A hozzáférés korát éljük, amikor szinte minden nagyon könnyen elérhető, főként az interneten. Épp ezért van egyfajta gyanakvás az online tartalmak felé, és valljuk be, okkal féltjük a gyerekeket, hogy olyan dolgokkal találkoznak, amik még bőven nem az ő korosztályuknak készültek. Ehhez nem is kell mélyre ásni a neten, elég megnyitni valamelyik streamszolgáltató felületét, ami nincs ellátva gyerekzárral és gyerekprofillal. Érdekes módon, az utóbbi időben az egyik népszerű horrorfilm lett csábító a fiatalok körében: többeket is ismerek, akiknek az általános iskolás gyereke valamilyen úton-módon megnézte Stephen King magnum opusának, az Aznak a 2017-es adaptációját. Általában az első részt, amelyben kamaszok a főszereplők – valószínűleg épp ez olyan vonzó benne, meg az, hogy a csoporttársak erről beszélnek (az említett horrorfilm jelenleg a Netflixen érhető el, de általában valamelyik streamszolgáltató kínálatában mindig megtalálható). Abban a pillanatban, hogy az ember szülő lesz – ahogy nemrégiben én is –, jobban kezdik foglalkoztatni a korhatár-besorolások, ám minél inkább visszagondolok a saját gyerekkoromra, mi is jó pár olyan filmet és sorozatot láttunk, ami nem a mi korosztályunknak készült. Pedig akkor még – a kilencvenes évek elején járunk – nem is volt internet. Volt viszont VHS, kereskedelmi tévé és HBO.

Első találkozásom a Gumiemberrel

Legtöbbünk számára, akik a nyolcvanas évek közepe táján születtünk, két meghatározó tévésorozat volt gyerekkorunkban, amit vagy tiltottak szüleink, vagy engedtek nézni, de ez abból a szempontból teljesen mindegy, hogy mindenki látta – akár titokban is. És mindenkit kellemes borzongással és olykor maradandó rettegéssel töltött el, hiszen nem a kora tizenéves, általános iskolás gyerekeknek készült. Az egyik ilyen a Twin Peaks, amelyet viszonylag hamar, már 1991-ben behozott hozzánk a magyar tévé – mindössze pár hónappal azután, hogy Amerikában véget ért a második évad. Na, ez a sorozat nekem teljesen kimaradt, nem azért, mert nem nézhettem, sőt, még hallottam is róla, de valamiért nem keltette fel az érdeklődésemet. Jóval később, a kétezres években láttam először, amikor DVD-n ki lehetett kölcsönözni a közeli videotékából (ami egyébként a legendás James Dean Filmkölcsönző volt a pesti Király utcában). De a másik meghatározó sorozat, a nálunk 1995-ben indult X-akták már engem is beszippantott.

Tizenkét éves voltam, mikor először találkoztam a Gumiemberrel. Ez volt ugyanis az első X-akta, amit láttam: 1995. szeptember 25-én, hétfőn 20:05-kor vetítette először a TV1. Tudom, rögtön mélyvíz, hiszen mindmáig ez az egyik legparább epizódja a sorozatnak. Ez volt az első évad harmadik része, így csak két epizódról maradtam le, ráadásul ez volt az első olyan, ami nem az ufókkal foglalkozott. Emlékszem, hogy az osztálytársaimtól hallottam (ekkor még általános iskolába jártam), ahogy lelkendezve mesélnek egy sorozatról, amelyben UFO-k, FBI-ügynökök meg mindenféle rejtélyek vannak, szóval nekem is bele kellett néznem. A szüleim, illetve édesanyám, mert addigra már elváltak, nem kifogásolta, hogy az FBI titkos ügyiből készült szériát nézzem hétről hétre, és hamar én is rajongóvá váltam, aki minden kedden úgy ment be a suliba, hogy végre megbeszélheti a többekkel az aktuális részt. Persze mi egy X-akták rém gyermekkorunk traumájához, Wilberforce-ékhoz képest?!

Bizony, nem mehetek el szó nélkül az új-zélandi ifjúsági sorozat, A hegy gyomrában mellett.

Az űrből érkezett ocsmány lények, akik trutyival kenik össze a nyaraló fiatalok ablakát, egyáltalán nem azok a szereplők, akiket egy vasárnap reggel 8:30-as gyerekfilmben el tudunk képzelni.

Pedig mi ezen nőttünk fel (nyolcéves voltam, amikor először vetítették), és bár kifejezetten félelmetes volt, imádtuk minden pillanatát, és egészen biztos vagyok benne, hogy ez a miniszéria (mindössze nyolc rész) kövezte ki az utat a tudatomban többek közt az X-aktáknak.

Ez is érdekelhet

A PORT.hu filmes újságíróinak legtraumatikusabb moziélményei

Biztos mindenkinek van olyan film a múltjában, ami nagy hatással volt rá – csak sajnos negatív értelemben. Valakit már gyerekként megtalál egy félelmetes jelenet, valaki felnőttként akad ki valamin egy életre. A PORT kritikusai most megosztják veletek a saját filmes traumáikat.

