Tigris, filmünk főszereplője, vidáman éli tigriséletét, ugrándozik, barátkozik naphosszat egészen addig, amíg rá nem döbben, hogy neki nincs is családja, és hogy pusztán attól különleges, hogy ő a Tigris a nem-tigrisek között, és hogy innen nézve ez már nem is akkora királyság. Elhatározza hát, hogy megkeresi a tigrisek családfáját, így szó szerint!, hogy tényleg keres egy fát, ami csíkos (tigriscsíkos!), és az ágain levél helyett tigrisek fotoszintetizálnak.
A Százholdas Pagonyban azonban nincsenek tigrisek, hiszen ez az erdő Róbert Gida univerzuma, amibe nem vásárolt neki több tigrist az anyukája, csak egyet. A keresés tehát eleve kudarcra van ítélve, és ezt a többiek is tudják. Még Zsebibaba is. Ezért aztán mindenféle furmányos módon ráébresztik Tigrist, hogy az ő családja nem tigrisekből, hanem mackókból, malackákból, kengurukból, szamarakból és baglyokból áll. Erre aztán Tigris annak rendje és módja szerint rá is ébred, ezzel téve fel a happy endet a mese végére. Bár Tigris beszédstílusa végig egy kissé kimódoltnak tűnik, játéka feltétlenül figyelemreméltó, lendületes és hiteles. Elhiszem neki, hogy száz év után most döbben rá először, hogy őt valamiből komolyan kihagyták, hogy tényleg szeretne inkább egy tigris lenni, mint a Tigris.
Micimackó erőtlen alakítása komoly gyengéje a filmnek, nem beszélve a már megszokott taoista tempó bosszantó hiányáról; leginkább csak a méz iránti olthatatlan vágya a régi, de azt már séróból hoznia kellett.
A kiváló Nyuszi a megszokott színvonalon, szakmája teljes arzenáljával ellenszenves, önző és öntelt. Malacka egy kicsit halvány, de ez nem Hacser Józsán múlott, sokkal inkább az amerikai szereplőn. Bár az eredeti Bagoly szintén követ el mulasztást a tudálékosság terén, üdítő volt végre Verebes orgánumát egy kevésbé közéleti szerepben hallani, és emlékeztetni magunkat arra, hogy ő eredetileg mégiscsak színész volna. Kanga ezúttal is kiválóan dolgozott Zsebibaba alá, aki zsenge kora ellenére második főszereplőjévé érett a mozinak, mély, megindító és dinamikus alakításával.
Végül, de nem utolsósorban meg kell emlékeznünk Fülesről, aki mély alázatával és busterkeatoni humorával megbízható hátvéde volt a Százholdas Pagony csapatának.
