Hatalmas film a Korcs szerelmek. Méretében, sűrűségében, tobzódó burjánzásában és fékezhetetlen epikus lendületében az. Alejandro González Inarritu mexikói rendező egy vészjósló, mégis kedélyes filmet rendezett. Nagy szeretet van benne, teljes elbűvöltség az élettől, lüktető erő meg rohadás, bűz, mocsok és rengeteg vér. Mindezeken kívül kutyák. Elképesztő mennyiségben.
A Korcs szerelmek tulajdonképpen a kutyákról szól, és ebben van valami elementáris gyűlölet az emberek iránt, és valami szenvedélyes szeretet is. Alejandro Inarritu olyan érzelmekben és fordulatokban dúskáló filmet rendezett, amely mellett nem lehet elmenni. Erőszakos film a szép című Amores Perros. Tényleg képtelenség elmenni mellette. Ezt lehet benne szeretni, és lehet érte haragudni is.
A nézőnek szusszanásnyi ideje sincs a két és fél óra alatt, hogy megnyugodjon, összegezzen, merengjen egy kicsit. Fordulatok, kirobbanó érzelmek, egymásba csúszó történetek: egy túlírt, túlfényképezett világ áll elénk, amelybe - nincs más választása - a néző belefullad. Otthagyni ugyanis ezt a filmet nem lehet. Nem lehet elfordulni ettől, amit valaki zsigerből csinál. Mert az mindenek felett lenyűgöző. A 37 éves Alejandro Inarritu élete első igazi nagyjátékfilmjét gyomorból csinálta meg. Csatakosan, ökölbe szorított kézzel, bőgve és kajánul röhögve. Alapként egy olyan gazdag forgatókönyvet használt, hogy abból kijönne egy teljes Magyar Filmszemle anyaga. A forgatókönyvíró - kötelező megemlékezni róla -, Guillermo Arriaga Jordan egy bonyolult, de elegánsan és fölényes szakmai tudással kezelt, rengeteg karaktert mozgató, szövevényes, mindig tökéletesen transzparens történetet írt. A három fő szálon futó események természetesen, alig látható szerkesztővonalak mentén találkoznak. Mintha csak az életben lennénk. A Korcs szerelmek számomra legnagyobb erénye ez: alig lehet felismerni benne egy filmet. Betemeti a világ ezt a történetet. Olyan organikus, mintha egy dokumentumfilmet látnánk. Pedig súlyos kitaláció az egész. Szemfényvesztés, agyongyúrt filmes manipuláció. De működik, lélegzik, hatással van ránk, sőt legyőz.
Mexico Cityben vagyunk, az elképesztő végletek városában, három történetbe taszítanak bele bennünket diabolikus filmeseink. Mindhárom az őrjöngő szerelemről szól, és mindegyikben jelentős szerepet kapnak a kutyák. És itt megállok a történetmesélésben. Hiábavaló próbálkozás lenne ugyanis egy olyan filmet leírni, melynek minden második percében újabb fordulat történik. Elmondom helyette, hogy nekem mit jelentett ez a szövevényes mese. Azt, hogy a kutyák titokzatosak. Hogy lehet úgy is látni a világot, mint ha azt a kutyák generálnák: véres kutyaviadal, szétharapott torkok, lüktető belsőségek, ápolt ölebek, elvadult kóbor kutyák - és ragaszkodó gazdák, akik úgy szeretik a kutyáikat, mint az életüket. Olyan szenvedélyesen, ahogy a szerelmet is szeretik. A világ így nem más, mint pulzáló indulat, örvénylő történések, fátum, zsigerek és szív. Az ember ezt vagy elhiszi a rokonszenves alkotóknak, vagy nem. Furcsa film a Korcs szerelmek. Az életről kellene nagy igazságokat megtudnunk belőle, az üvöltő szenvedélyekről és az elvadult szerelmi indulatokról, meg a másik ember iránti olthatatlan vágyakozásról, és helyette mégis inkább a filmezés szenvedélyéről értesülünk. A nagy szakmai tudásról, a szent lelkesedésről és a határokat nem ismerő akaratról. Ez is szép. Ez is elegendő egy jó filmre.
