Vándormotívumot kölcsönöz Darvas Benedek és Pintér Béla Parasztoperája a Szkénén. A föl nem ismert fiút a pénzéért a szüőoje öli meg. A történetet szájhagyomány őrzi. Camus A félreértés címen írt belőle színdarabot. Az egzisztencialista istent is beleírta, aki hallgat, hagyja, hogy megtörténjen a tragédia.
A végzet hatalma.
Ez a sztori summája, mellesleg egy Verdi-opera címe. A végzet alkalmas dramaturgiai rugó egy tragikus operához. De ki ír ma tragikus operát? Ki ír ma operát? Aki a vájtfülű elit kasztjába akar kerülni. Fényes dalszínházak blokkban eljátsszák néhányszor, aztán felejtés tárgya. A kortárs opera - általában a kortárs zene - bizonyos kivételektől eltekintve radikálisan elszakadt a közönségtől. Vajon szükségszerű ez? Ki tudja, miért ezoterikus a kortárs opera? Ki tudja, milyen a fogyasztható opera? Ki tudja, mi az opera?
A Parasztopera mindenesetre olyan, mintha. Vannak benne zárt számok és recitativók. Utóbbiak arra valók, hogy az egyik zárt számtól eljussunk a másikig. Bennük találhatók a cselekményt előrevivő tárgyszerű közlések, tessék tanulmányozni az operairodalom remekei közül például Da Ponte librettóját a Don Giovannihoz. Pintér recitativói rendes köznapi dumák, időnként takarosan picsáznak is bennük; Darvas szabályszerűen hajlítja a dallamot, és barokkos csembalókíséretet ad hozzá. Ez tökéletesen műfajkonform, vinnyogni kell a röhögéstől. Az író-rendező ugyanazt csinálja, amit eddig: összeereszti az ellentétes világokat. Parasztballadáról van szó, amiben klasszikus-folklorisztikus (García Lorca-i) szenvedélytörténet vegyül pittoreszk western-romantikával (copyright by Puccini [A nyugat lánya]) és profanizált rögvalósággal (á la Parti Nagy Lajos). A vőlegény, noha a mostohatestvérét szereti, elvenni készül a menyasszonyt, akirol az esküvőn kiderül, hogy nem az apja lánya, hanem egy Amerikát megjárt idegené, aki hazatértében elcsábította az anyját. A lelepleződést követő botrány fölfejti a rejtett szálat: az egykori csábító nem volt idegen, hanem a vőlegény jóval idősebb, az óperenciák legendájába veszett bátyja, aki annak idején meggazdagodván, pénzét hazahozván és kilétét titkolván éppen szülei gyilkos kapzsiságának esett áldozatul.
Az egyszerű történet a flashback-dramaturgia rafinériájával adatik elő. A csábítási jelenet mint kiszínezett emlékkép merül föl, a gyilkosság pedig késleltetett drámai csúcspontként az előadás legvégére kerül. A stiláris vegyesbolt megfelel a hétköznapokból és teleregényekből összekutyult valóságképnek. A népies esküvőbe - ez Pintér kedvelt toposza - belejátszik az amerikanizált életpanel. A pap megkérdezi, hogy bárki ismer-e olyan okot, amely akadálya a házasságnak. A repatriált magyar kovboj a róla kialakult szentimentális folklór kellékeivel fölruházva jelenik meg. A honi ihletésű figurák - bajszos atya, ittas vasutas - a háziáldás-falvédő és a vásott realitás közti sávban mozognak. A zenei karaktert ugyanez a frivol áthallás jellemzi. A népdal és a műdal termékeny dallam- és szövegvariációkkal megbolondított elegyét a megfelelő helyeken musicales és rockos hatások, illetve barokkos lezárások és közzenék egészítik ki. Mindez a pastiche és a paródia bravúrosan kiporciózott, egységes élvezetében részesít.
Pintér, a rendező elementáris. A zenészek öregnéne-maszkban és -ruhában (Benedek Mari) a pajtává tett színpadon ülnek, mint Ljubimovnál a magyar Don Giovanniban. Horgas Péter és Tamás Gábor a népszínműlátványba az álomkovboj megjelenésekor fölülről bezúdítja az ironikus musical-fényzuhatagot. Az áriák közben a szereplők gúnyorosan pózokba dermednek, hagyják kibontakozni az éneklőket, akik épp-hogy-elég hangjukon stílusbiztonsággal győzik a szólamot. Gyönyörű, ahogy Baranyi Szilvia és Tóth József az anya és az apa szerepében kérdéses feszültségtől terhelten kihátrálnak az esküvorol. Szalontay Tünde, a menyasszony anyja az emlékbetétben revügörlként fölgerjed. Deák Tamás remek mint magyar kovboj, a puszták fia. Pintér Béla az ingadozó vőlegény, Enyedi Éva a szeretett mostohatestvér, Nagy-Abonyi Sarolta a vérfertőzött menyasszony, Bencze Sándor a megcsalt apa, Thuróczy Szabolcs az italos állomásfőnök. Minden pillanatban nyerítünk, miközben a finálé felé közeledve szép csöndben előkúszik a tragikum. Ahogy egy rendes operához illik. A Parasztopera rendes opera, és még sikere is lesz.
