A tíz legviccesebb mém az amerikai elnökválasztás kapcsán

A november 3-án szavazó amerikaiaknak csaknem a teljes munkahetet végig kellett várniuk, hogy szombaton végre kiderüljön: az elnökválasztást Donald Trump ellenében a demokrata Joe Biden nyerte. A várakozás napjait a nép szerencsére mémgyártással töltötte: egészen zseniálisak is születtek!

A BuzzFeed újságírójaként is ismert tévés producer, Jesse McLaren egy olyan fotót osztott meg „ezt most lőttem L.A.-ben” szöveggel, amin az autópályán a kocsijukból kiszállva örömükben a levegőbe ugrándozva ünneplő embereket láthatunk. Az elsőre szívmelengetőnek tűnő fénykép azonban nem valódi, az a poén benne, hogy a Kaliforniai álom egyik jelenetéből származik – de attól még kiválóan visszaadja a közhangulatot.


Julia Louis-Dreyfus tweetje („Az alelnök asszony többé nem csak egy fiktív karakter.”) azért vicces, mert Joe Biden oldalán az alelnök – nemcsak első nőként, de első ázsiai amerikaiként és első afroamerikaiként is – az indiai és jamaicai származású Kamala Harris lett, amit szintén egy emberként ünnepel az ország. Louis-Dreyfus pedig sorozatában, Az alelnökben 2012 és 2019 között egy női alelnököt formált meg.


„Szerencsére szombaton csinálták ezt a szart (az eredmények véglegesítését – a szerk.), szóval most mind csúnyán betéphetünk” – írta a Twitteren Seth Rogen komikus, aki híresen nagy stoner, és a jelek szerint sokakhoz hasonlóan szintén örül Biden győzelmének (bár lehet, hogy akkor is betépett volna, ha Trump nyer, csak akkor bánatában).


Még az elnökválasztás hajrájában jött ki ez a mém, amit a magyar Millásreggeli Facebook oldala is átvett, és ami azt sugallja, hogy Trump bukását már annyira várja mindenki, hogy még a (New York-i) Szabadság-szobor is elbújik, amíg el nem tűnik. Ami nem csoda, hiszen a szobor teljes címe: A Szabadság megvilágosítja a világot – ami az eddigi amerikai elnöktől meglehetősen távol állt.

Az USA-ban egyre nő a feszültség...

Közzétette: Millásreggeli – 2020. november 4., szerda


A hollywoodi sztárok közül természetesen Mark Hamill volt az, aki elsőként vette ki a részét a mémgyártásban (hiszen amúgy is elég intenzív a közösségi médiás jelenléte). Stílszerűen egy olyan mémet rakott ki, amelyben saját híres filmjeivel, azaz a Star Wars széria Egy új remény, A Birodalom visszavág és A Jedi visszatér című részeivel szikráztatta egybe az utolsó három amerikai elnököt, vagyis Obamát, Trumpot és Bident.


Sacha Baron Cohen bevallottan azért forgatta le a Borat utólagos mozifilmet, hogy hozzájáruljon Trump bukásához, így minden bizonnyal nagyon örül Biden győzelmének. Ünneplés helyett azonban inkább odaszúrt még egy utolsót a bukott elnöknek azzal, hogy kiírta: „Donald, vége a munkádnak, és tudom, hogy felajánlottam neked egy állást, de a múlt heti alakításod tragikus és szánalmas volt. Ajánlat visszavonva.”

Cohen tweetjének előzménye, hogy amikor a Borat folytatás premierje után Trump „humortalan mocsadék”-nak nevezte a komikust, az úgy reagált, hogy kiírta, hogy köszöni az ingyen reklámot a filmjének, és hogy ő sem találja viccesnek a politikust, de mivel az egész világ rajta nevet, és ő maga mindig folyamatosan keres olyan embereket, akik eljátszhatnák a rasszista bohócot, neki pedig január 20. után (az új elnök beiktatásának a napja – a szerk.) minden bizonnyal új állásra lesz szüksége, szóval keresse meg.


A kibírhatatlanul sokáig tartó szavazatszámlálás is külön mémeket szült – ezek célpontjai elsősorban azok az államok voltak, ahol a szavazatszámlálók csúnyán le voltak maradva, ezért kvázi már csak rájuk kellett várni az eredmény kihirdetésével. Ezek közül a legjobban sikerült talán az, ami arra utal, hogy Nevadában szavazatszámlálás helyett pasziánszoznak a számláló biztosok, de dobogós még a Zootropolis bájos lajhárját felhasználó mém, és ez a másik is. Nevadát ekéző viccekből egyébként olyan sok készült, hogy itt egy külön gyűjtést is találunk csak ezekből.


A FiatalDemokratak.ru Facebook oldalnak köszönhetően magyarra is lefordították azt a mémet, amelyben az állandó rémhírterjesztésről és összeesküvéselmélet-gyártásról híres Trump előtt két választási lehetőség áll: vagy a „megnyertük a választást”, vagy a „csaltak a demokraták” gombot nyomja meg.


Az egyik legviccesebb, mémként terjedő karikatúra a kanadai angol nyelvű National Post nevű újság alkotójának, Gary Clementnek az alkotása. A rajzon azt láthatjuk, hogy a térképen a saját győzelmét vizionáló Trump két tanácsadója arról sugdolózik, melyikük árulja el az elnöknek, hogy amit olyan lelkesen néz, az a Covid-fertőzöttséget jelző térkép.


Talán a legviccesebb mém mind közül, amelyik a Monty Python Gyalog galopp című filmjének híres jelenetét, Artúr király és a Fekete Lovag küzdelmét használja fel. Ahogy azt minden rajongó pontosan tudja, mikor már Artúr a lovag mind a négy végtagját levágta, az még akkor is ragaszkodik a saját győzelméhez – akárcsak Trump, aki az utolsó pillanatig ismételgette, mint egy gyerek, hogy ő nyerte a választást.