasson skóciai hobbijának, a lazachorgászásnak. Ebben a Fitzharris and Price tehetséges ügynöke, Harriet Chetwod-Talbot kisasszony (Emily Blunt) és egy szkeptikus brit tudós, Dr. Alfred Jones (Ewan McGregor) segítik. S mivel az afganisztáni háború népszerűtlen a brit lakosság körében, az ottani miniszterelnök sajtószóvivője, Bridget Maxwell (Kristin Scott Thomas) Közép-Kelettel kapcsolatos pozitív híranyagokat kell előkerítsen, amelyekben nem hal meg senki és nem robban bomba. Így hát a politikum is támogatni kezdi a projektet – pontosabban mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobban nézzen ki a sztori az angol nyelvű sajtóban.

Az nehéz vállalkozást a négy főszereplő négy különböző szempontból közelíti meg. A hitében megrendíthetetlen sejk hisz a terv megvalósíthatóságában és fontos számára az is, hogy népének segít a vízrendszer kiépítésével; a fiatal és tehetséges brit kisasszonynak egy izgalmas feladat és kaland összehozni az összes szükséges körülményt; a brit biológusnak eleinte egy gazdag ember lehetetlen hóbortja; a sajtószóvívőnek pedig egy látványos sztori. Így aztán sokrétű filmről van szó: a spiritualitás mellett romantikus vígjáték és politikai szatíra is egyben.

A lazac pedig a tökéletes hal ehhez a filmhez: védett faj, főképp hideg (tenger)vízben él és az árral szemben úszva találja meg a fészke helyét. Ehhez képest ha a Közép-Keletre gondolunk, a földrajzi körülmények nem kedvezőek: a sivatag és a hőség nem igazán lazacbarátok. Ráadásul olykor többszáz órát tart, míg egy hal horogra akad – ennek megfelelően kitartással és hittel lehet elérni bármit is. És ha valaki elég kitartó (horgászásban, gátépítésben és filmnézésben egyaránt), bekövetkezik a váratlan – apránként megvalósíthatóvá válik a lazacfogás Jemenben. Nem ússzuk meg előrelátható fordulatok nélkül sem: szerelem szövődik a különc tudós és a csinos „producer” között. A bravúr viszont abban áll, hogy a valószínű és a valószerűtlen óvatos adagolása, az abszurd humor, a megható pillanatok és a négy alaposan kidolgozott szereplő képes fenntartani a figyelmet a lassabb jelenetek ideje alatt is, és egy-egy poén biztosítja, hogy ne váljék túlzottan "nehéz" filmmé a Lazacfogás Jemenben.

Ráadásul nehéz nem szeretni Dr. Alfred Jonest, a morcos, visszafogott tweed-öltönyös tudóst, aki a háza előtti tavacskában lakó halakkal beszéli meg a magánéleti gondjait, de amint hinni kezd a közép-keleti lazacok ügyében, képes kockázatokat vállalni. Kicsit meseszerű, csakúgy mint a bölcs jemeni sejk, aki végtelenül bölcs, türelmes, s "ez a film nem jöhetett volna létre" az ő hite és anyagi támogatása nélkül. Ha a fiatal szerelmes főszereplőnők nem lennének öröktől fogva szépségre és viccestelenségre ítélve, az Emily Blunt által alakított kisasszony is érdekes lehetne. Így viszont "csak" példaértékű, jólnevelt, szép és tehetséges mintanő. Annál hatásosabb mellette Kristin Scott Thomas karikatúra-szereplője, a cinikus sajtós, akinek az a feladata, hogy fenntartsa a politikusok és a párt látszatait. Ő biztosítja a cirkuszt a népnek, mert az is kell ugyebár a demokráciában – meg a nagyközönségnek szánt filmekben.

Egy hajszálon múlott, hogy a Lazacfogás nem egy hurráoptimista, elnagyolt amerikai vígjáték lett. Lasse Hallström viszont elkerülte ezt a csapdát is, csakúgy mint a szájbarágós példázatok giccses jellegét. Nehéz "örök igazságokat" kijelenteni egy filmben, anélkül, hogy az hamisan hangzana, Nehéz olyan pozitív befejezést adni egy filmnek, hogy az ne legyen tucatnevén "heppiend". Ez egy ritka eset, amikor jól esik látni egy olyan filmes mesét, amely hatására el lehet hinni, hogy az emberek képesek felvállalni esélytelennek tűnő feladatot és, hogy ezáltal nemesebbé válnak. Csak azért, mert a DNS-ükben van, hogy azt tegyék, amit helyesnek tartanak – hogy az ár ellen ússzanak, mint a lazac. Persze lehet, hogy ennek ellenére sok néző génjébe kevesebb lelkesedés kódoltatott, és mégis inkább egy akciófilmet vagy egy kevésbé komplikált romantikus vígjátékot fog választani – de megéri a próbálkozást.