A Megasztár valódi szereplői (Tóth Vera és a többiek) helyére statisztákat állítottak, Oláh Ibolyát mellékszerepbe tették, az igazi főszereplő a tévé lett, és Kern András. És hogy mi ebben a jó? Például, hogy nem állami pénzből készült. Casting minden.
A keserűségen kívül, hogy Oláh Ibolya jobbsorsra érdemes történetének elkészítették a ligthos, kereskedelmitévésen gagyi változatát, mintha az egykori tiszadobi nevelőintézetis lány egy újrakeverhető remake lenne, az első kérdés, ami felmerül (az egyszerű miérteket most hagyjuk is), hogy kinek készült a film.
Mert úgy tűnik, a Tv2 a szponzorálásával (a 300 milliós költségvetés felénél kevesebb, plusz a promóció) egy szimpla referencianyagot rendelt magának, hogy pár éves műsorának vásznon állítson emléket, miközben a történetben egy kisebb csatornának álcázza magát. Filmes szempontból csak akkor értékelhető nulla fölött a végeredmény, ha ahhoz viszonyítjuk, hogy tavaly még egy szörnyűséges Gyöngyössy-filmet támogatott a csatorna, és emiatt nem abból készült egy újabb.
És még kinek szól? Kern András nyugdíjas korosztályának is, hisz a színész utólag beleírta magát a történetbe, annyira, hogy a film inkább köré csoportosul: csak általa ismert számokat énekelnek kábé a Ki mit tud-korából, és a végén neki köszöni meg Ibolya a győzelmet. (Mert azzal nem árulok el spoilert, hogy Ibolya a 2004-es második helyezését megszépítve ezúttal nyer. Evidens.)
Az alaptörténet szerint Kern András elvállalja az énekeslány taníttatását és benyomja a versenybe, ahogy Clint Eastwod tette pár éve egy Oscar-díjért Hilary Swankkel a Millió dolláros bébi ringjében. Az adakozóvá váló Kern mellett Ibolyának is van jellemfejlődése, igaz, épp csak akkora, mint az őt körülvevő, jelentőségüktől megfosztott statisztáknak. Ibolya, vagyis Kata a film közepétől már nem is annyira összeférhetetlen személyiség: ha beborozik, még szót is ért a többiekkel, akik meg cserébe csak az elején hívják boxosnak őt.
A film ennél többet nem állít: még annyit sem, hogy Ibolya külsőleg megváltozna, hogy hullámosból lenne vasalt a haja. (Végig síkegyenes egy palackos borozásos jelenetet kivéve, amikor végre jól néz ki.) Oláh Ibolya egyébként majdnem hiteles is a filmben, de csak majdnem: az még hagyján, hogy néha puffadt az arca, de a kivasalt fufrujától a film 70 százalékában nem látjuk a szemét. (Hahó, ilyet még Bud Spencer sem engedett meg magának, pedig fényérzékenyen hunyorgott évtizedeken át a stúdiólámpák miatt.)
Kern András meg jól hozza a tőle megszokott figurát, pontosabban a csudafilmes korszakánál jobban, így kettősük még el is vinné a filmet a sok üres, szimplán a foglalkozásával jellemzett karakterrel terhelve, ha lenne film. De nincs. Kern András és három író által alapban rosszul megírt, apróbb részekre szakadt forgatókönyvből a rendező Tímár Péter dolgozott. A néhány viccesebb párbeszéd és a playbackkel nyomatott hosszú fellépések a Megasztár színpadán nem álltak össze egy egészestés mozivá attól, hogy tímárosan szaggatott vágásokkal lettek összetapasztva. Egyébként Tímár ennél több egyéni hangot nem tehetett a filmbe a producer Losonczi Gábor megrendelése szerint, de "mostani" filmjeit tekintve (Zimmer Feri, Le a fejjel!) így még jobban is jártunk.
Helyette elcsattan egy csomó Kern-poén - jelezve, hogy a színészből nem hiányzik az önirónia -, és nemcsak olyan általánosak, hogy a Lövölde téren lakik, hanem hogy: úristen, józan vagyok, hogy fogok hazatalálni? Tény, hogy a színész pofátlanul belemászott Ibolya történetébe, épp oda, ahol az eredeti történet szerint a harminccal fiatalabb Novák Péter volt. Cserébe egy kedvezményt tett a nézőknek: nem jut el a dugásig, csak egy csókjelenetet kell kínosan elfeszengenünk. Az önirónia egyébként a Tv2-re nem vonatkozik: olyan elnéző szeretettel parodizálja magát a csatorna, hogy azt még Varsányi Gyula is kevesellte a Népszabadságban: "a Csinibaba a hatvanas évek kádári miliőjét tette nevetségessé a groteszk trükkmozgással, a Casting viszont egészében nem bírálja a mai világot, legfeljebb bizonyos elemeit pécézi ki."
Ha tiszta hangon énekeltetik a főszereplőt, de a szöveg szar, a szándék meg hamis, kinek lúdbőrzik a háta? Erre és a többi kérdésre is a Casting mindenben kereshetjük a választ. A cím meg lehetett volna inkább Casting semmi. Ez nemcsak a forgatókönyvet a mellékszereplőket és a rendezőt jellemezné, hanem az állami támogatást is, mert azt nem kapott. És milyen jó, hogy legalább erre nem ment el közpénz.