Lássuk!

Dinók és robotok

Persze nem csak sorozatok, filmek is voltak, amelyeket minden bizonnyal túl korán néztünk meg. Ebben már nem csak a tévének, hanem a videókazettának is szerepe volt. Amire biztosan emlékszem, hogy szintén általános iskolás koromban – 12-13 éves lehettem – láttam az 1987-es Robotzsarut. A filmet most épp 18 éven felülieknek ajánlják. Persze a tévében a mozis vágást adták, nem a jóval brutálisabb, rendezői verziót, de azért Murphy (Peter Weller) kivégzése az elején így is felkavaró volt. A film finom rétegeiből akkor még semmit sem értettünk, nem is ismertük a szatíra mibenlétét – annyit vágtunk, hogy ez egy nagyon menő akciófilm, így gyakran játszottunk mi is robotzsarusat az iskolaudvaron. Ahogy dinóvadászosat is.

Könnyelműség lenne azt mondani a Jurassic Parkra, hogy ifjúsági kalandfilm, pedig amikor 1993 szeptemberében bemutatták Magyarországon, mindenki így kezelte. Én is a szüleimmel láttam moziban, ezek szerint mindössze tízévesen, és rajtam is eluralkodott a dinóláz, bár korábban is bírtam az őshüllőket. Pedig Steven Spielberg klasszikusa sem riad vissza a sokkoló jelenetektől, gondoljunk csak arra, amikor Donald Gennarót (Martin Ferrero) lekapja a vécéről a T-Rex, és jól meglóbálja, mielőtt kinyírja, vagy Ray (Samuel L. Jackson) előkerülő karjára, de a film eleje is horrorisztikus, amikor egy Velociraptor berántja a ketrecébe a park egyik munkatársát. Ám ezekre inkább borzongással emlékszem vissza, de nem sokkoltak.

Óvakodj a náciktól!

Eddig olyan filmekről és sorozatokról írtam, amelyek bár nem az én korosztályomnak készültek, nem traumatikus élményként emlékszem vissza rájuk. Ám volt pár olyan cím, ami még mindig szorongással tölt el. Érdekes módon ezek egyike sem horror, akkoriban nem is igazán szerettem a műfajt, talán egyetlen kivétellel.

Az 1984-es Szörnyecskék azért is kivétel, mert ez az egyetlen olyan film jelen cikkben, amelyet VHS-en láttam. A horror-komédiát egy olyan videókazettán néztem meg, amelyen más is volt, és eredetileg amiatt hoztam el az ismerősüntől. Hogy az eredetileg megnézni kívánt film mi volt, már nem emlékszem, de a mások által sokat emlegetett Szörnyecskék is fel volt véve a kazettára, így naná hogy megnéztem – a szomszédunknál, mert neki volt először lejátszója. A Szörnyecskék egy alapvetően gyámoltalan, visszafogott horror, rengeteg humorral, ám amikor a félig szétmállott szörny kiugrik a végén a szökőkútból, az elég markánsra sikerült, és mély nyomot hagyott bennem.

Van azonban egy olyan alkotás, amelyről senki nem gondolná, hogy sokkol egy gyereket, márpedig az 1978-as krimikomédia, az Óvakodj a törpétől! még ma is rossz érzéssel tölt el. Bár kifejezetten vígjátéknak készült, olyan színészekkel, mint Goldie Hawn, Chevy Chase és Dudley Moore, két olyan pillanata is van, amit kifejezetten rossz volt látni annak idején.

Van valami nyugtalanítóan groteszk ugyanisabban, ahogy Goldie Hawn tévedésből kihajítja a törpenövésű Bibliaárust az ablakon, aztán az a kis test állig begipszelve fekszik a kórházi ágyon.

De az igazán para az az albínó gyilkos volt – bárkivel beszéltem, tőle mindenki rettegett gyerekkorában.

Végezetül volt egy film, amelyet a tévében láttam, és senkinek, minden bizonnyal még édesanyámnak sem jutott eszébe, hogy bármi durva lehet egy kalandfilmben. Ugyancsak a tízes éveim elején jártam, amikor levetítették az első Indiana Jones-filmet, Az elveszett frigyláda fosztogatóit (1981). Indy is nagy kedvenc lett, persze őt is megszemélyesítettük az iskolaudvaron, de azért a film eleje, amikor az Alfred Molina által alakított Satipo pórul jár, valamint a legvége, a frigyláda felnyitása – keményen megdolgozta a lelkemet. Olyannyira, hogy ez az egyetlen film gyerekkoromból, amelyre úgy emlékszem vissza, hogy rémálmaim voltak tőle – illetve attól, hogy láttam a nácik leolvadó arcát. Persze erről akkoriban senkinek sem beszéltem, mert kinek kell, hogy utána azt mondják a szülei, hogy akkor nem nézhet több Indiana Jonest.