Quentin Tarantino szándékosan írt hamis Biblia-idézetet a filmjébe, de Pete Hegseth-nek nem jött át a poén.
Jason Biggs Az ismeretlen katona című szatírában téblábolt Grönlandon egy titkos bázison, ahol sötét dolgok történtek – mintegy megelőlegezve a mostani politikai helyzetet.
Tom Cruise évek óta az Egyesült Királyságban él, de most állítólag visszaköltözik az Egyesült Államokba.
A Melania című dokumentumfilmet az a szexuális erőszakkal vádolt Brett Ratner rendezte, aki Donald Trump egyik kedvenc direktora.
Pánik uralkodik Hollywoodban, miután a Netflix felvásárolta az egyik legrégebbi filmstúdiót, ami drasztikus változtatásokat hozhat el a filmiparban.
Az AI slop, vagyis MI-moslék kifejezést választották meg az év szavának, ami jól tükrözi a mesterséges intelligencia hatását mindennapjainkra.
Igaz, a Jimmy Kimmel Live!-ot nem szüntették meg, csak határozatlan időre felfüggesztették, de Donald Trump bosszúhadjárata így is egyre komolyabbnak tűnik.
A későbbi elnök már a rendező 1998-as filmjében is feltűnt, Woody Allen pedig megint szívesen forgatna vele.
A Vad természet pont akkor lett hatalmas siker, amikor a Trump kormány össztűz alá vette a nemzeti parkokat.
Vajon mivel élcelődnek a férfiasságára oly érzékeny Donald Trump esetében a South Park alkotói? Na mivel?
Stephen Colbert műsorának vége ledöbbentette az egész szórakoztatóipart, Ben Stiller, Rachel Zegler és Adam Scott is nemtetszésüket fejezték ki. A háttérben politikai szál sejlik fel, de a CBS csatorna tagadja, hogy erről lenne szó.
A rendező szerint az elnök hazavágta a Carnival at the End of Days című filmjét, amelyben Johnny Depp, Jeff Bridges és Adam Driver is szerepelne.
Trump elnökválasztási kampányának furcsa módon központi alakja volt Hannibal Lecter, akivel először ijesztgetett, majd az egekig dicsérte.
Donald Trump egy, még tőle is teljesen bizarr összeesküvés-elméletet népszerűsít, mely szerint Joe Biden valójában egy robotklón - mi pedig sejtjük, honnan vette az ötletet!
A fénykardok színének óriási jelentősége van - amit Donald Trump is csúnyán benézett - így izgalmas kérdés, mi is történt Anakin Skywalker fegyverével!
Lehet, hogy a közönség imádja, ha egy-egy életrajzi film által közelebb kerülhet sztárok, hírességek életéhez, azonban közülük többen is akadnak, akik gyűlölik azt, ahogy megjelenítették őket.
Előző este a Clint Eeastwood főszereplésével készült Szökés Alcatrazból ment a tévében, ilyen egyszerű az egész.