Hollywoodnak van egy rossz szokása, miszerint minden létező sportághoz kitalál valamilyen filmet.
Általában négyféle körítéssel szokták mindezt tálalni. Az egyik a személyes drámáról és az ember elé saját maga által rakott korlátok legyőzéséről szól (Rocky), a másik a sportág hátteréről, ahol bemutatják, hogy valójában hogyan is fest ez a business a színfalak mögött (Pénzcsináló, Minden héten háború), a harmadik pedig a romantikus mozit keveri a sporttal (Fejjel a falnak). Filmünket, a King Curlinget egyértelműen a negyedikbe sorolhatjuk.
Ez a vonal arról szól, hogy egy lúzerekből álló banda a közösségi szellemből erőt gyűjtve véghezviszi a lehetetlent, és rengeteg bénázás után megnyer egy bajnokságot, gyakran valamilyen nemesebb cél érdekében. Bár a King Curling számos vonásában olyan, mint egy klasszikus hollywoodi sportvígjáték, mégsem sorolható be közéjük, ugyanis Norvégiában készült. Pedig ha a főszereplő Atle Antonsent kicserélnénk mondjuk Ben Stillerre, simán lehetne belőle multiplexekbe való popcorn komédia, ugyanis felépítésében is borzasztóan hasonlít egy korábbi Stiller-opuszra, a Kidobós – Sok flúg disznót győzre.
A film már az első öt percben kilóra megveszi azokat, akik jó sok röhögésre vágynak. A kilencvenes évek elején járunk, egy curling-bajnokság döntőjében, és ha csak a felsorakoztatott ruhákat és frizurákat nézzük, már azért garantált a rekeszizmaink hosszas rángása. Itt derül ki hősünkről, Truls Paulsenről, hogy mániásan precíz, és ez a döntő közbeni stressz következtében odáig fajul, hogy a jégen lévő pihék miatt megver egy pontozóbírót. Ezután tíz évvel később vesszük fel a fonalat, ugyanis hősünk ennyi időt töltött elmegyógyintézetben. Amikor kijön, akkor az orvosai eltiltják attól, hogy visszatérjen a curlinghez, a tablettái miatt pedig amúgy is egyfolytában kába, de miután kiderül, hogy egykori mentorának tüdődonorra (!) van szüksége, Truls úgy dönt, hogy a bajnokság megnyerésével szerez pénzt a műtétre.
A történet egy másodpernyi meglepetést sem tartalmaz, de a kellően agyhalott karaktereknek hála végig van min rötyögni. A figura, aki azért nem tud aludni három hónapja, mert ki kell békülnie Rod Stewart imitátor édesapjával, vagy a csávó, aki még a legrondább nőkben is megtalálja azt, amiért le akar feküdni velük, már önmagukban elég szórakoztatóak, a King Curling pedig egész csokornyi ilyen fazont vonultat fel. Az elképesztően színes ruhák és díszletek (Truls feleségének rózsaszín lakása minden lakberendező rémálma) csak fokozzák a film kissé elmeroggyant hangulatát. A poénok kellően abszurdak, vannak tablettás hallucinációk is, a fazonok pedig olykor A nagy Lebowskibetegebb figuráit is eszünkbe juttathatják, bár ez talán túl merész hasonlat.
A King Curling egy skandináv vígjáték, ami kiköpött olyan, mintha hollywoodi lenne. Egy percig nem lehet rajta unatkozni és számos emlékezetes röhögőgörcsöt produkál, ezért a sablonossága ellenére sem tudnék 4/5-nél kevesebbet adni rá.
